Egyházi ügyek
2017. szeptember 24. 21:00
Egy új dokumentumban arra szólítják fel az egyházfőt teológusok és más egyházi személyek, hogy javítsa ki A szeretet öröme kezdetű apostoli buzdításának hét pontját, amelyeket részletesen elemeznek. Ezek megítélésük szerint hamisak és eretnekségre adnak lehetőséget, ezért az egyházfőnek el is kell határolódnia korábbi kijelentéseitől.
2017. augusztus 11. 13:56
8-10 egyházközségbe egyszerűen nem tudok papot küldeni. Ezt a toldozgatást, foltozgatást már nem lehet tovább folytatni. Interjú.
2017. augusztus 10. 19:26
Nem vesz ki nyári szabadságot, az augusztusi hőséget is a Vatikánban vészeli át Ferenc pápa. Ez nem olyan meglepő, hiszen az egyházfő megválasztása óta nem ment vakációzni.
Spanyol inkvizíció!
2017. július 1. 13:27
Egy teológiailag konzervatívnak tartott spanyol jezsuita érseket, Luis Ladariát nevezte ki július elsejével a Hittani Kongregáció élére Ferenc pápa, aki nem hosszabbította meg a kongregáció eddigi vezetőjének, Gerhard Müller bíborosnak a lejárt, öt éves mandátumát. Luis Ladara eddig a kongregáció titkára volt, még XVI. Benedek nevezte ki.
Müller bíboros
2017. június 30. 21:24
Leváltja vasárnap Ferenc pápa a vele szemben álló bíborosok csoportjához tartozó, az egyház második emberének számító Gerhard Ludwig Müller bíborost, a Hittani Kongregáció vezetőjét – írja több, a Vatikánhoz közel álló lap. Az is kiderül, ki lehet Müller bíboros utóda.
Terrorizmustól szenvedők
2017. június 28. 18:23
„A valóság a menedékkérő-táboroké, amelyek időnként inkább a pokolra hasonlítanak mint a tisztítótűzre” – jelentette ki Ferenc pápa szerdán a Szent Péter-bazilikában. A katolikus egyházfő hozzátette: a vallási vezetők feladata, hogy lássák ezt a valóságot.
2017. június 21. 7:19
Ferenc pápa korrupcióellenes fellépését ez idáig még nem üdvözölték a magyar egyházak, nem adtak ki támogató nyilatkozatot, nem álltak ki nyíltan és határozottan mellette.
Katolikus egyház
2017. június 20. 10:25
A nőtlen papi életforma a katolikus egyháznak egy nagy kincse, amit meg kell őrizni – mondja Székely János eddigi esztergom-budapesti segédpüspök a Mandinernek. Székelyt Ferenc pápa vasárnap nevezte ki a Szombathelyi Egyházmegye élére. A főpásztor tenni kíván a paphiány ellen, támogatja a hívek minél aktívabb bevonását a plébániák életébe, és fontosnak érzi, hogy a püspök elérhető legyen. Székely János arról is beszélt: az emberségesebb világért való küzdelem és az ideologikus célok nem szabad, hogy elvonják a figyelmünket a konkrét szegény emberről, aki az ajtónk előtt áll.
Romaszakértő
2017. június 18. 15:18
Szombathelyi megyéspüspöknek nevezte ki június 18-án Ferenc pápa Székely János eddigi esztergom-budapesti segédpüspököt, aki a cigányok történelmével és kultúrájával foglalkozó tankönyvet is írt.
2017. június 8. 19:18
Az a pár püspöki kar, amivel számolhat Ferenc pápa, a német, az osztrák és a belga, azok a nemzetek, ahol a katolikus egyház a leginkább hanyatlik. Még Latin-Amerikában is csak kevés rajongót tudhat maga mögött Bergoglio.
Pünkösd
2017. június 4. 14:40
A katolikus egyházfő pünkösd vasárnapi szentmiséjén arról beszélt: az egyházban az egymástól való különbözőség egység nélkül nem vezet eredményre, de sokszínűség nélküli egység sem eredményes, mivel az a szabadság megszűnéséhez vezethet. Azt is mondta: nem lehet „jobb- vagy baloldali” kereszténynek lenni ahelyett, hogy fivérek és nővérek az egyház „alázatos és hálás” fiai lennénk.
First lady
2017. május 26. 20:49
Ferenc pápa május 24-én fogadta Donald Trump amerikai elnököt, feleségét, Melania Trumpot és családjukat. A vatikáni látogatás kapcsán felmerülő kérdésekre válaszolva Melania Trump sajtósa, Stephanie Grisham közölte: a first lady valóban gyakorló katolikus.
Találkozó
2017. május 24. 14:24
Az elnöki találkozókra előírt húsz perces vatikáni protokollidőnél hosszabb, mintegy harminc percig tartott Donald Trump és Ferenc pápa vatikáni találkozója, ami szívélyes találkozóra utal. Ferenc pápa többek között első önálló körlevelét, a klímaváltozásról szóló Laudato Si (Áldott légy!) címűt ajándékozta Trumpnak, aki pedig Martin Luther King könyveit adta a pápának.
2017. május 14. 19:11
Ha azt mondjuk, hogy attól fognak jönni a fiatalok, mert azt látják, hogy ez az egész kereszténység „nem is olyan nehéz”, akkor átverjük őket és nem mellesleg hamar tovább is állnak. Interjú.
Konzervatív katolicizmus
2017. május 4. 16:27
Ferenc pápa marxista nyelvezetet használ, az ökomenizmusnak nincs jövője, a protestantizmus pedig bizonyos szempontból hasonló az iszlámhoz – mondja Roberto de Mattei olasz konzervatív katolikus történész, író, a Római Európai Egyetem professzora. A civilben ötgyermekes családapa de Mattei szerint Ferenc pápa az elmúlt két évben nem adott egyértelmű útmutatást a katolikusok egyes vitás kérdéseiben, és egyes tévtanok elérték Szent Péter székét. Interjúnk.
2017. április 25. 19:41
Ez az egyiptomi látogatás legyen a testvériség és a kiengesztelődés üzenete Ábrahám fiai számára, főként az iszlám világban.
2017. április 16. 12:24
Azoknak az arcát is látjuk, akik megvetéssel találkoznak, amiért ők bevándorlók, nincs hazájuk, se otthonuk, se családjuk. Az ő fájdalmukban mindazoknak az arca ott van, akik a várost járva keresztre feszítve látják az emberi méltóságot.
2017. április 16. 10:17
Ferenc katolikus és II. Teodor kopt pápa húsvéti vigíliája idején az ortodoxok is ünnepeltek. Kirill pátriárka mellett például Putyin is feltűnt a szertartásokon.
2017. március 25. 14:24
A pápai fejfedőt egy kislány kapta le a Szentatya fejéről.
2017. március 14. 17:19
Az evangélium talajáról sem mondhatjuk, hogy mindenki jöjjön, és – rajtunk kívül – ritkán idézik Ferenc pápától azt, hogy felelőtlenség a kapukat minden kontroll nélkül kitárni. Interjú.
2017. március 14. 16:09
A külföldi és magyar tudósítások között szakadék tátong.
2017. március 14. 16:05
Nagyon nagyra értékelem Magyarország helytállását, már ami az európai keresztény értékek védelmét, illetve a migrációs válság kapcsán képviselt álláspontját illeti. interjú.
2017. február 25. 18:27
Ne becsüljük alul a példaállítás értékét, mert ez erősebb, mint ezer szó, ezer „like”, újra-tweetelés vagy YouTube videó.
2017. február 22. 17:40
Az argentin, a római, a német, a máltai példák mutatják, hogy bizonyos püspökök készek hivatalosan is ellene mondani Jézus tanításának és az Egyház világosan kifejtett, definitív hitének.
George Weigel
2017. február 17. 12:07
Trumpnak úgy kellene cselekednie, mint aki egy országot kormányoz, nem pedig egy kampányt vezet – mondja George Weigel amerikai katolikus író, értelmiségi a Mandinernek. II. János Pál pápa életrajzírója szerint a kereszténység Amerikában újraerősödhet, Európában viszont a liberális nyitás miatt haldoklik, a katolikus egyház jövője pedig Afrikában és Ázsiában rejlik. Interjúnk.
Irgalmasság
2017. február 15. 18:52
Fennen hangoztatott irgalmát kérik számon a Rómában felbukkant poszterek Ferenc pápán. A Vatikán félhivatalos lapját kifigurázó lap is megjelent az Örök Városban. Bíborosok egy csoportja ezt követően hűségesküt tett a pápának. A rendőrség nyomoz.
„A békés élethez egészséges nemtörődömség kell”
2017. február 9. 11:06
A Vatikánban jelen van a korrupció, de nem veszítettem el a nyugalmam – jelentette ki Ferenc pápa egy csütörtöki interjújában. Az egyházfő továbbá hozzátette: Nem szed nyugtatót, az olaszok jó tanácsát követi, vagyis hogy a békés élethez egészséges nemtörődömség kell.
Új irány
2017. február 2. 10:10
Esetenkénti jóváhagyással, de lehetővé teszi az egyházi hozzájárulás nélkül elváltak áldozását a német püspöki kar állásfoglalása. A döntés összefüggésbe hozható azzal, hogy 2016 áprilisában Ferenc pápa az Amoris Laetitia című enciklikájában a korábbinál elfogadóbb álláspontot tett lehetővé az elvált katolikusok ügyében.
2017. január 30. 16:33
Az Egyház nem tökéletes, és nem is akarja gőgösen „a bűnös világ” fölé helyezni magát. Egyszerre szent és bűnös.Interjú.
2017. január 17. 14:00
Addig nem lehet igazi béke, amíg akár egyetlen emberi lényt is sértenek a személyes identitásában.
Róma
2017. január 13. 16:00
A hajléktalanok éjszakai szállásként használhatnak mostantól egy római templomot.
Vízkereszt
2017. január 6. 13:48
Nem azért keltek útnak a három királyok, mert meglátták a csillagot, hanem azért látták meg a csillagot, mert útnak indultak – mondta Ferenc pápa vízkereszti beszédében. A Szentatya szerint el kell hagyni a megszokott dolgokat, nem elég nosztalgiát érezni, nem szabad érzéketlenné válni, útnak kell indulni és megkeresni Istent.
2016. december 26. 10:40
Két magyar interjúkötetet készített Ferenc pápa tanításáról, a könyvet pedig személyesen adhatták át az egyházfőnek a Vatikánban. A pápa magyarosan dedikált és magyarul üzent. Imádkozik értünk.
2016. december 26. 9:51
..., állandóan a fülünkbe duruzsolja, hogy hát mégiscsak oda kéne figyelni a szegényekre, ha ti keresztények vagytok. Ez az aljas, facebookos, pocskondiázó kommentvilág nem vezet sehová. HVG-interjú a váci püspökkel.
Múlékonyság és lényeg
2016. december 25. 9:27
A világiasság túszul ejtette a karácsonyt, a vásárlás homályosítja el Isten fényét, az ajándékok után futunk, de érzéketlenek vagyunk a marginalizáltakkal szemben. Hagyni kell a múlékonyt és a lényegre kell törekedni – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott éjféli misén.
Vatikán
2016. december 17. 18:09
Hajléktalanokkal reggelizett, majd a Rómában élő bíborosokkal misézett a Vatikánban szombaton, 80. születésnapján Ferenc pápa, a római katolikus egyház feje. Ferenc pápának az egész világról gratuláltak születésnapjához, csaknem 50 ezer e-mailt kapott.
2016. december 14. 14:42
Németh Zoltán körmendi plébános a sátoros menekülttábor lakóinak segítségkérésére válaszolva befogadott nyolc menekültet. Az afrikai keresztény, baptista, kurd és szír muszlim menekülteket átmenetileg a plébánia közösségi terében szállásolják el. A plébános elmondta, hogy karácsonyi vacsorára is meg akarja vendégelni a „testileg és lelkileg is kifáradt” menekülteket.
2016. november 22. 10:38
A jövőben már nemcsak a püspökök, hanem a papok is megbocsátást adhatnak a terhességmegszakítást meggyónó nőknek, ha megfogadják, hogy többé nem döntenek ugyanígy.
„Korszerű”
2016. november 21. 19:53
Ferenc pápa hétfőn arról rendelkezett, minden pap elengedheti az abortusz miatti kiközösítést. Erdő Péter bíboros szerint Magyarországon ez csak megerősíti a jelenlegi gyakorlatot, hiszen a püspökök eddig is rendszerint átruházták az abortuszért járó büntetés jogát az alájuk tartozó papokra. Az abortusszal kapcsolatos egyházi álláspont persze ugyanaz, mint eddig mindig a történelemben: elutasító.
2016. november 11. 17:44
Hatezer rászoruló zarándokolt Vatikánba az „Öröm Európai Találkozójára”. Ferenc pápa pénteken együtt imádkozott a zarándokokkal és bocsánatot kért a szegényekről elfeledkező keresztényekért. Elmondta, hogy az egyház a szívén viseli a szegények ügyét. A pápa a hajléktalanokból álló magyar zarándokcsoportokkal is találkozott, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a szombathelyi Karitász szervezésében jutottak el Rómába.
Migráció
2016. november 3. 10:06
A katolikus egyház feje szerint fontos az integráció, viszont különbséget kell tenni menekült és bevándorló között, a kormányoknak pedig óvatosnak kell lenniük, és csak annyi embert szabad befogadniuk, ahányat integrálni tudnak. Szokása szerint, Svédországból hazafelé tartva a repülőgépen beszélgetett a sajtó képviselőivel Ferenc pápa.
2016. november 2. 12:46
Amikor Ferenc pápa megérkezett Svédországba, épp a halloween ünnepét ülték, a gyerekek csokit és cukorkát szereztek a szokással épp most megismerkedő felnőttektől halottnak öltözve, csontvázjelmezekben, a házak ablakában töklámpások vicsorogtak.
Reformáció
2016. november 1. 17:34
Ferenc pápa a reformáció évfordulója alkalmából látogatott Svédországba, ahol elmondta: Luthertől és a reformációtól is származott némi jó, különös tekintettel az evangélium iránti lelkesedésére. A pápa szerint Luther okos ember volt, és jogos volt felháborodása a katolikus egyházon belüli korrupt viszonyokon.
2016. október 20. 6:42
A két fő játékos John Podesta, Hillary Clinton kampányának vezetője, aki egy szélsőségesen liberális katolikus, és Soros György, a filantróp balos milliomos, aki amúgy ateista.
Képmutatás
2016. október 14. 8:38
„Képmutatás kereszténynek mondani magad és közben elüldözni egy menekültet vagy valakit, aki segítséget keres” – jelentette ki Ferenc pápa csütörtökön a Vatikánban. A pápa arra buzdított, hogy a katolikusok és az evangélikusok fogjanak össze a menekültek megsegítése érdekében.
2016. október 12. 12:50
Ferenc Pápa a szíriai konfliktust érintő eddigi leghatározottabb felszólalásában szerdán azonnali tűzszünetre szólított fel a civilek és elsősorban a gyerekek evakuálása érdekében.
2016. szeptember 22. 13:01
Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől. Mi, szerzetesek, ki szeretnénk fejezni mélységes hálánkat és köszönetünket mindazok iránt, akik együttérző szívvel fordultak az utóbbi időkben a hazánkba érkező menekültek felé.
2016. szeptember 20. 3:10
őt úgy érzem, a keresztény-konzervatív családok sokszor feministább programot valósítanak meg, mint azok, akik ebből mozgalmat csinálnak.
Menekültválság
2016. szeptember 18. 9:16
A katolikus egyházfő szerint ebben a történelmi időszakban nagy szükség van olyan emberekre, akik meghallják a szegények kiáltását és arra könyörületességgel és nagylelkűen válaszolnak. Az egyházfő arra bátorította az egykori jezsuita tanítványokat, fogadják be otthonaikba és közösségeikbe a menekülteket.
2016. szeptember 14. 19:25
Az Orbán-kormány gondolkodás nélkül kirúgta Budapestről a szíriai kormány diplomatáit, jelezvén, hogy velük szemben az iszlamista felkelők mellé áll. Kereszténységről akkor szó sem esett.
2016. szeptember 12. 15:58
Nemzetközi imanapot vezet be a szexuális visszaélések áldozataiért a katolikus egyház. Dátum még nincs, arról Ferenc pápa dönt majd. A remények szerint az imanap segíthet a szexuális visszaélések áldozatainak és a visszaélésektől megrendült hívők közösségének „gyógyulásában”, másrészt „tudatosítja” az egyház lelkiismeretét is.
Pápák
2016. szeptember 8. 15:45
Igenis egészségügyi okokból és nem külső nyomásra mondott le a pápaságról XVI. Benedek – erről maga a volt egyházfő beszél egy most megjelenő interjúkötetben. Benedek dicséri utódát, Ferenc pápát; elismeri, hogy van intrika a Vatikánban, de nem csak erről szól az egyházi állam; és arról is beszél: valóban volt meleglobbi a Vatikánban, de ez egy pár fős csoport volt, akiket fel is oszlattak.
2016. szeptember 6. 8:47
Az európai keresztény vezetők találkozója után Orbán Viktor és Balog Zoltán a keresztényüldözések összes formája ellen küzdő helyettes államtitkárságot hoztak létre az Emmin belül. A szervezet élére Török Tamás diplomata került.
2016. szeptember 4. 13:20
Több tízezer hívő előtt I. Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szentté avatta Teréz anyát a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délelőtt. Már hajnalban elkezdtek gyűlni a zarándokok a helyszínen, több nemzetközi vezető is tiszteletét tette az eseményen – írja a BBC tudósítására hivatkozva az Index.
2016. szeptember 3. 17:55
Holnap Teréz anyát már a szentek között tisztelhetjük. Nem fordíthatjuk el tekintetünket és nem fordulhatunk másfelé, csakhogy ne lássuk a szegénység irgalmasságot kérő számtalan formáját.
Audiencia
2016. augusztus 29. 12:51
A Róma melletti Frascatiban tartották a keresztény elkötelezettségű állami vezetők éves tanácskozását, amelyen Orbán Viktor is részt vett. A tanácskozás résztvevőinek vasárnap nyílt alkalmuk személyes találkozásra a Szentatyával, aki a magyar miniszterelnököt is fogadta.
2016. augusztus 28. 15:53
Ferenc pápa nem mondta, hogy a befogadó ország nem szabhatna feltételeket, és hogy a befogadást kérőnek ne kellene megtennie mindent, amit elvárnak tőle.
2016. augusztus 21. 15:48
A keresztény egyház vezetői mára olyan politikailag semleges pozíciót vettek föl, mintha nekik kellene szégyenkezniük a Közel-Kelet mai állapotán, és mintha nem vennék észre, hogy az iszlám európai térhódítása az ő rovásukra is történik.
2016. augusztus 19. 10:06
Balavány vallásellenessége egyre inkább maga is egy vallás. Az el nem kötelezés nyúlós kötőanyagával tömöríti híveit, akiket gyakran nagyobb bigottság és intolerancia jellemez, mint az általuk bírált hagyományos vallásokhoz tartozó egyes személyeket.
2016. augusztus 17. 10:42
Egyházunk nemcsak belőlünk, magyarokból áll, hanem egyenjogú része annak az afrikai, sőt a közel-keleti emberek közössége is, és a más vallásokhoz vezető út csakis a párbeszéd útja marad, ha mégoly nehéz is.
2016. augusztus 15. 15:49
A jelenlegi pápa nem engedi meg magának a hallgatás kényelmét, és mert emberségből mutat példát, miközben kizárólag az isteni mintát és a krisztusi példát tartja szem előtt.
2016. augusztus 8. 17:21
Nyíltan támadni, mocskolni a pápát, a lemondását követelni, ide most számos kacifántos szót tudnék írni, ám a legegyszerűbb határozottan kijelenteni: aki ilyet tesz, nem katolikus.
Kruzifix
2016. augusztus 8. 11:35
Miután több látogató is szóvá tette, hogy miért lóg egy állami épületben keresztény jelkép, a brandenburgi tartományi parlament eltávolíthatóvá tette a kereszténydemokrata CDU tárgyalójából a Ferenc pápa által három évvel ezelőtt megáldott keresztet.
2016. augusztus 8. 8:22
Ferenc Pápa üzenetei azokhoz intéződnek, akik magatartásukkal, életvitelükkel Jézust szeretnék követni. Akkor is, ha nehéz.
Reformáció 500
2016. augusztus 8. 7:59
Martin Luther szándékai nem voltak tévesek – mondta nemrégiben Ferenc pápa arra az újságírói kérdésre, megszüntetik-e a reformátor egykori pápai kiátkozását. A pápa szerint Luther korában nem volt éppen követésre méltó modell az egyház: „Korrupció, világiasság, pénz- és hatalomvágy volt az egyházban, és ő ez ellen lépett fel”.
2016. augusztus 6. 11:43
A pápához leveleket írókhoz lenne nekem is egy nyílt kérdésem: vajon Jézus Krisztus mit szólna Ferenc pápa helyett a ma emberéhez??
2016. augusztus 5. 17:59
Ha minden vallás egyformán jó, békeszerető, toleráns, igazságos, szerető és jólétteremtő lenne, mi a csudáért jött volna el külön Jézus? Hogy feltalálja a meleg vizet, kihegyezze a zabszemet, felpumpálja a vonatkereket, meghámozza a léggömböt?
2016. augusztus 5. 12:37
Vagyis Gégénynek nincs igaza abban, hogy akár a legigaztalanabb pápakritika szerzője is ne volna katolikus pusztán a kritikája miatt, még ha kripto-szedevakantista is az illető.
2016. augusztus 4. 8:46
Úgy tűnik, a dél-amerikai pápa, az őslakosokkal lepaktáló ember, az egyértelműen balos politikai preferenciájú prelátus nem képes elfojtani a történelmi Európa-központúsággal szembeni ellenszenvét.
2016. augusztus 3. 12:01
Nyíltan támadni, mocskolni a pápát, a lemondását követelni: aki ilyet tesz, nem katolikus.
2016. augusztus 2. 12:35
Sokan kopaszodnak mostanában a rengeteg fejvakarástól, amire Ferenc pápa kijelentései miatt vetemednek.
2016. augusztus 2. 7:15
A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.
2016. augusztus 1. 16:44
A jónak és a rossznak az első lázadás óta tartó kozmikus küzdelmében, az elkezdődött harmadik világháború mindennapjaiban Ferenc pápa ezért hirdette meg az Irgalom Évét.
2016. augusztus 1. 16:31
A pápa spirituális vezető. A politikai, a gazdasági, a törvényi, a hadászati keretek átalakítása nem az ő feladata. Az ő felelőssége a helyes spirituális válaszra serkenteni, a maga részéről ezt megadni. A többi szereptévesztés.
Iszlám és terrorizmus
2016. augusztus 1. 13:56
Minden vallásnak vannak fundamentalista követői, és az iszlám sem azonosítható az erőszakkal – szögezte le az ifjúsági világtalálkozóról való hazaútján, a repülőn tartott sajtótájékoztatón Ferenc pápa, hozzátéve: vannak erőszakos katolikusok is. Mint mondta: az is terrorizmus szerinte, ha a globális gazdaság középpontjában a pénz van a személyek helyett.
IVT
2016. augusztus 1. 11:09
Arra biztatta Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó résztvevőit a rendezvényt lezáró szentmisén, hogy merjenek hinni egy új, a gyűlölködést elvető emberiségben. A találkozón kétmillió zarándok, köztük négyezer magyar vett részt.
IVT Krakkó
2016. július 31. 10:17
A „kanapéboldogság” és a virtuális valóság ellen beszélt Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón. Arra figyelmeztetett, hogy Jézus nem a kényelem ura és a keresztényeknek követniük kell Istenük „őrültségét”, oda kell fordulniuk a szenvedők felé és Jézust kell látniuk például az éhezőkben, a szenvedőkben és a menekültekben is.
Krakkó
2016. július 30. 13:09
Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón tartott szentmiséjén hangsúlyozta: az egyháznak nyitottan és gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket. A katolikus egyházfő Máriához fohászkodva azt kérte: tanítsa meg az egyházat arra, hogy „konkrét módon ápolja Jézus sebeit a rászoruló testvérekben, a közeliekben és a távoliakban, a betegekben és a migránsokban egyaránt”
Zarándoklat
2016. július 28. 16:02
Ferenc pápa szerdán érkezett Lengyelországba és csütörtökön Częstochowába látogatott. A zarándokhelyen annak alkalmából misézett, hogy az ország 1050 éve vette fel a kereszténységet. A pápa kiemelte, Isten nem azt akarja, hogy féljünk tőle, hanem közöttünk akar élni. A pápa Mária segítségét kérte a lengyeleknek a sérelmeken való túllépéshez. A két előző pápához hasonlóan a katolikus egyházfő aranyrózsát ajándékozott a zarándokhelynek, valamint megcsókolt egy fogyatékkal élő lányt.
2016. július 28. 15:54
Megbotlott és elesett Ferenc pápa Lengyelországban, de gond nélkül celebrálta a misét.
Kontempláció
2016. július 25. 11:04
A szemlélődő női szerzetesrendekről adott ki apostoli konstitúciót Ferenc pápa, amelyben az ezen rendek előtt álló kihívásokra reagál az egyházfő, tárgyalva többek közt a nővérek képzését, a közösségek életét, egymáshoz és az egyházhoz való viszonyát is.
Felebarátok
2016. július 11. 7:41
„Isten abban az emberben rejlik, aki félig halott, abban a migránsban, akit el akarnak kergetni” – jelentette ki Ferenc pápa vasárnap, a római Szent Péter téren.
Ad orientem
2016. július 7. 11:17
A hívekkel azonos irányba forduló, kelet felé, azaz a szentély felé való misézés szükségességére hívta fel a figyelmet egy liturgikus konferencián Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció vezetője. A tévesen „háttal misézésnek” is nevezett celebrációs irányt advent első vasárnapjától vezetné be a magas rangú vatikáni főpap.
2016. június 29. 15:41
Nem tudom Vigh Szabolcs miért gondolja azt, hogy a fogamzásgálás engedélyezése csökkentené az abortuszok számát katolikus körökben.
2016. június 29. 15:37
Úgy látszik Ferenc mostanra elfelejtette a katekizmust, az összes hitletéteményt, a Szentírást és a Szenthagyományt.
2016. június 28. 12:53
Ezek a szakemberek szeretnének sokat tenni az abortusz okozta egészségi és társadalmi károk csökkentése érdekében, de a hivatalos egyházi szerveknek a fogamzásgátló szerekre vonatkozó elítélő álláspontja ill. hallgatása miatt légüres térbe kerülnek.
2016. június 27. 10:56
Az örmény egyház és a Vatikán közeledését, valamint az örmény-török megbékélését szorgalmazta a Szentatya, de még egy közös nyilatkozatot sem sikerült elfogadniuk.
Aktív szemlélődés
2016. június 21. 15:52
Vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, a pszichológia pedig nem adja meg a végső választ – mondja a Mandinernek Deák Hedvig domonkos nővér, aki nem igazán találkozik a nők elnyomásával az egyházban, s aki szerint női mintából sem áll túl sok rendelkezésre, de férfimintából még annyi se. A rendi elöljáró szerint a felszabadítás teológiája már lefutott téma. Az egyetemen tanító teológussal a szerzetességről, a teológia mai állapotáról és a pszichológiával való párbeszédről beszélgettünk.
2016. június 19. 18:03
A menekültek 20-ai világnapjára is emlékeztetett vasárnapi beszédében a katolikus egyház feje. Ferenc pápa szerint A menekültek olyan emberek, mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól.
2016. június 17. 10:08
Egy vándorcirkusz jubileuma alkalmából kistigrist és fekete párducot simogatott Ferenc pápa vatikáni fogadásán.
2016. június 13. 11:05
A Vatikán felbolydult méhkas. Papok vitatkoznak egymással, konzervatívok liberálisokkal, heves vérűek békésekkel – a pápáról. Van-e még ideje a katolikus egyháznak?
2016. június 8. 17:27
A nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés tehát az evangélium szellemiségétől idegen, az egyenlőtlenség bármelyik nem kárára biztosan nem szerepel Isten tervében.
2016. június 8. 10:52
Azt hogy a női papság lerágott csontja mégis az asztalon van, inkább, mint bármikor korábban, nevezzük nevén: nyers engedetlenség az Egyház tanításával és a pápai hivatallal, és szégyenteljes tiszteletlenség Ferenc pápa személyével szemben.
2016. június 7. 15:33
Ez a keresztény színezetű álhumanista beszédmód valójában a multikulturális Európa megteremtésének az egyik ideologikus eszköze. Érzelmi zsarolás valamiféle egyetemes testvériségre és szeretetre hivatkozva. A kereszténység lefegyverzése keresztény segédlettel.
2016. június 6. 14:53
És akkor mi van, ha a pápa „szövetségest” lát a muszlimokban az európai istentelenség elleni harcban?
2016. május 31. 17:51
A Vatikán szerint a muszlim betelepülés Európába elkerülhetetlen. No comment. Ők is feladták volna a keresztény Európa emlékét/utópiáját?
Egyház, politika
2016. május 30. 9:10
„A jogszabályalkotás nem elegancia kérdése. Lehet piperkőcködni, de a törvényhozás sokféle érdek mentén történik” – magyarázza Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Mandinernek az egyházügyi törvény körüli mizériát. A kereszténydemokrata politikussal többek között koalíciós feszültségekről, a vadliberalizmus és az iszlamizmus veszélyeiről, a migránsozó plakátkampány keresztényiségéről beszélgettünk; és arról is megkérdeztük, hogy miben nem ért egyet Ferenc pápával. Azt is leszögezte: benne marad a hit- és erkölcstan a Nemzeti Alaptantervben. Interjúnk.
2016. május 29. 15:05
A gyermekek Calabriából érkeztek a gyermekek vonatán, hogy találkozzanak a pápával – írja a Magyar Kurír.
2016. május 25. 9:52
Gájer László káplán szerint Ferenc pápa az irgalom évének meghirdetésével értelmezési kulcsot adott az újraházasodottak problémájához. Gájer leszögezi: nincs ellentét Ferenc pápa és XVI. Benedek között.
Párbeszéd
2016. május 24. 12:12
Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta és megölelte Ahmed el-Tayebet, a kairói Al-Azhar mecset és egyetem nagyimámját, aki Benedek pápa korábbi iszlám-kritikus szavai miatt függesztette fel a keresztény vezetőkkel való párbeszédét. Az előző katolikus egyházfő egy akkori beszédében a keresztények védelmét szorgalmazta, amit Ahmed el-Tayeb az egyiptomi belügyekbe való beavatkozásként értelmezett.
Katolikus fiatalok
2016. május 19. 11:59
Május 21-én, szombaton rendezik meg a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amelynek témája idén az irgalmasság. A katolikus fiatalok összejövetelén számos előadás közül lehet válogatni. A napot szentmise zárja. Bemutatkozik számos szerzetesrend és mozgalom.
2016. május 19. 11:30
Az államnak szekulárisnak kell lennie. Az államvallások rosszul végződnek. Ez a történelemmel szemben megy. Az a szekuláris jelleg, amelyet a vallásszabadságot garantáló, szilárd törvény kísér, olyan keretet nyújthat, amelyben előre lehet haladni. Interjú.
Adduxit eum ad Jesum
2016. május 17. 13:54
Veres András szombathelyi főpásztort, a püspöki kar elnökét nevezte ki Ferenc pápa győri püspöknek, a 75. évét betöltő Pápai Lajos helyére. Veres 2006 óta szombathelyi püspök, korábban többek közt volt a püspöki kar titkára is.
2016. május 16. 13:43
Ma pünkösd nagy napját ünnepeljük, amely teljessé teszi a húsvéti időszakot, ötven nappal Krisztus feltámadása után.
2016. május 15. 17:19
Hadd gondoljam azt, hogy Ferenc pápának esze ágában sincs a katolikus papi rendet aláásni, viszont megújulást remél attól, hogy a nők előtt szélesebbre tárja a keresztény szolgálattétel kapuit.
Ferenc pápa
2016. május 15. 12:26
A testvériség az ember DNS-ének a része – mondta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi misén. A katolikus egyházfő szerint ugyanakkor árva és lelki analfabéta a mai világ.
2016. május 14. 9:30
Ha Ferenc pápa az egyházi szolgálattevők, elsősorban a diakónusok körének nőkkel való kibővítésére tett javaslatát el tudja fogadtatni, azzal sokat nyerhet a katolikus egyház és az egész világ.
2016. május 13. 9:14
A Nagy Károly-díj átvételén egymillió bevándorló befogadásáról értekezni (Ferenc pápa szerint ennyit simán felszippant az ötszázmilliós Európa) ugyancsak furcsa. Nagy Károly nem épp a Willkommenskultur képviselője volt.
2016. május 12. 19:43
„Az egyháznak be kell vonnia a felszentelt és a laikus nőket a konzultációban való részvételbe, de a döntéshozatalba is, mivel szüksége van a nők szemléletére” – felelte Ferenc pápa egy szerzetesnő kérdésére, aki azt kérdezte a katolikus egyházfőtől, miért vannak a nők kizárva a diakónus-szolgálatból.
2016. május 12. 19:43
„Az egyháznak be kell vonnia a felszentelt és a laikus nőket a konzultációban való részvételbe, de a döntéshozatalba is, mivel szüksége van a nők szemléletére” – felelte Ferenc pápa egy szerzetesnő kérdésére, aki azt kérdezte a katolikus egyházfőtől, miért vannak a nők kizárva a diakónus-szolgálatból.
2016. május 12. 15:27
Ferenc pápa a gondolatait anélkül fogalmazza meg, hogy tekintettel lenne a migrációban súlyos kulturális, közbiztonsági veszélyt látók szempontjaira, jogos félelmére.
Élő közösség Tihanyban
2016. május 9. 9:10
Bizony lehet valaki magyar úgy, hogy nem keresztény; és európai úgy, hogy nem magyar – mondja a Mandinernek Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel. Korzenszky szerint nem jó az oktatás túlzott központosítása, viszont tárgyi tudásra és memoriterekre szükség van. A tihanyi perjel úgy látja: baj, hogy nincsenek társadalmi elvárások, normák, nincs különbség jó és rossz között; a vallásos ember értékrendje pedig igenis közügy. Interjúnk.
2016. május 9. 8:09
Egy új európai humanizmusról álmodom, a humanizáció állandó előrehaladásáról, amelyhez szükség van emlékezetre, bátorságra, egészséges és emberi utópiára.
2016. május 2. 16:23
A szinódusi viták után Ferenc pápa olyan pragmatikus szöveget választott, mely ugyan nem forgatja fel a családra vonatkozó eddigi tanítást, de bizonyára kiábrándulást okoz mindkét fél, a haladók és konzervatívok számára egyaránt.
2016. május 2. 16:23
A szinódusi viták után Ferenc pápa olyan pragmatikus szöveget választott, mely ugyan nem forgatja fel a családra vonatkozó eddigi tanítást, de bizonyára kiábrándulást okoz mindkét fél, a haladók és konzervatívok számára egyaránt.
2016. május 2. 14:18
A pápának tudnia kellett volna, hogy egy ilyen lépéssel megbomlik az Egyház, és ez az egyházszakadás irányába vezet. Egy szkizma, ami nem a perifériára, hanem az egyház szívébe telepedik. Isten adja, hogy ez be ne következzen. Interjú.
Irgalmasság
2016. április 26. 15:57
Hétmillió zarándok érkezett a Vatikánba az irgalmasság szentévében, a legnagyobb tömeget a Szent Péter bazilika szent kapuinak december 8-i megnyitása vonzotta.
Perselyezés
2016. április 21. 14:59
A konfliktustól sújtott területeken humanitárius szükséghelyzet áll fenn: a pápa felhívására április 24-én Európa-szerte, így hazánk templomaiban is gyűjtést tartanak a rászorulók gondjainak enyhítésére. A befolyt összeg hozzáadódik ahhoz az adományhoz, amelyet Ferenc pápa ajánlott fel – írja a Magyar Kurír.
Ajándék
2016. április 19. 14:43
Ferenc pápa a római Astalli-menekültközpont létrehozásának évfordulójára küldött videóüzenetben bocsánatot kért a menekültektől, amiért a „társadalmunk elzárkózik” tőlük, és ajándéknak nevezte őket. A pápa szerint a menekültek hídként köthetik össze a távoli népeket, a kultúrákat és a vallásokat.
2016. április 17. 11:21
Több mint tíz menekültet vitt magával Ferenc pápa a Vatikánba. A migránsok között sorsoláson dőlt el, hogy kik mehetnek vele.
Szimbolikus tett
2016. április 16. 14:26
Ferenc pápa Leszboszra látogatott, ahol öt órát töltött el. Ez idő alatt végigjárta a sziget egyik menekülttáborát, találkozott a kísérő nélkül érkezett migráns gyerekekkel és megemlékezett a humanitárius válság áldozatairól is. A Szentatya a látogatás végén tizenkét migránst magával vitt a Vatikánba, akiket különben visszatoloncoltak volna Törökországba.
2016. április 13. 15:48
A vasárnapi boltzár régi fixációjuk. Azt hiszik, hogy a féktelen vásárlási kedv miatt üresek a templomok.
2016. április 8. 8:49
Ferenc pápa imádkozásra szólít fel bennünket, hogy a kisebb birtokokon gazdálkodók értékes munkájukért igazságos jövedelemhez jussanak – látható a Szentatya áprilisi imaszándékát közlő videóban.
2016. március 29. 12:01
Ifjúkori szerelmeitől a teológiával való ismerkedésén át a Rómáig vezető utat mutatja be a Ferenc pápáról készült argentin film, amelynek elkészült a szinkronizált változata is.
2016. március 28. 11:25
Ezen a húsvéton különösen időszerű és indokolt II. János Pál pápa kétszavas üzenete: Ne féljetek! A szélsőséges iszlamisták által végrehajtott kegyetlen brüsszeli terrortámadásokat sokak szerint nem véletlenül, hanem tudatosan időzítették a nagyhétre.
2016. március 27. 13:27
1900-ban a világ katolikusságának földrajzi súlypontja még Madridban volt. Ma már Timbuktuban.
2016. március 27. 9:49
Jézus a személyes szenvedése pillanatában is átéli a szomszéd szenvedését, a lelki tusakodását, és van rá figyelme, van hozzá bátorító szava. Ez csodálatos történet.
Nagypéntek
2016. március 26. 9:14
Nagypéntek este a római Colosseumnál kezdődött meg a Ferenc pápa vezette keresztút. A pápa római helynöke vitte elsőként a keresztet, tőle olasz családok, diákok és a világ minden tájáról érkezett hívek vették át. A tizenkettedik stációnál egy szíriai férfi vitte a keresztet, akinek a Szent Egyed katolikus közösség nyújtott menedéket.
2016. március 25. 15:00
Jézus szeretett minket. Jézus szeret minket. Határok nélkül, örökké, a végsőkig.
Részvét
2016. március 22. 15:13
Elítélte a brüsszeli terrort Ferenc pápa a város érsekének címzett üzenetében. Az egyházfő részvétét fejezte ki a „sok szenvedést okozó, vak erőszak” áldozatai családtagjainak.
2016. március 19. 15:55
„Imádkozzatok értem” – kéri Ferenc pápa az újonnan elindult Instagram-csatornáján. A Szentatya oldala már most nagyon népszerű a felhasználók körében, pár óra alatt több százezer követőre tett szert.
2016. március 16. 11:38
Ferenc pápa a Szent Péter téren beszélt arról, hogy sok ajtó és sok szív zárva van a menekültek előtt, pedig a nemzetek vezetőinek meg kellene nyitni a kapukat. Az audiencián elhangzottak valószínűleg a csütörtökön kezdődő uniós csúccsal vannak összefüggésben, ahol a török-EU megállapodást készítik elő.
Eltérő tapasztalatok
2016. március 15. 17:10
Ferenc pápa nem professzionális teológus – jelentette ki egy német lapnak adott interjúban Gerhard Müller bíboros, a vatikáni Hittani Kongregáció vezetője, hozzátéve: csak mese, hogy a pápa ellensége lenne.
Irgalmasság
2016. március 15. 12:01
Szeptember 4-én avatja szentté Teréz anyát Ferenc pápa Rómában, a vatikáni Szent Péter téren. Az indiai püspökök abban reménykedtek, hogy hazájukban lesz a szentté avatás, de végül a Vatikán Róma mellett döntött. Teréz anyát II. János Pál avatta boldoggá.
2016. március 11. 21:38
Immáron hagyományosan a nagyböjti időszakban a közel-keleti keresztények számára szervez gyűjtést a katolikus egyház a templomokban. Tavaly a magyarországi katolikusok több mint 58 millió forintot adakoztak össze.
2016. március 1. 14:42
Amit ott Benedek pápa a maga módján fogalmazott meg, az Szentatyánk, Ferenc pápa értelmezésében is aktuális és sokatmondó a mai katolikus egyházban. Interjú.
Fenntartások nélkül
2016. február 28. 17:14
A bevándorlásból eredő terhek egyenlő elosztását tartja hatékony válasznak a migrációs válságra Ferenc pápa, aki Görögországért imádkozott vasárnap a Szent Péter téren. Az egyházfő szerint határozottságra és fenntartások nélküli tárgyalásokra van szükség.
Modern középkor
2016. február 23. 10:02
„Én – sokan ezért titulálnak liberálisnak – a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében alakítottam az életemet: szeretet, nyitottság, elfogadás, párbeszéd. Mindaz, ami meggyőződésem szerint Jézust és egy keresztény embert jellemez. Nem a félelem, az árulás, a hazudozás, ami nagyon szépen megfér a vallásos színezettel is” – mondja a Mandinernek Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A Magyarországnál is idősebb kolostorban 52 éve szolgáló, azt 25 éve vezető, most hetvenéves főapát arról is beszél: Pannonhalma a szabadság lehetősége. „Ha valaki nem lop, hanem épít, és nem valami ellen tesz, hanem valamiért él, akkor olyan lesz, mint Pannonhalma.” Várszegi Asztrikkal a kommunizmus nyomoráról, a migránsok megsegítéséről és a modern középkorról is beszélgettünk. Életútinterjúnk.
2016. február 23. 8:53
A hit karrieristái mostanság Európa válságán bánkódnak. Azt bizonygatják, hogy meg akarják - és meg is tudják - menteni az európai kultúrát, mert jobbak, igazabbak a többieknél.
Katolikus kapitalizmus
2016. február 20. 12:50
Ferenc pápának a kapitalizmus kritizálása helyett inkább a szabad piac erkölcsi és gyakorlati potenciálját kellene kiemelnie, amellyel hozzájárulhat a közjóhoz – vélekedik az amerikai Acton Institute egyik alapítója, Kris Mauren, aki nemrég látogatott Magyarországra. Mauren hozzáteszi: bizonyos, hogy a pápa nem marxista. A szakember szerint nem az a kérdés, hogy mekkora a szegények és gazdagok közti különbség, hanem hogy mivel lehetne segíteni a szegényeknek.
2016. február 19. 9:21
Ferenc pápa sok mindenről beszélt a Mexikó és Róma közötti repülőúton: II. János Pál és egy filozófusnő közti jó kapcsolatról például azt mondta, hogy szerinte egy nővel folytatott barátság nem bűn, de beszélt Európa múltjáról, valamint a zikavírusról is, amelynek kapcsán úgy vélte: a terhesség elkerülése az erkölcsileg helyes megoldás ügyben.
Isten
2016. február 18. 19:49
Ferenc pápa szerint Donald Trump nem keresztény, ha igaz az, hogy falat emelne az amerikai-mexikói határon. A republikánus elnökjelölt nyilatkozatban üzent vissza a katolikus egyházfőnek, szégyenteljesnek nevezve a pápa mondatait.
2016. február 17. 10:16
A Szentatyát mexikói látogatásán megrángatta egy hívő, mire a pápa méltatlankodva helyreutasította az illetőt, hogy ne legyen önző.
2016. február 15. 9:21
Több százezer hívő gyűlt össze Mexikóvárosban, hogy meghallgassa Ferenc pápa vasárnapi beszédét. Az egyházfő Mexikó gazdag és korrupt elitjét ostorozta, és elítélte az egyenlőtlenségeket.
2016. február 15. 9:04
Egyesíteni akarjuk erőinket, hogy tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, az első évezred egyházának közös örökségéről, és közösen válaszoljunk a mai világ kihívásaira.
2016. február 13. 16:17
Őszinte beszélgetés volt, ahol félszavakból is megértettük egymást – jellemezte a találkozójukat Kirill pátriárka és Ferenc pápa. A két egyházfő felszólította Európát, hogy maradjon hű keresztény gyökereihez.
2016. február 13. 14:38
A találkozó geopolitikai szükségszerűség is. A muzulmán világ nyugtalansága teszi egyértelművé, hogy nem csak egy kósza szellő fújta egymás mellé Ferenc pápát is Kirill pátriárkát. Van mit megbeszélni nekik is.
Történelem
2016. február 12. 21:43
Történelmet írtak Havannában: az 1054-es nagy egyházszakadás óta először találkozott egymással a katolikus egyház és az orosz ortodox egyház vezetője, Ferenc pápa és Kirill pátriárka.
2016. február 10. 11:20
Ferenc pápa beszámolója szerint Angela Merkel német kancellár dühösen ragadott telefont, miután ő éles kritikával illette az európai politikusok hozzáállását a menekültek ügyében.
2016. február 10. 11:05
Ennek a jubileumi szentévnek a nagyböjti időszaka tehát mindenki számára alkalmat nyújt arra, hogy végre kilépjen saját elidegenedett létezésmódjából az Ige hallgatásának, és az irgalmasság cselekedeteinek köszönhetően.
2016. február 1. 13:00
Nem szomorúságra, nem magunkba fordultságra, nem keserűségre lettünk teremtve, hanem arra, hogy teljes örömben éljünk. Az egyház rengeteg tapasztalattal rendelkezik abban, hogy mi ennek a gyakorlati útja. Interjú.
2016. január 27. 12:18
Ezért is állíthatjuk, hogy a keresztény felekezeteknek nemcsak felelősségük a múlttal való szembenézés, hanem hitelveikből következően kötelezettségük is van.
2016. január 27. 12:02
Róma püspökeként és a Katolikus Egyház pásztoraként Isten irgalmát és bocsánatát kérem a katolikusok más egyházak keresztényeivel szembeni nem evangéliumi viselkedéséért.
Diplomácia
2016. január 27. 10:30
A közös spirituális értékeket és a jó kapcsolatokat emelték ki Ferenc pápa és az iráni elnök, Hasszán Rohani keddi találkozóján a Vatikánban – írja a Magyar Kurír.
2016. január 26. 7:00
„Róma püspökeként és a katolikus egyház pásztoraként irgalmasságért és megbocsátásért könyörgöm azért a nem az evangéliumi tanítást követő magatartásért, amelyet a katolikusok tanúsítottak más egyházak keresztényeivel szemben” – mondta Ferenc pápa hétfőn a keresztény egységnek szentelt imahét utolsó napján. II. János Pál pápa 2000-ben már bocsánatot kért ezért.
2016. január 20. 14:31
Másodszorra találkozott egymással Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője és Ferenc pápa január 18-án a Vatikánban. Előző találkozójuk 2014 decemberében volt. A pápa arra kérte Lagardét, hogy imádkozzon érte és biztosította afelől, hogy ő is imádkozik az IMF-vezetőért.
Ferenc pápa
2016. január 17. 16:31
Hétezer migráns és menekült is részt vett a Ferenc pápa által celebrált vasárnapi misén. Az egyházfő kijelentette: az elvándorlók mindegyike „történelmet, kultúrát, értékeket” hordoz magában úgy, hogy megtapasztalta a nyomort, elnyomást és félelmet is. Az egyházfő a Jakartában és Burkina Fasóban történt terrorista merényletek áldozataiért imádkozott.
2016. január 12. 10:42
Ferenc pápa szerint a második világháború romjain sok munkával felépített befogadási rendszert megingatja a migrációs hullám, de Európának minden eszköze megvan a megoldás megtalálására. A Szentatya hétfőn a Vatikánban hangsúlyozta: az individualista megoldás nem vezethetnek eredményre, a helyes válassz csak a közös cselekvés lehet.
2016. január 11. 16:21
Ezentúl videóban teszi közzé havi imaszándékait Ferenc pápa, elsőként a 2016 januárit, amely a vallásközi párbeszédet és békét állítja a középpontba.
2016. január 10. 10:10
A Ferenc pápa által december 8-án megnyitott szentév kezdete óta már több mint egymillió zarándok lépett át a Róma városában megnyitott szent kapukon – tudatta a Vatikán. Az irgalmasság szentévében harminc millió zarándokot várnak az Örök Városba.
2016. január 1. 12:12
Győzd le a közömbösséget és szerezd meg a békét! címmel tette közzé Ferenc pápa pénteken újévi, egyben békevilágnapi üzenetét. Január 1. a béke világnapja a katolikus egyházban, 1968 óta tartják. Az MTI összefoglalója.
2015. december 27. 16:41
A család elsőként tanítja meg az embereknek a „megbocsátás örömét” – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Család vasárnapján tartott misén a Vatikánban. A pápa továbbra is szorgalmazza a család szerepének az erősítését, azonban szerinte korunkban „értetlenség és számos nehézség” gyengíti a családokat.
2015. december 26. 17:05
Ferenc pápa a Szent Péter téren szombaton mondott beszédében a keresztények üldözésére hívta fel a figyelmet az első vértanú, Szent István ünnepén. A pápa vasárnap a Szent Család ünnepén a családokat várja a Szent Péter térre a számukra rendezett szentévi találkozóra.
Patsch Ferenc
2015. december 26. 14:50
Az, hogy „majd én felülről megmondom neked, hogy mit kell gondolnod”, egyszerűen nem megy; a „laikus” és az „egyházi” világ hagyományos határai pedig feloldódóban vannak – állítja Patsch Ferenc jezsuita filozófus-teológus, akinek „Katolikus spiritualitás tabuk nélkül” címmel jelent meg kötete a jezsuita blogos írásaiból. Patsch szerint Jézus Krisztus és örömhíre ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, ám az érthetősége érdekében nem hagyhatjuk figyelmen kívül a megváltozott közeget. A jezsuita szerző úgy látja: Ferenc pápa is mennyi körültekintéssel próbálkozik, és neki sem mindig sikerül tökéletesen. Interjúnk a jelenleg Kubában élő szerzetessel.
2015. december 25. 14:52
Bőséges áldás legyen mindazok jutalma – akár egyénekről, akár államokról van szó –, akik nagylelkűen munkálkodnak, hogy segítsék és befogadják a számos migránst és menekültet, segítve őket egy méltó jövő felépítésében.
Karácsony
2015. december 25. 9:48
Fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny jellemzi a kortárs társadalmakat Ferenc pápa szerint, aki alázatra és irgalmasságra szólított fel szentesti miséjén. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalom „szigorú a bűnössel, de gyenge a bűnnel szemben”.
2015. december 11. 11:27
Mivel összeállt a kritikus tömeg, ideje a lázadásnak. A keresztény ember és a katolikus egyház lázadásának. Akkor is, ha a katolikus egyház lázadása például fogalmilag kizárt.
2015. december 10. 12:27
Óceán azúrkék halakkal, korallzátony, pillangók, állatfajok Noé bárkájából, felhők, különféle vidékek lakói: a teremtett világ szépségei és problémái váltak láthatóvá a Szent Péter bazilikára kivetített fényjátékon.
2015. december 9. 15:48
Átnyújtotta Ferenc pápának a magyar köztársasági elnök megbízólevelét hétfőn Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország új szentszéki nagykövete.
2015. december 9. 9:22
Minél többen élünk ezen a bolygón, annál inkább rászorulunk az irgalomra. Egymás irgalmára. Isten irgalmára. Ha így vesszük, mégiscsak korszerű ez a pápai üzenet. Vagy sorsszerű.
2015. december 8. 10:24
A korrupció megakadályozza, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe, mert hatalmaskodásával és mohóságával szétrombolja a gyöngék terveit és elnyomja a szegényebbeket.
2015. december 8. 10:15
Már fél hétkor, a tervezettnél korábban megnyitották a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentéve kapuit a római Szent Péter téren, a Vatikánban. A szentévet megnyitó misére, ami fél tízkor kezdődött, ötven-százezres tömeget vártak.
Csak logisztika
2015. december 7. 17:01
Magyarországon igazából nincs menekültválság, számára ez csak logisztikai kérdés – vélekedik Karel Zelenka, a Jezsuita Menekültszolgálat egyik vezetője, aki végigjárta a migránsok balkáni útvonalát. Jelentését közvetlenül Ferenc pápának adta át Rómában. Zelenka a Katolikus Segélyszervezet munkatársaként ott volt a délszláv háború idején Szarajevóban, de mesélt a Mandiner.kereszténynek arról is, hogyan élte át a haiti földrengést és miként élt túl egy pakisztáni terrortámadást.
Figyelmeztetés
2015. december 6. 15:49
„Mindannyiunk és a jövőbeli generációk érdekében Párizsban minden erőfeszítést az éghajlatváltozás hatásának csökkentésére kell fordítani és ezzel egy időben a szegénységgel szembeni fellépésre” – mondja Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren a francia fővárosban tartott klímakonferencia kapcsán.
2015. november 24. 12:10
Az erőszak, az Iszlám Állam fellépése lehetetlenné teszi a párbeszédet, nincs másik fél, akivel érdemben beszélni lehetne. Ez a történelem vaskos valósága, amelyben gazdasági, politikai érdekek, feszültségek a meghatározók. Interjú.
Minden álca
2015. november 19. 16:28
A katolikus egyházfő korábban is felemelte már szavát a fegyverkereskedelem ellen, de most fogalmazott a legélesebben. Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban tartott misén kijelentette: átkozottak, akik a háborún dolgoznak, miközben a békéért cselekvők életüket veszítik.
2015. november 18. 12:11
Nehéz időket élünk, de az egyház kapui legyenek teljesen nyitva, még akkor is ha ez veszélyekkel járhat – mondta Ferenc pápa a szerdai Szent Péter téren tartott beszédében. A párizsi merényletsorozattal kapcsolatban továbbá kiemelte: a szíveket és a társadalmat is meg kell nyitni.
2015. november 15. 14:21
A katolikus egyházfő vasárnap a Szent Péter téren a párizsi terrortámadások kapcsán arról beszélt: az erőszak és a gyűlölet útja nem oldja meg az emberiség problémáit, az pedig istenkáromlás, amikor Isten nevével igyekeznek igazolni az erőszak és a gyűlölet útját.
2015. november 14. 15:34
„Hány embernek kell még meghalnia, hogy elfogadjuk: azért vagyunk a világban, hogy szeressük egymást és nem azért, hogy pusztítsuk” – mondta a párizsi merényletek kapcsán Palánki Ferenc katolikus megyéspüspök, akit szombaton iktattak be a debrecen-nyíregyházi püspöki méltóságba.
Mégsem a 13 bíboros levele lett a Vatileaks 2
2015. november 11. 16:50
Letartóztattak a Vatikánban két munkatársat, mert feltehetőleg ők szivárogtatták ki a vatikáni pénzügyekkel kapcsolatos információkat, melyek két, olasz újságírók által a héten megjelentetett könyv alapjául szolgáltak. Ferenc pápa az újabb kiszivárogtatási botrány ellenére leszögezte: folytatja a küzdelmet az egyházi korrupció ellen. A két feltételezett kiszivárogtató előzetes letartóztatásban van. Összefoglaló.
2015. november 10. 16:52
Az emberi kapzsiság, a szolidaritás hiánya és az önzőség mindig jelen van, és ez mindig újratermeli a szegényeket. Ezért kissé nehéz számomra egy szegények nélküli világot elképzelni. Interjú.
2015. november 4. 14:46
Ferenc egyrészt nagyon jó reklámarc, másrészt felvillant előttünk valami olyat, amiről egyáltalán nem esik szó manapság, de ami nagyon is az egyház sajátja volt egykor. Jelesül a példaképek és a tekintélytisztelet kérdését, azok létjogosultságát a mai világban.
2015. november 3. 13:39
A pápa kihangsúlyozta: ő az, aki irányít, ám mindezt nem uralkodói vággyal teszi, hanem azzal, hogy ő Isten szolgájának szolgájaként van itt jelen.
2015. október 27. 10:17
A muszlim tömegek vezetői jól látják, hogy megérett a helyzet a hitehagyott földrész elfoglalására. Segítséget jelent a teljesen elvilágiasodott európai vezetők (tisztelet a kivételnek) naivitása. Interjú.
2015. október 26. 10:24
Mindenkit arra bátorítunk: értse meg, mennyire fontos a család intézménye, valamint a férfi és nő között megkötött, az egységen és a felbonthatatlanságon alapuló házasság intézménye.
Szenzációhajhászás?
2015. október 21. 15:47
Tagadja a Vatikán azoknak a híreknek a megalapozottságát, amelyek szerint kezelhető, nagyobb beavatkozást nem igénylő agydaganata van a pápának. Az értesülést egy olasz lap tette közzé egy ápolónőre hivatkozva.
2015. október 15. 9:29
A szokásos szerdai kihallgatáson összegyűlt hívek előtt kért bocsánatot Ferenc pápa a katolikus egyház botrányaiért. A vatikáni vezetés tudatta, hogy a pápa szokatlan kijelentésének nincs köze Róma polgármesterének távozásához.
2015. október 14. 19:25
Ideje felismerni, hogy – akármilyen kedvesnek is találod – Ferenc pápa felelős ezért a krízisért. Nem pusztán rossz döntéseket hozott, de néha kétszer hozta meg ugyanazt a rossz döntést.
John Njue nairobi érsek
2015. október 14. 18:11
Tényleg nincs a Vatikánban folyó püspöki szinódus alapját képező dokumentumot és munkamenetét kritizáló levél aláírói közt Erdő Péter az amerikai jezsuita lap, az America szerint. Köztük van viszont egy kenyai, egy mexikói, egy olasz és egy amerikai bíboros. Dolan New York-i bíboros szerint a levél ötlete George Pelltől származott.
2015. október 14. 17:29
Nyilvános kihallgatáson adták át zarándokok a Vatikánban Ferenc pápának szerdán azt a kézírásos bibliamásolatot, amelynek készítésében több mint ötezren vettek részt. Az egyházfő belelapozott a kötetekbe, és őszintén meglepődött, amikor meghallotta, hogy a bibliamásolat készítésében több mint ötezren vettek részt.
Aláírt-e Erdő Péter?
2015. október 13. 14:24
Új vatikáni kiszivárogtatási botrányról beszél Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa annak kapcsán, hogy nyilvánosságra került 13 bíborosnak a Ferenc pápa számára írt levele, amelyben a most ülése püspöki szinódus munkamódszerét és a tanácskozást képező alapdokumentumot kritizálják. Többen, köztük Erdő Péter is tagadja, hogy aláírták volna a levelet.
2015. október 12. 11:01
Ferenc pápa szerint a tudomány nem elmélkedik a természet igazságain, pusztán elemez, méréseket végez és előkészíti az emberiség uralmát. A technológia pedig még ennél is rosszabb, amely mindent uralni akar, tagadva a teremtést és Istent.
2015. október 8. 18:04
A Szentszék ugyanakkor az utóbbi évtizedekben gesztusok sorát tette a melegek felé.
2015. október 7. 15:38
Az egyháznak vannak korhoz kötött előírásai és megváltoztathatatlan törvényei. A házasság és a család kérdésével kapcsolatban egy megváltoztathatatlan tanítással állunk szemben. Interjú.
2015. október 7. 15:21
A pápa menekült-ügyben, klímaváltozásban és hasonlókban történő megnyilvánulásai nem dogmatikai kérdések, ezért a hívő nyugodtan állíthatja ezekben akár homlokegyenest az ellenkezőjét is, anélkül, hogy ezzel megfosztaná magát a katolikus címkétől.
Püspöki szinódus
2015. október 7. 13:51
Az érzelemszegény kortárs társadalomnak „családi injekcióra” van szüksége – fogalmazott Ferenc pápa a római Szent Péter téren szerdán. Az egyházfő szerint a család teszi élhetőbbé a világot”. A Vatikánban vasárnap kezdődött a 2014-eshez hasonló, családról szóló püspöki szinódus.
2015. október 4. 14:39
Az egyházfő kijelentette: „a házasság nem utópia”. Kifejtette, a házasság intézménye az egoizmussal teli társadalmat félelemmel tölti el, pedig a mai ember is vágyódik a „valódi szeretetre”. Rámutatott arra, hogy a mai emberiség nagyon erősnek érzi magát, viszont súlyos drámája a magányosság
2015. szeptember 29. 7:43
Ferenc pápának argentinként soha nem kellett szembe néznie az iszlámmal való konfrontációval, ezért ezen a téren felkészületlen.
2015. szeptember 28. 11:21
Megjelent magyarul Ferenc pápa „zöld” enciklikája, a Laudato si', azaz Áldott légy, amely a környezetvédelem ügyeire koncentrál. Ez Ferenc első teljesen önállóan írt enciklikája.
2015. szeptember 28. 11:09
A kirekesztésnek és az egyenlőtlenségnek ez a drámai helyzete – világos következményeivel – arra késztet, hogy az egész keresztény néppel és másokkal együtt saját súlyos felelősségemet is tudatosítsam.
2015. szeptember 28. 10:09
Ferenc pápa hat napos amerikai körútja utolsó programján olyan amerikai állampolgárokkal is találkozott, akiket gyermekkorukban papok zaklattak szexuálisan.
Titkos összejövetelek
2015. szeptember 28. 10:01
Maffiának hívta saját magát az a titkos, a svájci Sankt-Gallenben ülésező egyházi csoport, amely ellenezte XVI. Benedek pápaságát és Ferenc pápa felépítésén dolgozott – ismeri be most megjelent életrajzi kötete kapcsán Godfried Danneels belga bíboros, aki annak idején támogatta az abortusz legalizálását és a melegházasság bevezetését.
2015. szeptember 26. 12:41
Nyolcvanas évekbeli prog rock hangzású zenére szövegel Ferenc pápa a Wake Up! Go! Go! Forward! című új számában.
2015. szeptember 25. 22:11
A katolikus egyházfő is felszólalt az fenntarthatósági csúcstalálkozóján pénteken: többek között ostorozta a hatalom és a gazdaság önző és határtalan szomjúhozását, elítélte az ideológiai gyarmatosítást, felszólalt az abortusz ellen, sürgette a nukleáris fegyverek betiltását, és mindenek előtt haladéktalan cselekvést kért a természet elpusztításának megakadályozása érdekében a világ vezetőitől.
2015. szeptember 24. 9:49
A klímaváltozás és a menekültügy volt a téma Ferenc pápa amerikai látogatásának első teljes napján Washingtonban. Az amerikai elnökkel szerda délelőtt folytatott érzékeny kérdéseket érintő beszélgetést. Ő lesz az első katolikus egyházfő, aki felszólal a kongresszusban.
2015. szeptember 23. 17:00
A szegényekről és a Földről való gondoskodásról szóló üzeneteivel Ferenc pápa felráz bennünket az önelégültségből – fogalmazott az amerikai elnök, amikor fogadta a katolikus egyházfőt. Ferenc pápa beszédében egyebek mellett arra szólította fel az USA-t, hogy sürgősen lépjen fel a környezeti katasztrófák és a szegénység ellen.
2015. szeptember 23. 9:04
Megérkezett Ferenc pápa az USA-ba. A katolikus egyházfő meglátogatja a Fehér Házat, az ENSZ központjában beszédet mond, és a csütörtöki kongresszusban is felszólal majd.
Cáfolat
2015. szeptember 23. 8:22
Ferenc pápa újságíróknak cáfolta, hogy baloldali lenne. A pápa reményét fejezte ki, hogy az USA meg fogja szüntetni a Kubával szembeni gazdasági embargóját, azonban jelezte, hogy erről nem fog beszélni csütörtökön az amerikai kongresszusban.
2015. szeptember 21. 13:47
Palánki Ferenc püspököt, az Egri Főegyházmegye segédpüspökét nevezte ki Ferenc pápa a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye élére. Az eddigi megyéspüspök, Bosák Nándor ugyanis nyugdíjba vonul.
2015. szeptember 21. 10:52
A kereszténységnek nyitottnak kell lennie, nem szabad csak identitáskérdésekkel foglalkoznia. Ki kell használnunk a lehetőségeinket, megfelelően reflektálnunk, és folyamatosan a hitünkkel összhangban kell cselekednünk. Interjú.
2015. szeptember 21. 10:50
Ferenc pápa kubai látogatásán azt hangsúlyozta: egy népnek, nemzetnek nagyságát meghatározza az, miként kezeli a legelesettebbek ügyét. Az egyházfő útja során meglátogatta és megajándékozta Fidel Castrót, Kuba egykori vezetőjét.
Nagy figyelmeztetés
2015. szeptember 15. 12:58
Valódi veszély, hogy az Iszlám Állam terroristái beszivárognak Európába a menekültek között – figyelmeztetett hétfőn Ferenc pápa egy portugál rádiónak adott nyilatkozatában. A pápa nem tagadja: Róma is veszélyben lehet.
2015. szeptember 9. 18:18
A Szeged-Csanádi Egyházmegye főpásztora meg merte tenni azt, hogy nyíltan beszél, és elgondolkodtató ténymegállapításokat közöl.
2015. szeptember 9. 12:28
Újra a menekültek befogadásáért szólalt fel Ferenc pápa, aki szerint az egyház ez rendkívüli család és nem egy különleges, zárt szekta; azok a plébániák és templomok pedig, akik bezárják az ajtajukat a rászorulók előtt, nem templomok, hanem csak múzeumok.
2015. szeptember 8. 10:23
A veszéllyel szembesülők kétségbeesettségének látványa nem lehet, hogy ne érintse meg mindenki szívét és elméjét.
2015. szeptember 7. 19:26
A menekültek befogadásáról és segítéséről szóló felhívását készséggel és örömmel követjük. Köszönjük, hogy előttünk jár az Evangélium útján, és megjelöli a cselekvés helyes irányát!
2015. szeptember 7. 14:33
Amikor az egész Egyház jövőjét és benne a sokmillió hívőét meghatározó muzulmán áradatról van szó, akkor kérlek, ne nyisd ki a szád!
2015. szeptember 6. 18:05
A DK várja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia világos állásfoglalását, gyakorlati útmutatását a helyes és helytelen tettek konkrét megnevezésével, valamint egy ökumenikus fellépés kezdeményezését a menekülthelyzetre való tekintettel.
2015. szeptember 6. 16:08
Felhívással fordulok minden európai plébániához, szerzetesközösséghez, monostorhoz és kegyhelyhez, hogy mutassa meg az evangélium konkrétságát és fogadjon be egy menekült családot.
2015. szeptember 4. 11:02
Ferenc pápa útmutatását követve, a Karitász folyamatosan figyelemmel kíséri a Magyarországra érkező, átutazó menekültek helyzetét, készen arra, hogy segítségére siessen az otthonaikat elhagyni kényszerülőknek. 1356-os adományvonalunk hívásával Ön 500 Ft-tal támogatja a menekültek segítését.
2015. augusztus 30. 13:14
Ferenc pápa nemzetközi együttműködést sürgetett vasárnap délben mondott beszédében. A pápa a 71 halott bevándorlóért imádkozott és azt mondta, meg kell akadályozni az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődését.
Régi rítus
2015. augusztus 27. 13:16
Magyarországon sokkal harmonikusabban tud illeszkedni egymáshoz a tridenti és az új rítusú mise, mint nyugaton – mondja a Mandinernek Kiss Bertalan. A régi rítust ápoló híveket tömörítő Juventutem Magyarország mozgalom világi vezetője szerint az új rítusú mise sem érthető könnyebben, mint a régi rítusú, utóbbi XVI. Benedek általi liberalizálása pedig egyáltalán nem csak a lefevbre-isták Egyházba való visszacsalogatását szolgálta. Interjúnkban, amely azután készült, hogy a nyáron létrejött a pesti régi rítusú katolikus közösség alapítványa, az Introibo, a régi rítust érő kritikákat is sorra vesszük.
2015. augusztus 18. 21:08
Táviratot küldött Ferenc pápa Erdő Péternek, hogy részvétét fejezze ki Paskai László nyugalmazott esztergom-budapesti érsek halála miatt. A pápa apostoli áldását küldi az Úr vigasza és békéje jegyében.
„Négy fillért érő üzérek”
2015. augusztus 10. 22:03
Az olasz püspöki kar főtitkára szerint „négy fillért érő üzérek” azok a politikusok, akik az Olaszországba történő bevándorlás megnehezítésének javaslatával kampányolnak. Galantino püspök a hatmilliós Jordánia példáját hozta, amely két és fél millió menekültet fogadott be.
2015. augusztus 9. 10:34
Ferenc pápa szerint a világban különböző színtereken ugyan, de egy harmadik világháború zajlik; a menekültek visszautasítása pedig háborúval ér fel, „ez erőszak, ezt gyilkosságnak nevezik”.
Audiencia
2015. augusztus 5. 13:48
Az elvált és polgárilag újraházasodott hívők nem részesülhetnek ugyan a szentségekben, de nem szabad úgy bánni velük, mintha ki lennének zárva az egyházból, ők továbbra is az egyházhoz tartoznak – hangsúlyozta szerdai, vatikáni audienciáján Ferenc pápa, aki ugyanakkor szorgalmazta a házasság védelmét a modern kultúra támadásaival szemben.
2015. augusztus 3. 9:23
Ferenc pápa nem politikai receptet kínál, csak bemutatja, hogy a jelenlegi válság alapvető oka a profit hajszolása, a globális tőke nemzetek feletti uralma és a növekvő egyenlőtlenség.
2015. július 29. 9:38
Felelőtlenül növeli a termelés ütemét, és a Föld Anyát veszélyeztető ipari és mezőgazdasági módszereket alkalmaz a „termelékenység” nevében, miközben továbbra is megtagadja több millió testvérünktől a legelemibb gazdasági, társadalmi és kulturális jogokat.
2015. július 21. 14:09
Egyfajta pesszimizmus uralkodott a megszentelt életben, és ez kezd megváltozni. Interjú.
2015. július 20. 11:26
Ferenc pápa július 3. és 15. között apostoli látogatást tett Latin-Amerikában, s az út hatására a Szentatya Twitter-fiókjának követőinek száma már meghaladta a 22 milliót.
Itthon marad a hőség
2015. július 19. 15:33
Köszönetet mondott a Szent Péter téren a kánikula és a tűző nap ellenére is jelen levő hívőknek Ferenc pápa vasárnap délben, akikről kijelentette, hogy bátor emberek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint itthon marad a hőség a következő héten is, de lesznek zivatarok is.
Dél-amerikai út
2015. július 13. 7:22
„Csináljatok olyan rendetlenséget, amely felszabadítja a szívet, együttérzővé tesz bennünket, reményt ad nekünk!” – mondta Ferenc pápa tízezer fiatal előtt, paraguay-i útja utolsó állomásán.
2015. július 10. 9:26
A világ olyan szekuláris logika szerint működik, amelyben nem érv a heves moralizálás. Hatni rá csak a struktúra fejlődését irányító logikába illeszkedve lehet.
2015. július 10. 8:35
Ferenc pápa útját kátyúk, szabálytalankodó motorosok és utcai árusok nehezítik abban az új videojátékban, amit paraguay-i fiatalok készítettek az egyházfő pénteki látogatása alkalmából.
Megváltás
2015. július 9. 13:15
Dél-amerikai körútjának második állomásán Ferenc pápa Bolívia erőfeszítéseit méltatta a szegénység elleni harcban. A bolíviai elnök szerint kormányát ugyanazok a célok vezérlik, mint a katolikus egyház vezetőjét.
Ezer éve várják
2015. június 28. 16:45
Kirill pátriárka és Ferenc pápa első találkozóját egy semleges ország láthatná vendégül, például Ausztria vagy Magyarország, nyilatkozta Hilarion volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarchátus külügyi vezetője a Corriere della Sera vasárnapi számában.
2015. június 27. 14:05
Ferenc pápa nem válásról, hanem különválásról beszélt szerdai audienciáján – hangsúlyozta az InfoRádiónak nyilatkozva Gedő Ágnes, a Vatikáni rádió magyar adásának szerkesztője. Az egyház megkülönbözteti a válást és a különélést, előbbit lehetetlennek tartva, az utóbbit lehetségesnek. A napokban több hírportál is úgy értékelte a pápa szavait, mintha az egyház eddigi tanításával ellentétes álláspontot fogalmazott volna meg.
2015. június 27. 12:55
Több a tényleges együttélés puszta szünetelésénél, mert föltételezi az életközösség szándékos megtagadását, de nem jelenti a kötelék felbomlását. A különváltak nem köthetnek új házasságot.
2015. június 27. 12:15
Vannak esetek, amikor a különköltözés elkerülhetetlen.
2015. június 25. 12:31
A pápa magától értetődően foglalja el a keresztény álláspontot a vitában: szerinte Krisztus követői nem tehetik meg, hogy bezárják az ajtót azok előtt, akik más országokban keresnek menedéket.
2015. június 22. 8:19
A félelem sugallta és a csak saját magunkra gondoló magatartás nem kedvez a probléma megoldásának. Sőt, tovább nehezíti azt, mert „falakat” épít, nem pedig „hidakat”.
2015. június 17. 20:21
A pápa kifejezte nemtetszését, amiért egyes országok bezárják kapuikat a védelmet és családot keresők előtt, és a Vatikán ENSZ-nagykövete is a befogadás mellett tette le a voksot.
2015. június 13. 15:53
Mozgóból kötött ünneppé tenné Ferenc pápa a húsvétot annak érdekében, hogy a katolikus, ortodox és protestáns keresztények egy időpontban tudják ünnepelni Krisztus feltámadását. Mint a pápa megjegyezte, ő már tett is erre vonatkozó javaslatot a konstantinápolyi és az orosz pátriárkának.
2015. június 13. 14:01
Több száz hívő előtt iktatták be tisztségébe a Ferenc pápa által megalapított Miskolci Egyházmegye első görögkatolikus püspökét, Orosz Atanázt a borsodi megyeszékhelyen, szombaton.
Vatikán
2015. június 10. 21:28
Arra kérte Vlagyimir Putyint Ferenc pápa a két vezető szerdai, vatikáni találkozóján, hogy tegyen meg mindent a békéért. Ferenc pápa súlyosnak nevezte az Ukrajnában kialakult humanitárius helyzetet. Putyin találkozott az olasz államfővel és Silvio Berlusconival is.
2015. június 1. 10:02
Ma 1600-an vannak Magyarországon. Jelenlétüket többek között az általuk nyújtott szolgálatok, intézményeik, a rászorulók lelki és testi gondozása által is érzékeljük.
2015. május 26. 17:08
A katolikus, keresztény hit meggyalázása, ördögi kifordítása minden olyan eset, történjen itthon vagy külföldön, amikor az egyház bástyái mögött ilyen, embereket akár egy életre megnyomorító tettek megtörténhetnek.
2015. május 21. 10:57
A magyar liberális baloldal végiggondolatlan politikai paneljei közt a legidegesítőbb volt az, amikor számon kérték a keresztény egyházakon, hogy az állam és az egyház szétválasztását követően is „politizálnak”.
Segély
2015. május 19. 14:55
Katolikus hitét követve eddig több mint négyezer tengeren hánykódó menekültet mentett meg Christopher és Regina Catrambone, egy fiatal amerikai-olasz milliomos házaspár. Eddig mintegy 8 millió dollárt költöttek a humanitárius akciójukra, amit Ferenc pápa szavai inspiráltak.
2015. május 10. 15:57
A kubai elnök megköszönte Ferenc pápának a kubai-amerikai diplomáciai közeledésben nyújtott segítségét.
2015. május 8. 22:27
Ha a Nyugat nem tér vissza keresztény kultúrájához és értékeihez, a helyzet életveszélyessé válhat. De szerintem el fog jönni az idő, amikor a nyugatiak rájönnek, hogy nem képesek tovább élni Isten nélkül. Ebben a tekintetben Afrika segíthet. Interjú
Egyház, politika
2015. május 8. 10:07
„Ez nem más, mint a 23 millió románnal való riogatás pepitában” – mondja a Mandinernek Fabiny Tamás evangélikus püspök a kormány bevándorlós-terroristás konzultációjáról, ami legalább annyira kiverte a biztosítékot nála, mint Orbán Viktor halálbüntetést emlegető „lufija”. A püspök szerint „nem szabad, hogy egy tíz évvel ezelőtti státuszhoz ragaszkodva mindent elhiggyen a hívő, amit egy adott párt elé tesz”. Fabinyt meglepte a kormány valódi konzultációt nélkülöző politikája, vagy ahogy ő fogalmaz: a gőzhenger. Interjúnk.
2015. május 7. 13:14
Ferenc pápa szerint az európai egyházaknak kötelessége együttműködni a szolidaritás és befogadás ösztönzésében a menekültek ügyében. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa és Európai Egyházak Konferenciája vegyes bizottsága előtt Erdő Péter elmondta: a keresztényekkel szembeni diszkrimináció Európa országaiban is érezhető.
2015. május 7. 8:06
A Harlem Globetrotters járt kihallgatáson Ferenc pápánál, akit egy-két trükkre is megtanítottak.
2015. április 28. 14:21
Gyűjtést indít a Katolikus Karitász a nepáli földrengés áldozatainak megsegítésére, bekapcsolódva a nemzetközi karitász munkájába, Ferenc pápa felhívása nyomán.
Környezetvédelem
2015. április 28. 12:48
A Vatikánban kedden rendezett nemzetközi környezetvédelmi konferencia keretében találkozott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.Ferenc pápa, aki a hírek szerint befejezte a teremtett világ védelméről szóló, második enciklikáját, amit még nyár előtt bemutatnak.
2015. április 22. 10:32
Ferenc pápa fogadta azt a homoszexuális diplomatát, akit Franciaország nagykövetnek jelölt a Vatikánba, és megerősítette előtte, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését – értesült szerdán a Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap.
2015. április 16. 15:15
Az úgynevezett genderelmélet nem annak a frusztrációnak és reményvesztettségnek is kifejeződése-e, amely a nemek közötti különbségek megszüntetésére törekszik, mert nem tud többé mit kezdeni velük?
2015. április 16. 14:59
Diszkriminál-e a pápa, mert nem fogadja el a franciák meleg nagykövetjelöltjét, vagy Párizs feleslegesen provokálja a Vatikánt? Kis diplomáciai gyorstalpaló heterofóboknak.
2015. április 13. 14:03
Rágalmazásnak nevezte Ferenc pápának az örmény népirtásról mondott szavait a Törökország római szentszéki nagykövetsége által hétfőn kiadott közlemény. A törököknek annyira nem tetszett, hogy a pápa felemelte a szavát az ügyben, hogy vissza is hívták a vatikáni nagykövetet. A Szentszék államtitkárságán nem okozott meglepetést a török reakció.
Save the Children
2015. április 8. 19:55
A társadalom peremén élő és a háborúk áldozataivá váló gyermekek védelmében emelte fel szavát Ferenc pápa szerdán a római Szent Péter téren tartott általános audiencián. Az egyházfő szavai szerint „a gyermekek sohasem számítanak tévedésnek, a gyerekek éhezése és szegénysége a tévedés!”
2015. április 7. 14:06
De rendre leintették őket a püspökök, hogy jobb helyen lesz a pénz a szegedi stadionban meg a Quaestornál, különben is, a kormány megmondta, hogy nincs éhezés.
Regina Coeli imádság
2015. április 6. 14:09
Ferenc pápa húsvéthétfőn elmondott beszédében arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy ne szemlélje szótlanul és tétlenül ezt az elfogadhatatlan bűncselekményt, amely veszélybe sodorja a legalapvetőbb emberi jogokat.
2015. április 5. 15:38
Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében. A pápa azért imádkozott, hogy az emberek között ne az erőszakot és a háborúkat tápláló hiú büszkeség, hanem a megbocsátás és a béke alázatos bátorsága kerekedjék felül.
2015. április 4. 13:49
Miközben Ferenc pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezette, az olasz főváros utcáin élő hajléktalanok között pápai pénzadományt osztottak szét. A hajléktalanok egy borítékot kaptak Konrad Krajewski főalamizsnástól Ferenc pápa húsvéti jókívánságaival, az egyházfő fényképével és pénzadománnyal.
2015. április 2. 16:42
Nagyon népszerű lehetne a kereszténység, ha nem kellene elfogadni Krisztus halálának és feltámadásának tényét és a megtérés szükségességét. Ha ezt a kettőt kihagynánk belőle, komfortosabb érzéseket kelthetne. Interjú.
Virágvasárnap
2015. március 29. 16:05
Ferenc pápa szerint a megalázott, kigúnyolt, megkínzott, halálra ítélt Jézus Krisztus megmutatta, milyen legyen a keresztények „életstílusa”, amelyet az alázatnak kell meghatároznia. Virágvasárnappal megkezdődtek a húsvéti szent hét szertartásai.
2015. március 24. 10:19
Ferenc pápa korábban arról panaszkodott, hogy mióta megválasztották, nem tud elmenni pizzázni. Egy nápolyi étterem ezért meglepte őt egy pizzával.
2015. március 23. 14:12
Ferenc pápa azt reméli, hogy hamarosan minden büntetési rendszerből törlik majd a halálbüntetést. De a pápa magánvéleménye nincs összhangban a katolikus tanítás hagyományával és a hivatalos katekizmussal.
2015. március 20. 23:18
Nagy örömmel értesültem a hírről, miszerint Őszentsége, Ferenc pápa március 20-án megalapította a Magyar Katolikus Egyházon belül működő Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat Debrecen székhellyel.
2015. március 20. 15:30
Ferenc pápa sajátjogú egyházat alapított a magyarországi görögkatolikusoknak. A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház központja a a hajdúdorogi egyházmegye lett, vezetője pedig Kocsis Fülöp eddigi hajdúdorogi püspök.
Négy-öt év
2015. március 13. 19:58
Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy úgy érzi, rövid lesz a pápasága, legfeljebb négy-öt év, és nem áll elegendő idő rendelkezésére az egyház hibáinak kijavítására.
2015. március 12. 16:57
1980-ban misézés közben lőtték le San Salvador érsekét, Óscar Romerót. A temetésén a hadsereg robbantott és lövöldözött, ezzel kitört egy 11 éves polgárháború.
„Nem vagyunk Róma leányvállalata”
2015. március 3. 11:53
A német katolikus egyház nem Róma kihelyezett szerve Reinhard Marx münchen-freiburgi érsek szerint, aki sajtótájékoztatón deklarálta: a 2014-ös őszi szinódus nem mondhatja meg „részleteiben”, mit tegyen a német egyház. Ezzel párhuzamosan egy vezető lengyel értelmiségi részéről is érkezett Róma felé kritika, de éppen ellenkező éllel.
2015. február 27. 0:34
Az ítélkezés alapvető eleme a tekintély gyakorlásának. Ha nincs bátorságod ítélkezni, akkor nem szabad elvállalnod hatalmi pozíciót. Nem ítélkezni a kötelesség elkerülése, ami ma igencsak sújtja az egyházi hierarchiát is.
2015. február 26. 16:34
Ellopatott az őszi szinódus résztvevőinek postafiókjaiból kétszáz, az egyház eddigi tanítása mellett kiálló könyvet az őszi szinódus előtt Lorenzo Baldisseri bíboros, Ferenc pápa jobbkeze, a tanácskozások főtitkára Edward Pentin Vatikán-szakértő értesülései szerint. Baldisseri azt állítja, a könyveket szabálytalanul postázták, a feladók tagadják ezt.
2015. február 23. 13:26
Szomorúan tapasztalom, hogy egyházközségeinkben vannak olyan emberek, akik másokat megrágalmaznak, nevüket nem vállalva feljelentenek, féligazságot, hamis információkat közölnek.
Városi kereszténység
2015. február 20. 13:42
Többen vannak még a falvakban templomba járók, de a városban egészségesebb a templomba járók korfája: sok a fiatal, a családos. Egyes mozgalmak, közösségek éltetni tudnak egy várost – mondja a Mandinernek Tomka Ferenc nyugalmazott káposztásmegyeri plébános, akivel a máriabesnyői bazilikánál beszélgettünk. Tomka rámutat: a népegyház megszűnt, de a népi vallásosságot támogatni kell. Szóba kerül a cölibátus, a nyitottság és a romák kérdése is.
Kezdődik a nagyböjt
2015. február 18. 20:14
Az embertársakkal való együttérzésre és mások érdek nélküli segítésére szólította fel egyháza tagjait Ferenc pápa hamvazószerdán a római Szent Szabina-bazilikában bemutatott misén. Az egyházfő leszögezte: „az alamizsnát trombitaszó nélkül kell osztani!”.
Tiszta beszéd
2015. február 16. 14:38
Bíró László családügyért felelős püspök szentmiséjével zárult le a Házasság Hete idei rendezvénysorozata. A hét arcai, Tomka János és Zsáry Anikó az elköteleződésről beszélt a híveknek.
Peter Saunders
2015. február 9. 9:20
Nem a cölibátus a papi szexuális visszaélések oka, és a papok túlnyomó többsége nem bántalmaz senkit – szögezte le egy volt áldozat, Peter Saunders a gyermekekkel szembeni papi visszaélésekkel foglalkozó vatikáni bizottság sajtótájékoztatóján. Nem ő az első, aki ezt állítja.
2015. január 29. 14:00
Az igazi szeretet nem törődik a másoktól elszenvedett rosszal. Csak örül, hogy jót tehet.
Egymás temploma
2015. január 26. 17:20
Negyedik alkalommal tartottak keresztény-zsidó imaórát Budapest belvárosában az ökumenikus imahét nyolcadik napján, melynek mottója az volt: minden keresztényben lakik egy zsidó.
2015. január 26. 12:16
A pápa igazán sajnálja, hogy ilyen félreértés történt. Egyáltalán nem állt szándékában nem elismerni a népes családok szépségét és értékét. Interjú.
2015. január 26. 9:24
A felelős politikai vezetőnek érzékenynek kell lennie a közemberek problémái iránt. Interjú.
2015. január 16. 12:54
Ha megsérted az anyámat, arra pofon a válasz a pápa szerint, aki egy mozdulattal is illusztrálta.
Provokáció és pofon
2015. január 16. 12:31
Erőszakkal reagálni rossz dolog, de ha megsértik az édesanyámat, az pofonért kiált – mondta Ferenc pápa a Fülöp-szigetekre tartó repülőútján, hozzátéve: a vallás olyan, mint az anyánk. Hozzátette: aki provokál, az ne csodálkozzon, ha ilyen reakciót kap. Ferenc pápa beszélt készülő „zöld enciklikájáról” is.
2015. január 15. 9:45
A béke érdekében felül kell kerekedni a vallási megosztottságon – mondta Ferenc pápa tegnap Srí Lankában.
2015. január 13. 12:55
Sokkal több figyelmet kellene fordítanunk a meglévő, közt szolgáló televíziókra, napilapokra, a létező médiumokra. Miért kell minden egyházmegyének saját lapot készítenie? Interjú.
2015. január 13. 12:02
Azok ott hárman azt kiabálták: Allah akbár! Isten a legnagyobb! Hiszem és vallom, Isten a legnagyobb – az irgalomban, akármilyen nagy bűntett fölött.
2015. január 13. 10:43
Mától háromnapos konferenciát tartanak az európai püspöki konferenciák hittani bizottság elnökei Esztergomban. Ferenc pápa üzenetben üdvözölte a rendezvény vendégeit, amelyben felhívta a hit egységének, teljességének megőrzésének, és a fiatalok hitének megerősítésének fontosságát.
2015. január 12. 17:21
A Párizsban történt tragikus merénylet a másikat elvető kultúrából ered, amely megosztja és szétbomlasztja az egész társadalmat, erőszakot és halált okoz – mondta a pápa.
2015. január 12. 13:57
A katolikus egyház vezetője szerint a vallás eltorzult formái vezetnek a terrorizmushoz; Ferenc pápa arra kérte a vallási vezetőket, politikusokat és értelmiségieket, „különösképpen” a muzulmánokat, hogy ítéljék el a vallási fundamentalizmust. A pápa beszélt arról is, hogy a menekültetek és bevándorlókat nem elutasítani, hanem elfogadni kell.
2015. január 8. 14:39
Szerintem az irány, amibe Ferenc pápa kormányozza az egyházat, fantasztikus. Mit csinál a pápa? Csatára sorakoztatja fel a seregeit.
2015. január 8. 12:03
A katolikus egyházfő az egyébként őt is kifigurázó Charlie Hebdo elleni merénylet kapcsán csütörtöki szentmiséjén úgy fogalmazott: a párizsi merénylet elgondolkoztatja azon, mekkora kegyetlenségre képes az ember.
Vízkereszt
2015. január 6. 14:27
Isten nem a világi hatalomban, hanem a szeretet alázatában mutatkozik meg – mondta Ferenc pápa kedden Vízkereszt ünnepén a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén, hozzátéve: „a napkeleti bölcsek jobban hittek Isten jóságában, mint a hatalom látszólagos csillogásában”.
2014. december 28. 16:45
A katolikus egyházfő a Vatikánban többgyermekes családok jelenlétében arról beszélt: az államok alapvető érdeke kell legyen a családok támogatása. Ferenc pápa szerint ez nemcsak befektetés: a nagylétszámú család a szolidaritás iskolája is.
Úrangyala-imádság
2014. december 26. 14:37
Ferenc pápa az egyház első vértanúja, Szent István ünnepnapján, a déli Úrangyala-imádságot kísérő beszédében arról beszélt: reméli, hogy a mai mártírok áldozata megerősíti a vallásszabadság elismerését és biztosítását, amely minden ember eltulajdoníthatatlan joga.
2014. december 25. 13:56
Ferenc pápa a békének szentelte karácsonyi beszédét, amelynek jelentős részében a világban dúló konfliktusokat és az ezek miatt okozott szenvedést sorolta fel.
2014. december 25. 8:49
„A történelemben a sötétséget áttörő fény feltárja előttünk, hogy Isten atya, és az ő türelmes hűsége erősebb a sötétségnél, a romlottságnál. Ez a karácsonyi éjszaka üzenete!” – mondta Ferenc pápa a római Szent Péter-bazilikában december 24-én, késő este bemutatott ünnepi szentmisén.
2014. december 23. 16:32
A La Stampa szerint könnyű kitalálni, kikre gondolt Ferenc pápa, amikor a római kúria tagjainak mondott karácsonyi beszédében felsorolta a kúriát fenyegető lelki betegségeket. Giovanni Lajolo bíboros szerint ilyen karácsonyi beszédet még egyetlen egy pápától sem kaptak, Ferenc pápa a saját egyházát ostorozta, beleértve saját magát is.
Béke
2014. december 21. 15:08
Ferenc pápa karácsonyi üzenetében arról beszélt, hogy sokan nem hallják Jézus kopogtatását az ajtójukon a világi elfoglaltságaik miatt. A szentatya szerint a béke a legértékesebb karácsonyi ajándék.
2014. december 21. 15:05
Észrevette, hogy mi történt, csak annak a kijelentésnek a következményeként, hogy „ki vagyok én, hogy megítéljem”? Hogy ezt mire használták és hogy éltek vele vissza? Interjú.
2014. december 18. 14:04
Ferenc pedig erre a szegényességre apellál, hogy növelje a médiában a népszerűségét.
2014. december 18. 9:06
Kétezren tangóztak Ferenc pápa születésnapján a római Szent Péter téren, aki tortát és mate teát is kapott.
2014. december 17. 16:49
Sok igazság van abban a jól ismert mondásban, hogy „az egyház Latin-Amerikában a szegényeket választotta, a szegények pedig a pünkösdistákat”.
2014. december 17. 15:44
Tizenhét főre emelte Ferenc pápa a papok által elkövetett szexuális visszaélések megelőzésére felállított bizottság létszámát. A bizottság kilenc taggal bővült, többek közt két korábbi áldozattal.
2014. december 13. 17:10
A dalai láma szerint a pápa a kínai nyomás miatt nem akart vele találkozni. A Vatikán részéről annyit közöltek, hogy „kellemetlenségeket okozott volna” a találkozó.
2014. december 8. 14:18
A II. Vatikáni Zsinat végén feloldották azokat a kiközösítő kijelentéseket, amelyek 911 éven át akadályozták a kapcsolatfelvételt. Nincs közös liturgia az ortodox és a latin rítusú egyházak között. Interjú.
Spirituális reform
2014. december 8. 13:46
Akik az egyház tanításának megváltozásáról értekeznek, azok csak a médiából tájékozódnak, és nem olvasták a szinódus dokumentumait és a pápai beszédeket – mondta Ferenc pápa az argentin La Nación napilapnak adott interjújában. Az egyházfő leszögezte: a melegházasság nem került szóba a szinóduson, ám az újraházasodottak gyakorlatilag ki vannak közösítve, ezzel kapcsolatban pedig „a mércénknek meg kell változnia”. A kúria reformja 2015-re nem lesz meg, most a „spirituális reform” van soron.
2014. december 7. 11:52
A Vatikán és Oroszország közötti egyre intenzívebb kapcsolattartásról írt a Corriere della Sera olasz napilap, amely szerint a Vatikán szemében Moszkva segíthet a közel-keleti keresztények védelmében, és az orosz fővárosban is partnert látnak az argentin pápában.
2014. december 6. 12:54
Túlságosan szigorúnak tartja a Svájci Gárda jelenlegi vezetőjét Ferenc pápa, ezért meneszti Daniel Anrigot a L'Osservatore Romano félhivatalos vatikáni napilap szűkszavú, szerdai közleménye szerint.
2014. december 5. 17:18
Bíztam benne, hogy legalább a jogerős bírósági döntés megérteti önnel, hogy téved. Nekem címzett nyílt levele azonban sajnos nem hagy kétséget: még most sem akarja elfogadni, hogy mi ezeknek a gyerekeknek az érdeke és önnek, iskolafenntartóként mi (lenne) a kötelessége.
2014. december 3. 10:34
Bergoglio szájából a kereszténység többé már nem provokatív, nem okoz problémát, mint egykor, lehet vele bánni előzékenyen, leereszkedően és szenvtelenül. Interjú.
2014. december 2. 21:30
De párbeszédet javasolni az Iszlám Állam elvetemült vadállataival a legdöbbenetesebb árulás, amit az elmúlt századokban Péter trónján ülő ember elkövetett.
2014. december 1. 9:07
Ez a gondolata olyan távol áll a Magyarországon pusztító politikai kereszténységtől, annak gyűlölködő, a nem jobboldali hívőket kirekesztő, antidemokratikus szellemétől, hogy érdemes lenne a demokrácia képzeletbeli falára felvésni.
2014. december 1. 7:26
Tele vagyunk téveszmékkel az iszlám világgal és az ortodox keresztények kultúrájával kapcsolatban, s azt hisszük, a liberalizmus megoldja a problémákat.
2014. november 27. 16:09
A kérdés, amit Ferenc pápa megválasztása óta sokan feltettek már, megkerülhetetlen: tényleg azon dolgozik-e a mostani pápa, hogy eltüntesse elődje hagyatékát?
2014. november 26. 12:25
Ferenc pápának tegnap sikerült kilépnie a bullshit-dobozkából.
2014. november 25. 15:13
Pedofília gyanújával vettek őrizetbe három papot és egy hittanárt Spanyolországban, Granadában. Az ügy felderítése nagyon nehéz, de a spanyol belügyminiszter szerint az egyház együttműködő.
Család, munka, lelkiség
2014. november 25. 14:06
„Európának sürgősen újra fel kell fedeznie önmaga arculatát, lelkiségét” – jelentette ki a strasbourgi Európai Parlamentben Ferenc pápa. Az egyházfő beszédében a család és a menekültek védelmére kelt, szót emelt az emberi jogok kiteljesedéséért, és elítélte a kizsákmányolást és a fogyasztói életmódot. Ferenc pápa szerint a nagy európai ideálok elvesztették vonzerejüket.
2014. november 24. 13:31
Robert Sarah afrikai bíborost nevezte ki a liturgiát felügyelő Istentiszteleti Kongregáció élére Ferenc pápa. Sarah a második afrikai vezető a kongregáció élén.
Rászorulók segítői
2014. november 24. 12:41
Hat boldogot avatott szentté vasárnap, Krisztus Király ünnepén Ferenc pápa. A hat új szent közül egy a középkorban élt, egy a 17. században, a többiek a 19. században éltek, és legtöbbjük széleskörű jótékonysági tevékenységet folytatott, valamint intézményeket alapított a szegények oktatására, felemelésére, ketten Indiában.
2014. november 24. 11:39
Kinevezte a 2015 októberében tartandó rendes püspöki szinódus főrelátorává Erdő Péter bíborost Ferenc pápa.
2014. november 20. 12:03
Annak a képnek az ellenére, hogy Ferenc a párbeszéd és a kompromisszum embere, úgy tekintenek rá Rómában, mint évtizedek óta a legautoritariánusabb pápára.
2014. november 17. 13:36
Az Egyesült Államokba, a philadelphiai Családok Világtalálkozójára látogat el Ferenc pápa 2015- szeptemberében. Az egyházfő maga jelentette be ezt hétfőn, a Vatikánban. A pápa ellátogat majd a New York-i ENSZ-székházba és a mexikói Guadalupe Mária-kegyhelyre is.
2014. november 17. 13:00
Mindezek alapján egyre világosabb, hogy a konzervatív álláspont képviselete teológiai és logikai érvekkel nem támasztható alá.
2014. november 17. 10:40
A katolikus hagyomány alap, de nem azonos a Szentlélekkel. Márpedig megújhodást (nem modernséget!) csak a Lélek generálhat. Kérdés, hogy sikerül-e ezt Ferencnek megértetnie a papsággal, a hívekkel.
2014. november 13. 21:24
Az utóbbi évek fejleményei és különösen a hagyományos európai katolicizmus térvesztése a kontinens déli és dél-nyugati területein megérlelték a kérdést, hogy vajon jó-e az irány, ahová a katolikus egyház tart?
2014. november 13. 21:15
Ferenc pápa áldását küldte a magyar hívőknek a kedd reggel, a Szent Márta-házban bemutatott vatikáni szentmisén, amelyen a római magyar közösség huszonöt tagja vett részt.
2014. november 13. 20:56
Mosakodásra alkalmas illemhelyeket helyeznek el a Szent Péter téri fedett oszlopcsarnok területén a római hajléktalanok életének megkönnyítésére – jelentette be csütörtökön Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás, aki szerint az illetékes hatóságok cselekvés helyett csak programokat készítenek.
2014. november 10. 13:30
Borzasztó dolog ezt mondani, de lehet, hogy annak leszünk tanúi, amint Jorge Bergoglio Barack Obamává alakul.
2014. november 4. 8:14
Hatalmas hullámokat vet még mindig mind a katolikus egyház közvéleményén belül, mind azon kívül a Vatikánban októberben ülésező rendkívüli püspöki szinódus, amely a családot érő kihívásokat volt hivatott megbeszélni.
2014. november 2. 17:14
Ferenc pápa Úrangyala-imádság előtti szavaival a háborúk és az erőszak áldozatairól emlékezett meg. Azokra, a világ különböző részein élő „kisemberekre” emlékeztetett, akikre senki sem emlékezik.
2014. november 1. 18:21
Elmerülve a szinódus néhány vitájában, úgy gondolom, az elmúlt két hét még csak az első felvonás volt.
2014. október 31. 19:47
André-Joseph Léonard megérdemli, hogy komolyan tanulmányozzák azok a katolikus vezetők, akiket foglalkoztat, hogyan lehetne a hitet újra lángra gyújtani a nyugati világban.
Schönstatt Mozgalom
2014. október 28. 9:49
A családot ütik-vágják, a családot támadják, a családot elkorcsosítják – mondta Ferenc pápa a Schönstatt Apostoli Mozgalom találkozóján, a hétvégén. Hozzátette: nem helyes, hogy „ma már mindent családnak lehet hívni”.
2014. október 27. 13:32
Talán ezt a pápát csak úgy lehet megvédeni a tévedéstől, ha maga az egyház szegül vele szembe.
2014. október 24. 16:32
Nekünk a házasság és a család mellett pozitív tanúságot kell tennünk. Ezért is olyan fontos, hogy vannak világiakból és családokból álló mozgalmak, melyek ezt fő feladatuknak tekintik. Interjú.
2014. október 24. 9:03
A szinódus nem egy demokratikus gyűlés, ahol a püspökök azért gyűlnek össze, hogy többségi szavazással megváltoztassák a katolikus tanítást. Interjú.
2014. október 23. 11:31
A sajtó szerint eljött a Rég Várt Katolikus Fegyverletétel Nagy Pillanata, amikor a Katolikus Egyház, a szexuális forradalom győzelmének útjában álló utolsó nagy intézményes védőbástya, végre beismeri eddigi tévedéseit.
2014. október 22. 21:49
VII. Kelemen pápa a házasság felbonthatatlanságának védelmében közösítette ki VIII. Henriket, aminek az ára az volt, hogy a Katolikus Egyház elvesztette Angliát. Elgondolkodhatunk, vajon Ferenc pápa mit gondol Kelemen „hajthatatlanságáról”.
2014. október 21. 12:42
Az Anglikán Egyház a társadalmi változás úttörője lett – a fő feladata pedig immár nem a lelkek, hanem a fák megmentése.
2014. október 21. 0:37
Személy szerint nagyon aggódtam és elkeseredtem volna, ha nem bukkantak volna fel ezek a kísértések, ezek az éles viták, a szellemeknek ez a mozgása, ahogy Szent Ignác hívta, ha mindenki mindennel egyetértett volna.
2014. október 20. 13:29
Snell Györgyöt, a Szent István-bazilika plébánosát nevezte ki Ferenc pápa október 20-án az Esztergom-budapesti Egyházmegye új segédpüspökévé a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkárságának közleménye szerint.
2014. október 20. 13:21
Ezek az emberek nem bigottak vagy teológiai dinoszauruszok. De látják, hogy az Egyház szétesne, ha a német liberálisok ráerőltetnék elképzeléseiket a fejlődő világ püspökeire.
2014. október 20. 11:12
Vasárnap XVI. Benedek nyugalmazott egyházfő jelenlétében a Szent Péter téren boldoggá avatta elődjét, VI. Pált Ferenc pápa.
2014. október 20. 10:34
Először tartottak nem egyházi rendezvényt a Sixtus-kápolnában: szombaton a Porsche jótékonysági koncertjén mintegy negyven szerencsés turista vehetett részt. A bevétellel a pápa karitatív munkáját támogatják – jelentette be a Vatikáni Múzeum.
Nagy kormányos
2014. október 20. 10:18
Október 19-én, vasárnap délelőtt a fél 11-kor kezdődő szentmisén Ferenc pápa a boldogok sorába iktatta elődjét, VI. Pál pápát. A Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise egyben a harmadik, a család témájával foglalkozó rendkívüli szinódus lezárása is volt.
2014. október 20. 9:24
Mi, az egyház pásztorai is más-más történetű és sorsú családokban születtünk és nőttünk fel. Papként és püspökként is találkoztunk családokkal és köztük éltünk.
2014. október 19. 13:11
Óriási az a társadalmi nyomás, amely az egyházra nehezedik, mintegy követelve, hogy az egyház ne legyen már ennyire korlátolt, dogmatikus és doktriner, s ha szeretetről papol, akkor értse meg az embereket.
2014. október 18. 16:27
Számos prelátussal beszéltem az előző napokban, sokuk szinódusi atya. Mind dühös és haragszik Ferencre.
2014. október 18. 15:33
Vagyis a pápa – a tévedhetetlen, legfőbb tanítói kijelentéseken kívül – hibázhat és időnként hibázik is. Ettől azonban nem hamis próféta, csupán gyarló ember.
Ferenc pápa még mindig hallgat
2014. október 17. 15:56
A Rómában a család témájában ülésező rendkívüli püspöki szinóduson a résztvevők többsége Erdő Péter indítványára elérte, hogy a szinódus főtitkárának, Lorenzo Baldisseri bíborosnak az akarata ellenére közzétegyék a szinódusi munkacsoportoknak a hétfőn megjelent Vita utáni jelentést erősen bíráló javaslatait. A pápa egy afrikai és egy ausztrál főpapot is kinevezett a szinódusi titkárságba.
2014. október 17. 14:24
Ferenc pápa családszinódusa ezúttal egy pozitív botránnyal örvendeztetett meg minket.
2014. október 16. 17:23
A katolikus egyház mintha azt keresgélné, hol az a határ, ameddig hitelvei feladása nélkül elmehet.
Ne az afrikaiak mondják meg?
2014. október 16. 16:03
„Afrika problémáit mi nem tudjuk megoldani. De nem nekik kéne nekünk megmondani, hogy mit kell tennünk” – nyilatkozta a Zenit római hírügynökségnek Walter Kasper német bíboros, a Rómában zajló rendkívüli püspöki szinódus egyik vezér alakja. Kasper hozzátette: csak a német helyzetet ismeri, de úgy tudja, még Ferenc pápa családjában is van példa az elváltak és újraházasodottak áldozásának problémájára. Kaspert már bocsánatkérésre szólították fel az afrikaiakra vonatkozó megjegyzései miatt.
Bruno Forte és az ellenállás
2014. október 16. 15:23
Annak ellenére került bele a római rendkívüli püspöki szinódus fontosabb szóba került témákat összefoglaló vita utáni jelentésébe a melegpárok kérdésköre, hogy pusztán egy felszólaló említette meg a témát a 265 hozzászólásból – derült ki a vatikáni szóvivő nyilatkozatából. A püspökök háromnegyede pedig kritikával illette a jelentést.
Ujjongás és felháborodás
2014. október 14. 11:18
„Értékelnie” kell az egyházi közösségeknek a homoszexuális párkapcsolatokat – olvasható a Vatikánban ülésező püspöki szinódus hétfőn közzétett „Vita utáni jelentés”-ében. A dokumentumot ujjongás és felháborodás fogadta a médiában. Mit kell tudni pontosan a jelentésről és a körülötte zajló vitákról? Hírösszefoglaló.
2014. október 14. 8:07
Ferenc pápa nyitottságot sürget a világ perifériái felé. De akkor viszont nem lehetséges, hogy Németország és Franciaország határozza meg az Egyház tanítását és gyakorlatát a melegházasság és az elváltak áldozása kérdésében.
Konzervatív ellenállás?
2014. október 13. 11:26
Váratlanul kemény ellenállással találta szembe magát Ferenc pápa a családról szóló rendkívüli püspöki szinóduson Rómában az újraházasodottak áldozásának kérdése kapcsán: a résztvevő főpásztorok konzervatív vezetőket választottak szóvivőként, mire válaszul Ferenc pápa kinevezett hat hozzá közel álló püspököt a záródokumentumot megszövegező bizottságba. A Hittani Kongregáció vezetője tiltakozott a média kizárása ellen. Szinódusi hírösszefoglaló.
2014. október 12. 17:13
Aki eljutott a válásig, annak sok nehézségben és szenvedésben volt része; éppen azoktól vesszük el az orvosságot, akiknek leginkább szükségük lenne arra! Interjú.
2014. október 10. 14:49
Nagyon sok országban csak elvétve fordul elő, hogy az újraházasodott elváltak ismét szentáldozáshoz akarnak járulni. Interjú.
Szinódus
2014. október 6. 16:02
A mai család problémái korunk nehézségeinek jelei; az emberek nem hosszú távra terveznek, a pillanatnyi jólétet keresik – mondta Erdő Péter bíboros, főrelátor Vatikánban hétfőn kezdődött püspöki szinódus fő témáit bevezető beszédében. A bíboros rámutatott: a katolikus többsége ellenzi a nők és melegek diszkriminációját, ám nem támogatja a melegházasság intézményét és ellene van a gender-elméleteknek.
Szinódus
2014. október 5. 16:29
Az egyházban ne az egyéni érdek és az egymással való versengés, hanem a közös jó számítson – szólította fel a családról szóló püspöki szinódus résztvevőit Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában, a püspöki szinódus tanácskozását megnyitó szentmisén.
2014. október 5. 10:43
Az, hogy mi a házasság és mi a család, Isten tervétől és kinyilatkoztatásától függ, nem az egyház pillanatnyi véleményétől, szeszélyétől.
2014. október 1. 20:16
Az olasz Lampedusa szigeténél tavaly októberben tengerbe veszett 368 illegális bevándorlóról emlékezett meg Ferenc pápa, aki szerdán a Vatikánban a tragédia túlélőivel találkozott, s arra szólította fel Európát, hogy „nyissa meg szíve kapuit”.
2014. szeptember 25. 11:32
Teljes titokban zajlott a Szent Péter Papi Testvériség vezetőjének és a Hittani Kongregáció vezetőjének a találkozója a Vatikánban, szeptember 23-án, kedden. A találkozóról csak utólag adtak ki egy szűkszavú közleményt. Egy szakértő szerint ebből az olvasható ki, hogy az SSPX „teljes közösségben” van az egyházzal, viszont a „teljes kiengesztelődés” még hiányzik.
2014. szeptember 25. 11:00
Ferenc pápa öt évre kinevezte a Nemzetközi Teológiai Bizottság 30 új tagját, köztük van Dr. Dolhai Lajos magyar teológus, egri főiskolai tanár.
2014. szeptember 23. 7:22
Keresztényként szemünk előtt kell tartanunk azt az igazságot, hogy egyikük sem maga választotta meg, hogy cigánynak szülessék. Ahogyan mi sem választottuk meg a családunkat, személyes adottságainkat.
2014. szeptember 22. 10:23
A vallások közötti békés együttélést szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap Albániában. Az egyházfő gazdasági növekedést kísérő szolidaritást is sürgetett első európai látogatásán. Ez volt Ferenc pápa negyedik külföldi apostoli útja.
2014. szeptember 22. 10:01
A Szentatya még augusztusban elhatározta, hogy létrehoz egy különleges tanulmányi bizottságot az egyházi házassági semmisségi eljárás megreformálására. A testület tagjait szeptember 20-ával nevezték ki.
2014. szeptember 18. 21:38
George Pell ausztrál bíboros, a Gazdasági Titkárság prefektusa hamarosan megjelenő új könyvében kizártnak tartja, hogy az októberi rendkívüli püspöki szinódus érdemben változtasson az elváltak és polgárilag újraházasodottak áldozását tiltó egyházi gyakorlaton – tudósít a Catholic News Service.
Ellenállás
2014. szeptember 17. 16:36
Több vezető bíboros írt közösen könyvet, amelyben elutasítják az elvált, majd polgárilag újraházasodott katolikus hívek áldozásának lehetőségét. Egy vezető olasz lap szerint ez a Ferenc pápát körülvevő ellenségesség jele. A lap arra is emlékeztet: az állítólag „pápai nézeteket” képviselő Walter Kasper bíboros felszólalása februárban a bíborosok részéről 85 nem, s csak 15 igen szavazatot kapott.
2014. szeptember 15. 15:41
Az iszlám szélsőségesektől való félelem ellenére semmilyen rendkívüli biztonsági intézkedés nem lép életbe Ferenc pápa vasárnapi albániai látogatásán – mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő az egyházfő tiranai útjáról hétfőn tartott vatikáni tájékoztatón. Az egyházfő szerint példaértékű, hogy muzulmán-ortodox-katolikus egységkormány irányítja az országot.
2014. szeptember 14. 11:42
A család emberi és társadalmi erejéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában, ahol húsz párt esketett össze, közöttük már együttélőket és gyerekeseket is.
Isonzo
2014. szeptember 13. 12:35
Érdekek, geopolitikai tervek, pénz- és hataloméhség, valamint a fegyverkereskedelem a felelős a háborúk okozta pusztításért – hangoztatta Ferenc pápa a Fogliano Redipuglia katonai temetőjében mondott homíliájában, amelyben az első világháború és a mai világ konfliktusainak borzalmairól beszélt. A háború őrültség, a háborúk kirobbantói bánják meg bűneiket! – fogalmazott a pápa.
2014. szeptember 11. 20:48
A Szentatya felhívásának megfelelően és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) döntése alapján szeptember 14-én, vasárnap az üldözött keresztényekért imádkozunk az ország minden katolikus templomában.
2014. szeptember 11. 12:54
Ferenc pápa fel is szólal majd az Európai Parlament november 25-ei plenáris ülésén.
2014. szeptember 9. 14:10
Fiatalokkal videócsetelt Ferenc pápa szeptember 4-én reggel. Az egyházfő öt kontinens fiataljaival beszélgetett a Google Hangouts segítségével húsz percen át.
2014. szeptember 9. 9:45
Szeptember 6-án rajtolt Loris de Paola ultramaratonista Riminiből, hogy 323 kilométert megtéve a római Szent Péter térre érkezzen, és Ferenc pápa áldását kérje az Alberto Marvelli boldoggá avatásának tizedik évfordulója alkalmából Riminiben tervezett ünnepi eseményekre.
2014. szeptember 9. 9:19
Ismeretlen tettesek megerőszakoltak és brutálisan meggyilkoltak három idős olasz apácát a hétvégén az afrikai Burundi északnyugati részében – közölték egyházi és rendőrségi források hétfőn.
2014. augusztus 27. 11:15
Az összeütközés az iszlámon belül van, és úgy vélem, hogy többségben vannak azok, akik visszautasítják ezeket a brutális és embertelen módszereket.
2014. augusztus 26. 16:15
Kétezer-háromszáz hívő befogadására alkalmas katedrálist építenek a Bahreini Királyságban, a Hamad ibn Ísza Ál Halífa király által a Katolikus Egyháznak felajánlott kilencezer négyzetméteres területen – tudósít a Vatikáni Rádió francia nyelvű adása.
„Védjék meg az iraki keresztényeket!”
2014. augusztus 13. 20:52
Levélben kérte Ferenc pápa az ENSZ főtitkárát, hogy a nemzetközi közösség avatkozzon be Irakban a keresztények védelme érdekében. Hasonló felhívást tettek a keleti pátriárkák és más vallási vezetők is.
Segítség
2014. augusztus 11. 11:00
Irakba indult hétfőn Federico Filoni bíboros, a pápa személyes küldötte. Ferenc pápa pénzt is adott Filoni bíborosnak az iraki lakosság segítésére, de azt nem árulják el, hogy mennyit.
2014. július 29. 7:19
A keresztény nyugat sosem üldözte úgy az iszlámot, ahogy most a szélsőséges iszlám mozgalmak üldözik a keresztényeket.
2014. július 27. 13:15
Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékezve Ferenc pápa a most dúló konfliktusok leállítását sürgette a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
2014. július 24. 21:36
Ferenc pápa 13 órakor a Szent Márta-házban fogadta a korábban halálra ítélt szudáni keresztény nőt, Meriamot és családját, akik az olasz kormány segítségével elhagyták Szudánt, és az olasz külügyminiszter-helyettes kíséretében megérkeztek Rómába.
2014. július 24. 21:36
Ferenc pápa 13 órakor a Szent Márta-házban fogadta a korábban halálra ítélt szudáni keresztény nőt, Meriamot és családját, akik az olasz kormány segítségével elhagyták Szudánt, és az olasz külügyminiszter-helyettes kíséretében megérkeztek Rómába.
2014. július 24. 14:17
Az EU és a nyugati világ ma fél a keményebb fellépéstől. Ejnye-bejnyézésre van csak ereje, bármiféle katonai akciótól kirázza a hideg, miközben a másik fél csak a keményebb fellépésből ért.
2014. július 23. 22:01
Már nyolcvan lelkiségi mozgalom jelentkezett a világ különböző részeiből a novemberi világkongresszusra, amelyet a Vatikánban rendeznek meg.
2014. július 23. 21:47
Először is bátrabban kell szót emelnünk a keresztényüldözés ellen. Számadatok igazolják, hogy ma a világon a hitükért üldözött emberek 80 százaléka keresztény. Azt hiszem, hogy túl sokat hallgatunk erről.
Moszulból elüldözték a keresztényeket
2014. július 23. 21:33
Az ír püspökök, valamint francia vallási vezetők is felhívást tettek közzé a Közel-Kelet békéjéért, utóbbi esetben keresztény, buddhista, zsidó és iszlám elöljárók szólaltak meg közösen. A moszuli szír-katolikus érsekségi palotát az Iraki és Levantei Iszlám Állam szélsőséges iszlamistái égették fel a hétvégén, a városban már nincsenek keresztények.
2014. július 20. 13:01
A béke megteremtését szorgalmazta a világ konfliktus sújtotta övezeteiben Ferenc pápa vasárnap délben, a római Szent Péter téren. Ferenc pápa néma imát mondott és néhány percre teljes csend volt a Szent Péter téren.
2014. július 16. 21:19
A mozgalom megalapításának századik évfordulójának tiszteletére Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a világ összes Schönstatt-kápolnájában, így az óbudavári kápolnában is – olvasható a Veszprémi Főegyházmegye honlapján.
2014. július 14. 17:00
A vatikáni Gazdasági Titkárság vezetője, George Pell bíboros a vatikáni kommunikáció vezetésével egy brit politikust, Lord Pattent bízta meg.
2%
2014. július 13. 10:58
Egy gyermek megrontása a legborzalmasabb és legmocskosabb, amit csak el lehet képzelni, mondta egy interjúban Ferenc pápa. A katolikus egyházfő 2 százalékra teszi az egyházon belüli pedofíliát, és megígérte: Krisztushoz hasonlóan bottal lép fel ellene.
Megszentségtelenítés
2014. július 7. 16:51
Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűnnek nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaélést az áldozatoktól és családjaiktól bocsánatot kérő Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban hat áldozattal találkozott. A pápa kijelentette: a kiskorúakkal visszaélő papoknak nincsen helyük az egyházban.
Nem játék
2014. július 2. 21:30
Hivatalosan elismerte a Szentszék, a római katolikus egyház legfőbb intézménye a nemzetközi ördögűzők társaságát. Elméletileg minden egyházmegyében kellene legyen exorcista, de a gyakorlatban általában nincs. Az ördögűzők a hozzájuk fordulók többségét pszichológushoz, pszichiáterhez küldik.
2014. június 30. 10:29
Ferenc pápa június 29-én vasárnap, Szent Péter és Pál vértanú apostolok, Róma fővédőszentjeinek ünnepén szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában, amelynek keretében az új érsekek megkapták tisztségük jelképét, a palliumot.
Züllés
2014. június 29. 14:16
Ferenc pápa szerint korszakváltás idején élünk, ami táplálja a politikai, erkölcsi és társadalmi züllést is. Ferenc pápa elmondta: nem a gazdagokat, hanem a gazdagság imádását ítéli el.
2014. június 21. 16:16
A közhiedelemmel ellentétben Nyugat-Európában azok a pártok, amelyek nevükben a keresztény jelzőt viselik, nem kifejezetten a vallásukat gyakorló és nem is feltétlenül a vallásos emberek pártjai.
2014. június 20. 14:53
Az új spanyol királyi pár, VI. Fülöp és Letizia Ortiz a beiktatás után először a Vatikánba látogat, hogy találkozzon Ferenc pápával – írja a Magyar Kurír.
2014. június 12. 17:04
A vallás nem magánügy, hanem a legszemélyesebb közügy - hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amely a közmédia és az egyházak kapcsolatáról szólt Szegeden. Balogh László, az MTVA tevékenységét felügyelő kuratórium elnöke szerint ki kell hozni az egyházi műsorokat a „karanténból”, azaz fontos, hogy ne csak a vallási műsorokban kapjanak helyet a híreik.
2014. június 9. 13:18
Ha pedig Ferenc pápa tényleg a harmadik világot képviseli, akkor érdemes megnézni, hogy a harmadik világ közvéleménye mennyivel konzervatívabb állásponton van az abortusz, a válás, a homoszexualitás és hasonlók kérdéskörében.
2014. június 9. 9:40
A Szentföldért tartott békeimát vasárnap Ferenc pápa, Mahmúd Abbász palesztin és Simon Peresz izraeli elnök.
Szentföld
2014. június 6. 16:21
A Magyar Katolikus Egyház is csatlakozik a Ferenc pápa által meghirdetett izraeli-palesztin békeimához, így pünkösd vasárnap a Szentföld békéjéért imádkoznak majd. Erdő Péter szerint ez az esemény akár korfordulót is jelenthet.
Ferenc pápa is kapott mezt
2014. június 4. 21:41
A Vatikánhoz közeli római sportpályán mérte össze erejét a magyar labdarúgó cigány válogatott és a svájci gárdisták csapata szerda este. A mérkőzés mezét Ferenc pápa is megkapta.
2014. június 2. 14:20
Kinek is vagyunk mi, keresztények, katolikusok alázatosak? A hagyományoknak, egy intézménynek, a hierarchiának?
2014. május 31. 10:05
XVI. Benedek pápa mindig rosszallóan megkapta, hogy elitista. Márpedig azt kell mondjam: ha Benedek elitista, akkor Ferenc: populista.
Szentföldi út
2014. május 29. 15:10
A pápa szerint a kiskorúak megrontása olyan súlyos bűn, mint a szentségtörés vagy a fekete mise. A Szentatya a közeljövőben a Vatikánban fog találkozni a visszaélések áldozataival. A Vatikáni Rádió Federico Lombardit kérdezte a pápa szentföldi zarándoklatáról és a repülőgépen adott sajtótájékoztatóról.
2014. május 29. 14:42
A teológiai párbeszéd nem egy legkisebb közös nevezőt keres, amelynek alapján kompromisszum köthető, hanem sokkal inkább annak az igazságnak az elmélyítésére alapoz, amelyet Krisztus adott Egyházának.
2014. május 27. 11:38
Zéró toleranciát hirdetett a pedofil papokkal szemben Ferenc pápa.
2014. május 21. 9:59
Május 17-én a lucki székesegyházban beiktatták az új megyéspüspököt, Vitalij Skomarovskyt, akit Ferenc pápa áprilisban nevezett ki – tájékoztat a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye. Emellett a pápa kinevezte a Harkovi-Zaporizzsai Egyházmegye új püspökének Sztaniszlav Sirokoradjukot, aki a majdani tüntetések aktív résztvevője volt.
2014. május 21. 9:37
A nemrég szentté avatott II. János Pál élete négy percben.
2014. május 14. 10:46
Tehát, pontosan ki a tradicionalista? Ő az, aki minden katolikus valaha volt, és lesz újra, mikor a válság véget fog érni.
Isten Tiszteletreméltó Szolgája
2014. május 12. 10:53
Október 19-én avatja boldoggá VI. Pál pápát, a II. Vatikáni Zsinat pápáját Ferenc pápa, miután elismerte a VI. Pál nevéhez kötődő csoda valódiságát.
2014. április 29. 17:49
Ha ez igaz, akkor a pápánk egyáltalán nem egyszerű, alázatos, együttérző és kedves. Akkor egy machiavellista manipulátorunk van, aki cinikusan irányítja a médiát.
2014. április 27. 12:36
Az olasz püspöki karral való bánásmód az élő tagadása az egyház „decentralizálása” és „demokratizálása” Jorge Maria Bergogliohoz kötődő szándékának.
Szentté avatás
2014. április 27. 10:13
Vasárnap délelőtt avatta szentté Ferenc pápa XXIII. Jánost és II. János Pált. A szertartáson XVI. Benedek is részt vett. Hatalmas a tömeg gyűlt össze a Szent Péter téren, ott volt Áder, Orbán és Semjén is.
Pápák
2014. április 26. 14:01
VI. Benedek nyugalmazott pápa is részt vesz a vasárnapi szentté avatási szertartáson, bekapcsolódását Federico Lombardi szentszéki szóvivő szombaton jelentette be. Lombardi atya az újságíróknak elmondta, hogy a 87 éves nyugalmazott pápa elfogadta a szentté avatási szentmisére való meghívást, és ezt közölte Ferenc pápával is.
2014. április 25. 21:43
Amit Ferenc pápa most engedélyezett, az feketén-fehéren szentségtörés.
Magánakciók
2014. április 24. 16:10
Egyre nagyobb fejfájást okoz Ferenc pápa a sajtósainak. A Vatikán szóvivője például annyit tudott hozzáfűzni Ferenc pápa legutolsó, nagy nyilvánosságot kapott telefonhívásához, hogy az a pápa magánjellegű akciója volt, amit nem kívánnak kommentálni, és ami nem része a pápai tanítóhivatalnak. Ferenc pápa állítólag azt mondta egy nem egyházi házasságban élő nőnek, akinek a férje már kötött egy templomi házasságot, hogy nyugodtan áldozhat. Mindezt annak ellenére, hogy a nő plébánosa nem engedte sem áldozni, sem gyónni az illetőt.
2014. április 23. 20:29
A szentek életét olvasva megérezzük, milyen irigylésre méltóan szép tud lenni az ő életük, a nehézségekkel együtt.
2014. április 20. 20:32
A nagypénteki keresztút alatt Ferenc pápa bizalmasai fejenként 50 eurót osztottak ki római Termini pályaudvar környékén és a Santa Maria Maggiore-bazilikánál élő hajléktalanoknak.
2014. április 20. 14:19
A katolikus egyházfő a világot sújtó éhezés és a konfliktusok leküzdését, a védtelenek és kizsákmányolt emberek védelmét szorgalmazta vasárnap a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondott beszédében.
2014. április 19. 23:50
A keresztben látjuk az ember szörnyűségét, amikor hagyja, hogy a gonosz vezesse. De látjuk Isten szeretetének végtelenségét is, aki nem bűneink szerint bánik velünk, hanem irgalmassága szerint.
2014. április 19. 23:40
Kövesse nyomon Ferenc pápa húsvéti miséjét vasárnap 10:15-től a Mandineren!
2014. április 19. 19:44
Kövesse nyomon a Mandineren Ferenc pápa nagyszombat esti ünnepi miséjét a Vatikánból!
2014. április 19. 14:57
A legjobb videó húsvétra, feltűnik benne Balog Zoltán is!
2014. április 18. 17:35
Kövesse nyomon élőben Ferenc pápa nagypénteki szertartásait a Vatikánból!
2014. április 18. 16:22
Nem könnyű közelről követni Jézust, mert az út, amit Ő választ, a kereszt útja.
2014. április 18. 15:40
Egy kopt papot nevezett ki második személyi titkárának Ferenc pápa. Yoannis Lahzi Gaid kinevezése azért érdekes, mert erre a feladatra eddig mindig római katolikus papokat neveztek ki a pápák.
2014. április 18. 12:38
Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát.
2014. április 18. 11:39
Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt Erdő Péter bíboros , aki rámutatott: a húsvéti ünnep üzenete, hogy sorsközösségben vagyunk egymással, ezért meg kell próbálni egymásban a méltóságot felfedezni. A náci megszállás 70. évfordulójával kapcsolatban pedig kifejtette: illúzió lenne azt gondolni, hogy „a múltat egyfajta narratívával helyettesíteni tudjuk, azt nem lehet, nem szabad”.
2014. április 17. 10:23
Eretneknek nevezte két görög ortodox püspök Ferenc pápát, valamint elődjét, XVI. Benedeket és az egész katolikus egyházat, az eretnekséget pedig pápizmusnak nevezték el. A két püspök különutas véleményét rosszallóan nézik az ortodox egyházban.
2014. április 13. 12:45
A Szent Péter téren Jézus Jeruzsálembe való bevonulása elevenedett meg a virágvasárnapi szentmisén, amit Ferenc pápa valamint száz bíboros és püspök celebrált. Beszédében Ferenc pápa elmondta: a mai embernek választani kell, hogy a passió melyik szereplőjével azonosul.
Szegénység
2014. április 4. 16:12
Fiatalok kérdeztek, Ferenc pápa őszintén válaszolt saját hitéről azon a vatikáni beszélgetésen, amelynek videofelvétele a világhálón látható.
Egyházi fizetések
2014. április 2. 21:17
Ferenc pápa nem kap egyházfői fizetést, az olasz bíborosok viszont kétszer annyit keresnek, mint amennyit XVI. Benedek, az előző pápa kap nyugdíjként - számolt be a szerdán az Il Messaggero római napilap bértáblázatot mellékelve az olaszországi egyházi fizetésekről.
2014. március 29. 20:08
Barack Obama, aki csütörtökön látogatott el a pápához, azt nyilatkozta egy olasz lapnak: „alig várom, hogy halljam a pápa gondolatait arról, miként győzhetjük le a nagy kihívásokat”.
2014. március 28. 15:21
A katolikus egyházfő és Obama közel ötven percet beszélgetett a tervezett fél óra helyett.
2014. március 27. 10:41
Adolfo Suárez elhunytának hírére a Szentatya őszinte részvétét fejezte ki részvéttáviratában. Mint a pápa írta: imádkozik az elhunyt lelki üdvéért az Úrhoz,. Suárez a franciosta rezsim alatt magas pozíciókat töltött be, de Franco tábornok halála után János Károly király felkérésére miniszterelnökként a demokratikus átmenet egyik kulcsfigurája volt.
2014. március 27. 10:33
Elfogadta a limburgi püspök, Franz-Peter Tebartz-van Elst lemondását a pápa, miután a főpásztort luxusépítkezésekkel és más visszatetsző lépésekkel hozták hírbe.
2014. március 20. 15:33
A pápa nagy figyelemmel követi az Ukrajnában zajló eseményeket – fogalmazott Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, akit Ferenc pápa hétfőn fogadott a Vatikánban – írja a Vatikáni Rádió.
2014. március 17. 10:12
Nem akarta engedélyezni az ismert olasz katolikus gondolkodó, Mario Palmaro számára lakhelye székesegyházának plébánosa, hogy a XVI. Benedek pápa által felszabadított régi rítusban temetkezzen, ezért a súlyos beteg Palmaro a polgármesterhez fordult, hogy a katedrális helyett az azelőtti téren lehessen megtartani a szertartást.
2014. március 17. 0:10
Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről.
2014. március 16. 23:29
Négy bélyeget adott ki a vatikáni posta Ferenc pápa pontifikátusa első évfordulójának alkalmából. A következő bélyegek XXIII. János és II. János Pál szentté avatására várhatóak.
2014. március 13. 16:15
Egyetlen pápának sem volt olyan jó sajtója, mint Ferencnek - mondta Patsch Ferenc Rómában élő jezsuita szerzetes az MTI-nek Ferenc pápa megválasztásának első évfordulója alkalmából. Szerinte a katolikus egyház talán az egyetlen közintézmény, amely az utóbbi években a felelősségvállalás irányába mozdult el a szexuális visszaélések terén.
2014. március 13. 12:26
VI. Pál alatt már Lázár Györgynek és Kádárnak is én voltam a tolmácsa. Tudták, hogy a Vatikáni Rádió magyar szekciójánál van valaki, akit hívhatnak.
2014. március 13. 11:56
Egy napon egy ügyész azt mondta nekem (a papi pedofilügyekről), hogy nagyon szeretné látni, amikor a közoktatás is felvállalja az ilyen ügyeket, ahogyan azt az egyház tette.
2014. március 13. 11:01
Egy éve választották meg pápának Buenos Aires addigi érsekét.
2014. március 13. 10:37
A feladat nem az, hogy megváltoztassuk a tant, hanem az, hogy a dolgok mélyére hatoljunk, elérjük, hogy a lelkipásztorkodás vessen számot az egyes helyzetekkel, valamint azzal, amit az emberek képesek megtenni.
2014. március 10. 13:30
Nem tetszenek az ideológiai értelmezések, nem tetszik, ha egyfajta „Ferenc pápa-mítoszt” gyártanak.
2014. március 10. 13:20
Ferenc pápa döntését, hogy kettőjüket egyszerre emeli a szentek sorába, elsősorban az motiválta, hogy a két pápa szolgálatára azonos nézőpontból lehet tekinteni.
2014. március 7. 11:31
Sztrájkolnak az izraeli diplomaták, ezért Ferenc pápa kénytelen volt lemondani a májusra tervezett szentföldi látogatását.
2014. március 6. 21:23
Ferenc pápa döntése nyomán a Castel Gandolfó-i kertek megnyíltak a nyilvánosság előtt. A pápai nyaraló kertjeit a legszebb olasz parkok közt tartják számon.
Tradicionalizmus
2014. március 6. 15:34
Hárman keresztelkedtek meg és ketten tértek már vissza a Katolikus Egyházba részben a Miles Christi Évkönyv korábbi kiadványainak köszönhetően – meséli Pánczél Hegedűs János főszerkesztő a hazai konzervatív és tradicionalista katolikusok egyik legfontosabb kiadványáról, amelyben nem csak a katolicizmussal kapcsolatos tanulmányok, hanem hiánypótló eszmetörténeti fordítások, konzervatív és monarchista gondolatok is helyet kapnak. Interjú.
2014. március 5. 9:17
Ferenc pápa kinevezte Alfred Xuereb prelátust, személyi titkárát, az Államtitkárság hivatalnokát a Gazdasági Titkárság prelátus főtitkárává. Ezzel párhuzamosan a vatikáni pénzintézet, az IOR (Vallási Művek Intézete) bíborosi bizottságának tagjai Santos Abril y Castelló bíborost nevezték ki elnökükké.
2014. március 5. 8:34
A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy megváljunk sok mindentől. Jót fog tenni, ha megkérdezzük magunktól, mi mindent tudunk nélkülözni azért, hogy szegénységünkkel segítsünk és gazdagítsunk másokat.
Porból vagy és porrá leszel
2014. március 5. 8:22
Idén március 5-re esik hamvazószerda, amivel kezdetét veszi a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére, a húsvétra készülnek. A hamvazószerda a homlok hamuval való megkenéséről, a hamvazkodásról kapta a nevét.
2014. február 27. 13:22
Ma ugyanis az egyháznak úgy kell hirdetnie az evangéliumot, hogy szembenéz azokkal a sürgető lelkipásztori teendőkkel is, amelyek a családot érintik.
2014. február 24. 20:18
Kimutatható bizonyos korreláció a házasságot nem kötő párok aránya és azok között, akiket semmilyen formában nem temetnek el – mondta Erdő Péter az MTI-nek adott interjújában. A bíboros a családról tartott vatikáni püspöki szinódus főrelátora.
Ausztrál vezetővel
2014. február 24. 15:31
Gazdasági titkárságot, gyakorlatilag egy gazdasági minisztériumot hozott létre Ferenc pápa a Vatikánban – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő. A titkárság vezetője a konzervatívok közé sorolt George Pell, Ausztrália bíborosa lesz. Az új intézmény fogja kidolgozni a Vatikán költségvetését és gazdasági irányelveit.
2014. február 22. 0:15
Ferenc pápa február 21-én, pénteken a családról szóló rendkívüli konzisztóriumon, a napközi ima után szólt pár szót Ukrajnáért.
2014. február 20. 1:42
Miért kellene a keresztény egyháznak a szegények egyházává válnia? Jézus tanítása jómódúvá tette és teszi az emberiséget.
2014. február 19. 22:04
Határozottan a protestáns hívő hangvételével írom: nem kenyerem a pápaság rendszere, de mégis megkedveltem az új pápát, Ferencet.
2014. február 19. 21:01
A Vatikán reformjával megbízott nyolc fős bíborosi tanács szerdán átadta Ferenc pápának első jelentését, miközben a világ több mint 180 bíborosa megérkezett a Vatikánba a csütörtökön kezdődő konzisztóriumra. A püspöki szinódus főrelátora Erdő Péter bíboros, ő is megérkezett már Rómába.
2014. február 17. 8:24
Ennek a jelenségnek mai legszimbolikusabb megtestesítője éppen Ferenc pápa, aki zavarba ejtően „összekeverte” a hagyományos pozíciókat, s immár nem baloldali-liberális, hanem konzervatív alapon igen figyelemreméltó kapitalizmus kritikát fejt ki.
2014. február 12. 21:24
„Az egyik legkényesebb kérdést is szeretném érinteni: nem fogadhatná-e el minden keresztény Róma püspökének szerepét az egység elősegítésében?” – fogalmazta meg javaslatát Alois testvér, a katolikusokból és protestánsokból álló Taizéi Közösség elöljárója. A magyarországi keresztény egyházak képviselői a felvetésére válaszolnak.
2014. február 11. 22:28
Az Egyház a szenvedő Krisztus különleges jelenlétét ismeri fel bennetek, kedves betegek. Azaz: a szenvedésünk mellett – sőt azon belül – ott van Jézus szenvedése, aki velünk hordozza terhünket, és kinyilatkoztatja annak értelmét.
2014. február 11. 14:19
Elmúlt egy év mióta XVI. Benedek bejelentette távozását. A számomra ez az a pillanat, amikor vissza kell tekinteni: mit vesztettünk.
E-hit
2014. február 11. 14:01
A hit találékony: bizonyítja ezt a ma fellelhető, okostelefonok számára készített keresztény applikációk szép száma is. Egy ilyen eszköz birtokában többé nem lehet kifogás, ha nem fér be a táskánkba a Biblia, netán a breviárium, vagy senki nem tudja a környéken, hol a legközelebbi templom és mikor kezdődik a mise. Nézzük, milyen hasznos és üdvös alkalmazások állnak a keresztény ember rendelkezésére!
2014. február 7. 10:28
Február 13-tól magyar nyelven is olvasható Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása - tájékoztatta a Magyar Kurírt Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója.
2014. február 6. 23:48
Az egyik legkényesebb kérdést is szeretném érinteni: nem fogadhatná-e el minden keresztény Róma püspökének szerepét az egység elősegítésében?
Komoly aggódás
2014. február 6. 13:26
Visszaszólt a Vatikán az ENSZ-nek az egyház tanítását és a papi pedofília kezelését kritizáló jelentése kapcsán, ideológiailag elfogultnak és az egyház belügyeibe való beavatkozásnak nevezve azt.
2014. február 4. 14:21
Rómába látogat április 3-án II. Erzsébet angol királynő és férje, Fülöp herceg, hogy találkozzon Ferenc pápával. A királynő, aki az anglikán egyház vezetője is 2000-ben járt utoljára a Vatikánban.
2014. január 30. 20:27
Beszélgetésre hívja a farsangi időszakban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és Orosz Gábort, a párt szegedi ügyvezető alelnökét.
2014. január 28. 12:00
Nagy hálával emlékezünk viszont azokra a rendházakra, amelyek zsidókat bújtattak, és a papokra, lelkészekre, akik hamis papírokat adtak ki, amelyek ideig-óráig megmentettek embereket.
2014. január 26. 18:56
Ferenc pápa kifejezte szándékát, hogy jövőre az Egyesült Államokba látogasson a katolikus egyház egy nagyszabású rendezvénye alkalmából – közölte pénteken vatikáni forrásokra hivatkozva a CNN.
2014. január 26. 18:48
Madarak támadták meg azt a két fehér békegalambot, amelyet vasárnap Ferenc pápa mellett álló kisgyermekek engedtek el a Vatikán apostoli palotájának egyik ablakából, miután a katolikus egyház feje Ukrajnáért imádkozott a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt.
2014. január 22. 9:48
A márciusi alkalom lesz kettőjük első személyes találkozója.
2014. január 20. 14:43
Befejezte munkáját a medjugorjei Mária-jelenéseket vizsgáló vatikáni bizottság. A jelentést ezután a Hittani Kongregáció nézi át, végső döntést pedig Ferenc pápa hivatott hozni – írja a Zenit hírügynökség. A tét: vajon elismeri-e a Vatikán a Mária-jelenéseket?
2014. január 20. 13:21
Különösen aggodalmat keltenek az olyan esetek, ahol az elvándorlás nem egyedül kényszerűségből fakad, hanem ahhoz még az emberkereskedelem és a rabszolgáság aljas formái is hozzátapadnak.
Régi és új rítus
2014. január 20. 12:25
Az új egyházi törvénnyel a visszaéléseket akarták megszüntetni. De egyébként mindenki lelkiismerete szabad! – mondja Paskai László. A nyugalmazott bíboros, volt esztergom-budapesti érsek és prímás bujkált a nyilasok elől, aztán 1950-ben a kommunisták miatt fiatal ferencesként majdnem az utcára került. Most az egyházügyi törvényről, a hittanoktatásról, a vatikáni szerződés módosításáról, Mindszenty József boldoggá avatásáról, a vatikáni keleti politikáról és a csángó misézésről is beszélt a Mandinernek.
2014. január 16. 20:52
A pápák, másképp szólva, nem autoritárius személyek, akik azt tanítanak, amit akarnak és úgy tanítanak, ahogy akarnak. A pápák egy kötelező erővel bíró hagyomány védelmezői, aminek a szolgái, nem pedig az alakítói.
2014. január 16. 17:33
Leváltotta a központi vatikáni bankot eddig felügyelő bíborosi bizottság elnökét és három tagját Ferenc pápa, január 15-én.
A világ minden részéről
2014. január 13. 10:40
Tizenhat új bíborost kreál Ferenc pápa a február 22-i konzisztóriumon a vasárnapi Úrangyala-imádság után tett bejelentése szerint. Az új kardinálisok tizenkét nemzetből érkeznek.
2014. január 13. 9:39
Az Evangelii gaudium, vagyis az Öröm evangéliuma gazdaságról szóló részében Ferenc pápa bírálja azt a jelenséget, hogy az ember eszköz csupán a gazdasági erőtérben, aminek következménye a szegénység és a jövedelem egyenlőtlen eloszlása.
2014. január 10. 12:42
Hamarosan rehabilitálhatják Róbert Bezákot, a XVI. Benedek pápa által tavalyelőtt leváltott nagyszombati érseket – közölte hírportálján pénteken a pozsonyi Pravda című napilap.
Nevek, számok, esélyek
2014. január 9. 16:18
Február 22-én új bíborosokat kreál Ferenc pápa. Vajon kik lesznek azok? Sandro Magister teológus, az olasz püspöki kar tanácsadója az esélyeket latolgatja. Hány kinevezés várható a Vatikánból? Kik lesznek az olaszok? Kapnak-e bíbort a hagyományosan bíborosi kinevezéssel járó pozíciót betöltő egyházi méltóságok, vagy e téren is meglepetésekre számíthatunk Ferenc pápától? Egy biztos: még egy magyar bíborosra nem számíthatunk.
Menedzseralkat
2014. január 8. 10:01
Hiába hirdette meg Ferenc pápa az egyház decentralizálásának programját, mondván, túlságosan vízfejű, Vatikán-központú a katolikus egyház, ő maga is központosító módon kormányoz – állítja blogjában Sandro Magister teológus, az olasz püspöki kar tévéjének tanácsadója.
2014. január 5. 17:11
Ferenc pápa bejelentette vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt hívők előtt, hogy május végén felkeresi a szentföldi kegyhelyeket Jordániában, Izraelben és a palesztin területeken. Az egyházfőt Mahmúd Abbász palesztin elnök hívta meg.
2014. január 5. 14:26
Ferenc pápa megválasztása óta eltelt kilenc és fél hónapban egyetlen tiszteletbeli, kitüntető pápai cím adományozását sem írta alá. A Vatican Insider értesülései szerint a Szentatya a három pápai címből, a pápai kápláni címet tartaná meg.
2014. január 4. 11:28
A pápa egy novemberi zártkörű találkozóan azt mondta: nem lehet kizárólag a tiltásra, és szabályok merev betartására oktatni a papoknak készülő fiatalokat. Ferenc pápa szerint a szíveket kell képezni, különben kis szörnyetegeket nevelnek. Attól pedig libabőrös lesz, ha ezek a kis szörnyetegek tanítják majd Isten népét.
2014. január 3. 15:47
Ferenc pápa érsekként is ellenezte az azonos neműek házasságát.
Jezsuiták
2014. január 3. 10:41
„Az Evangéliumot nem inkvizíciós botozással, hanem gyengédséggel, testvériséggel, szeretettel kell hírül adni” - fogalmazott az egyházfő a római Il Gesu-templomban bemutatott szentmisén.
2014. január 2. 7:27
Ferenc pápa nagyon aktív és nagyon hatásos egyházi vezető, de a körülötte levő médiafelhajtás nem jelenti azt, hogy a társadalom jobbá, szeretetteljesebbé vált
2013. december 29. 11:05
A pápa szóvá tette: le kell leplezni és meg kell szüntetni a keresztények hátrányos megkülönböztetését.
2013. december 27. 11:30
A tekintélyes konzervatív brit napilap csütörtöki szerkesztőségi cikkében azzal indokolta döntését, hogy a katolikus egyháznak „kivételes emberre” van szüksége, és úgy tűnik, hogy Ferenc pápa személyében ezt az embert meg is találta.
2013. december 27. 11:21
Továbbá kérdéses, hogy azok, akik hitoktatásra járnak, eljutnak-e a templomba is? A gyerekek nem kis része ugyanis olyan családból jön, ahol nem szokás vasárnap misére menni.
2013. december 27. 10:56
Szent Ferenc mai magyar követői előtt ez a karácsonyeszmény lebeg, amikor intézményeikben, iskoláikban, szolgálataikban készek „sebeket szerezni és bekoszolódni”, közösséget vállalni a ma emberével, és ezzel valamit megéreztetni Isten megbocsátó és szabadító közelségéből
2013. december 27. 9:09
Ha mi, Róma tőszomszédságában, ezeréves kereszténységgel a hátunk mögött elfelejtjük, miről is szól az ünnep, semmi jogunk a fejünket csóválni, bírálva a szíriai, közép-afrikai, kongói állapotokat.
Újrakezdés
2013. december 25. 14:12
A Jézus segítségével megtapasztalható együttműködésről és az újrakezdésről beszélt prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerdán, karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.
2013. december 25. 13:40
Ferenc pápa arra kérte Istent, tekintsen azokra, akiket kizsákmányolnak és akik természeti katasztrófák áldozatai, így a tájfun sújtotta Fülöp-szigetek népére.
Százezres tömeg
2013. december 25. 13:31
Százezernél is többen hallgatták Ferenc pápa karácsonyi üzenetét és Urbi et Orbi áldását a római Szent Péter téren és a környező utcákban. A pápa békére szólított fel, felsorolva a világban dúló nagy konfliktusokat – írja a Zenit.org római hírügynökség.
2013. december 25. 11:32
Ha megnézzük a három legutóbbi pápa gazdasági elképzeléseit, a lassan szentté avatott kapitalista II. János Páltól egy világszintű szabályozói szervért kiáltó Benedeken át a marxizmussal kokettáló Ferencig jutunk.
2013. december 25. 11:23
Elsöprő Ferenc pápa népszerűsége a hívők között, derítette ki a CNN megbízásából végzett kutatás. Az amerikai katolikusok 88 százaléka elégedett azzal, ahogyan a pápa az egyházat irányítja – írja a CNN nyomán az Index.
2013. december 25. 10:25
A fényárban úszó Szent Péter-bazilika már órákkal az egyházfő első karácsonyi miséjének kezdete előtt megtelt.
Tömve volt a Szent Péter-bazilika
2013. december 25. 9:49
Karácsony ünnepének fényéről és az emberi történelemben gyakori sötétségről beszélt első karácsonyi homíliájában Ferenc pápa a szenteste zsúfolásig megtelt Szent Péter-bazilikában.
2013. december 25. 9:34
És még azt is megtudtuk róla, hogy korábban kidobóként is dolgozott éjszakai bárokban.
2013. december 23. 20:49
Bemutatta Crescenzio Sepe, Nápoly érseke Ferenc pápának hétfőn a Szent Péter tér közepén állított betlehemet, melyet december 24-én délután avatnak fel, és a nápolyi társadalmat ábrázolja.
2013. december 23. 20:43
Ferenc pápa hétfő délután meglátogatta XVI. Benedeket a nyugalmazott pápa vatikáni rezidenciáján, és személyesen adta át neki karácsonyi üdvözletét - közölte a szentszéki szóvivő.
Krisztusi misztérium
2013. december 23. 12:38
Egész emberlétünk és a teremtett mindenség határain túlra tekintünk karácsonykor, megvalljuk a személyes és bennünket szerető Istent, akinek mindent köszönhetünk, s akire rábízhatjuk az előző év terhét, a következő év örömeit, aggodalmait – mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek adott karácsonyi interjújában. Erdő leszögezte: a hit alapkérdéseiről nem a közvélemény dönt.
2013. december 21. 23:26
Ferenc pápa várhatóan március 25-én Jordániából érkezik a Szentföldre, ahol kevesebb mint 48 órát tölt, vasárnap reggeltől hétfő estig. Izraelben a lap szerint azért csalódottak, mert túl rövidnek tartják tartózkodását, illetve Jeruzsálemben nem celebrál misét, csak a Palesztin Hatóság fennhatósága alatt álló Betlehemben.
A bizalom zarándoklata
2013. december 21. 22:11
Harmincezer fiatalt várnak Strasbourgba az idei, európai taizéi találkozó szervezői. A találkozót Ferenc pápa levélben köszöntötte. Alois testvér, a taizéi szerzetesi közösség vezetője a rendezvény témáját a Krisztust szeretők közti látható egység keresésében jelölte meg.
2013. december 21. 18:55
Az amerikai liberális lap könnyen esik a wishful thinking hibájába a katolikus egyház kapcsán, főleg ha hazai ügyről van szó. Milyen ismerős.
2013. december 20. 12:16
Ezentúl kizárólag egyházi feladataira koncentrál a Vatikán bankjaként működő, rövidítése után IOR-ként is ismert Vallási Művek Intézete.
2013. december 19. 13:03
A szokásos szerdai audiencia végén Ferenc pápa elé járultak kedvenc labdarúgó csapatának, a San Lorenzo Almagronak a tagjai, akik vasárnap megnyerték a nemzeti bajnokságot, és a pápa tiszteletére ajánlották fel győzelmüket.
2013. december 19. 12:47
Ferenc pápa december 17-én az egész egyházra kiterjesztette Boldog Faber Péter jezsuita pap tiszteletét.
2013. december 18. 2:16
Nekiszegezték a késeket Burke bíborosnak ma reggel. A következő repülővel elhagyja Rómát, miután Ferenc pápa kirúgta őt, és minden tisztségéről lemondott. Illetve várjunk csak, mégsem így történt!
2013. december 18. 2:03
Ferenc pápa megerősítette tisztségében a befolyásos vatikáni Püspöki Kongregáció konzervatívnak számító prefektusát, a kanadai Marc Ouelletet.
2013. december 18. 1:39
Ferenc pápa felmentett a befolyásos vatikáni Püspöki Kongregáció tagjai közül egy konzervatív amerikai bíborost, aki hosszú ideje bírálja az abortuszt és az azonos neműek házasságát - közölte kedden a New York Times.
2013. december 18. 0:38
Számomra a karácsony mindig is ez volt: szemlélni, ahogy Isten meglátogatja az ő népét.
2013. december 17. 23:36
December 17-én ünnepelte 77. születésnapját Ferenc pápa, aki a Szent Márta Házban bemutatott, szokásos reggeli szentmiséje után találkozott a hajléktalanokkal.
2013. december 17. 16:52
A videón látható üzenetet küldték Ferenc pápának a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai. A pápa december 17-én ünnepelte 77. születésnapját.
Bátor kijelentések
2013. december 17. 9:33
Az Advocate szerint, amely Ferenc pápa két elődjét is kitüntette a „Fóbia-díjjal”, a mostani szentatya teljesen máshogy áll a melegekhez, s míg az azonos neműek házasságát nem támogatja, mégis sokkal elfogadóbban áll hozzájuk, mint azt megszoktuk a pápáktól.
Vér általi ökumené
2013. december 15. 23:42
„A marxista ideológia téves. De sok olyan marxistával találkoztam életemben, akik jó emberek, úgyhogy nem érzem magam megsértve” – nyilatkozta a La Stampa olasz napilapnak adott interjújában Ferenc pápa azon vádakra válaszolva, amelyek a nemrég megjelent apostoli buzdításában megfogalmazott gazdaságkritikája miatt marxizmussal gyanúsították. A pápa leszögezi: nem lesznek női bíborosok, az elváltak áldozásának tilalma pedig nem büntetés. A szentatya beszél kereszténység és politika viszonyáról is.
2013. december 15. 13:56
De mégis hogyan lehetünk jó sáfárok? Erre azt a választ adhatjuk, ha erényesen viselkedünk! Azaz helyes cél érdekében hatékony eszközöket működtetünk.
2013. december 13. 18:54
44 évvel ezelőtt, 1969. december 13-án szentelték pappá Jorge Mario Bergoglio-t a Jézus Társaságában.
2013. december 13. 7:19
A világ megkapta a szólamokat, amiket hallani akart a pápától. Jézus pedig azt mondta, hogy szegények mindig lesznek veletek.
Franciscus
2013. december 11. 15:00
Ferenc pápát választotta az év emberének a Time magazin. A második helyen Edward Snowden, a harmadikon a melegjogi aktivista Edith Windsor, a negyediken pedig a szír elnök, Bassár el-Asszád végzett.
2013. december 10. 0:25
December 9-én Ferenc pápa több határozat közzétételére jogosította fel Angelo Amato bíborost, a Szentté Avatási Kongregáció prefektusát. Ezek között szerepel a magyar kármelita szerzetes Marcell atyáról, polgári nevén Marton Boldizsárról szóló határozat is, amely szerint elismerik hősies erényeit.
2013. december 9. 15:29
A szíriai békéért tett felhívásai miatt Nobel-békedíjra terjesztenék fel az argentinok Ferenc pápát. A Buenos Aires-i parlament képviselőháza már megszavazta a kezdeményezést, amely hamarost a szenátus elé kerül.
Mintha amputálták volna
2013. december 9. 11:40
Úgy érzem magam, mintha két világban élnék – nyilatkozta a Die Zeitnek adott interjújában Georg Gänswein érsek, a pápai udvar prefektusa, XVI. Benedek személyi titkára, aki hozzáteszi: minden reggel valami újításra ébred.
2013. december 6. 19:52
Bill Frezza, a Forbes-cikk szerzője kijelenti, ami a gazdaságot illeti, „a főpap szakértelmére nemigen érdemes hagyatkozni”. Valóban?
2013. december 6. 9:31
Az egyházi pedofília áldozatainak védelméért bizottságot alakít Ferenc pápa. A bizottságnak vallási és laikus tagjai is lesznek.
2013. november 26. 9:30
Vlagyimir Putyin először tett látogatást Ferenc pápánál, késett is háromnegyed órát a római közlekedési viszonyok miatt.
Kacsa
2013. november 15. 18:47
Az orosz ortodox egyház külügyi osztályának helyettes vezetője szerint csak újságírói kitaláció Kirill pátriárka és Ferenc pápa találkozója, és minden ezzel kapcsolatos feltételezés, beleértve a találkozó helyét és idejét is.
Találkozás
2013. november 13. 11:13
Vatikáni értesülések szerint Bécs és Bari mellett Pannonhalma is szerepel Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozójának lehetséges helyszínei között.
2013. november 6. 10:28
A Vatikán közvélemény-kutatást indít, melyben arra is kíváncsiak, mit gondolnak a hívők a házasság előtti együttélésről, a születésszabályozásról vagy épp a melegházasságról.
2013. október 29. 17:03
Ha valamiben széles körű egyházi és világi egyetértés van, akkor az az, hogy a római katolikus felekezet megújulásra szorul.
2013. október 15. 10:11
Az antiszemitizmus veszélyeiről és az ezzel szembeni fellépésről beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor Riccardo Di Segni római főrabbit és a római zsidó közösség delegációját fogadta a római zsidók deportálásának 70. évfordulóján.
2013. október 14. 21:10
Nagy szabadságra van szükség, semmiféle hátrányos megkülönböztetésre, semmilyen demagógiára, de sok-sok szeretetre.
2013. október 14. 15:28
Ferenc pápa Erdő Péter bíborost, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökét nevezte ki a jövő októberre meghirdetett püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlése főrelátorává – jelentette be a Vatikán hétfőn.
Szolidaritás
2013. október 7. 7:37
A szegények segítése és az egyház küldetése volt a központi témája Ferenc pápa pénteken Assisiben tett látogatásának, mely során az egyházfő tizenegy különböző ferences helyszínen imádkozott, mondott beszédet és találkozott hívőkkel, az egyház tagjaival.
2013. október 2. 9:37
A szíriai és a közel-keleti békéért együtt imádkozott Ferenc pápa Juhana Jazigi antióchiai görög ortodox pátriárkával vasárnap, a Szent Péter téren a hitoktatók nemzetközi kongresszusa résztvevőinek bemutatott szentmisén.
2013. október 2. 7:20
Az az egyik nagy hibája a Szentszéknek, hogy túlságosan Vatikán-központú, miközben ez az „udvar a pápaság leprája – mondta Ferenc pápa a La Repubblicának adott interjúban. A pápa a szegénységet a „problémák problémájának” nevezte.
2013. szeptember 30. 13:17
Jövő év április 27-én avatják szentté XXIII. János pápát és II. János Pál pápát – jelentette be hétfőn Ferenc pápa.
2013. szeptember 27. 10:29
Semjén Zsolt, az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a Szentszék igen nagyra értékelte a magyar-vatikáni szerződés részleges módosításáról a közelmúltban született kormánydöntést.
2013. szeptember 27. 10:26
Várakozás előzi meg a Ferenc pápa által októbertől tervezett vatikáni és egyházi reformokat, melyek újdonságát és lényegét az olasz sajtó szerint az egyházfő már a napokban megjelent hosszú interjúban összefoglalta.
2013. szeptember 23. 10:26
Az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a Szentszék igen nagyra értékelte a magyar-vatikáni szerződés részleges módosításáról a közelmúltban született kormánydöntést.
2013. szeptember 21. 13:22
A vízzel kapcsolatos problémákról is szó volt Ferenc pápa és Áder János között a vatikáni audiencián, mivel a magyar államfő szerint ezekből származnak majd a XXI. század legsúlyosabb kihívásai.
Magyarországra látogat a pápa
2013. szeptember 20. 14:33
Magyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa, miután pénteki vatikáni találkozójukon elfogadta Áder János köztársasági elnök erre vonatkozó meghívását. A magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.
2013. szeptember 20. 7:17
Törekedni kell arra, hogy olyan egyház legyünk, amely új utakat talál, amely képes elindulni azok felé, akik nem járnak templomba, elhagyták az egyházat vagy közömbösek iránta – mondta Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet Antonio Spadarónak, a La Civilta Cattolica olasz jezsuita folyóirat főszerkesztőjének adott.
2013. szeptember 18. 15:26
Szerencsésnek érzem magam, hogy soha nem kételkedtem Isten létezésében. De egy percig nem gondolom azt, hogy az én utam az egyetlen igaz út.
2013. szeptember 13. 7:16
God's mercy has no limits if he who asks for mercy does so in contrition and with a sincere heart, the issue for those who do not believe in God is in obeying their own conscience.
2013. szeptember 13. 7:11
A pápa levélben válaszolt a baloldali La Repubblica publicistájának kérdéseire. Válaszában elmondta, hogy a nem hívőknek a lelkiismeretüket kell követniük, Isten kegyelme végtelen, valamint, hogy a jó emberek a mennybe kerülnek.
2013. szeptember 12. 21:50
Most egy baloldali újságnak részletes választ adott a pápa, és így van alkalom bepótolnom, ami elmaradt. Jösztök-e a mennyekbe ti is, kik nem hiszitek az Urat?
2013. szeptember 12. 19:09
A megüresedett és bezárt kolostoroknak a menekültek befogadására való felhasználását szorgalmazta Ferenc pápa kedden, amikor Rómában felkereste a jezsuita rend fenntartotta Astalli menekültközpontot.
2013. szeptember 9. 10:19
Megbocsátás, párbeszéd, kiengesztelődés – ezek a béke szavai: a szeretett szíriai nemzetben, a Közel-Keleten, az egész világon!
2013. szeptember 9. 9:15
A szíriai és a közel-keleti békét sürgette Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében, melyben azt is hangoztatta, hogy a háború a fegyverkereskedők érdeke.
2013. szeptember 4. 7:45
Traktorral és ekével rajzolta meg Ferenc pápa képmását a földbe szántva egy olasz művész Verona közelében - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
2013. szeptember 2. 19:46
A zsidóknak és a keresztényeknek közösek a gyökereik, párbeszédük a közös jövő kulcsa - hangsúlyozta hétfőn Ferenc pápa, aki a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus elnökét.
2013. augusztus 31. 23:54
A szíriai helyzet békés megoldását nevezte az egyetlen kiútnak Ferenc pápa és II. Abdalláh jordániai király csütörtökön vatikáni találkozójukon – közölte a Szentszék.
2013. augusztus 27. 21:18
Olaszország családjai a pápa telefonhívására várnak – írta az olasz sajtó, miután Ferenc pápa az utóbbi napokban több olaszt keresett meg telefonon.
2013. augusztus 25. 18:30
Az egyházfő a római Szent Péter téren, a vasárnapi Úrangyala-imádság előtt intézett felhívást a világ nemzeteihez, hogy „mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt” és segítsenek megoldást találni a szíriai nemzetnek a „pusztítást és halált okozó háborúra”.
2013. augusztus 23. 21:58
A változtatás igénye eredményezte Ferenc pápa megválasztását, és ez a változás szerintem el is indult. Interjú
2013. augusztus 16. 14:54
Ferenc pápa üzenetet küldött Áder János köztársasági elnöknek augusztus 20. alkalmából.
2013. augusztus 15. 15:31
Az egyiptomi békéért imádkozott Ferenc pápa csütörtökön Castel Gandolfóban, ahol az egyházfő Nagyboldogasszony ünnepén pontifikált misét.
2013. augusztus 14. 12:44
A sport szellemiségének a futballpályákra való visszatérését szorgalmazta Ferenc pápa kedden Olaszország és Argentína labdarúgó-válogatottjának játékosait fogadva a Vatikánban a két csapat szerdai barátságos mérkőzése előtt.
2013. augusztus 14. 10:31
A pénzmosás, a terrorizmus finanszírozása és a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen és ezek megelőzése érdekében Ferenc pápa csütörtökön saját kezdeményezésére (motu proprio) apostoli levelet adott ki, amellyel tovább szigorította az IOR vatikáni bank és a többi szentszéki pénzügyi intézmény feletti ellenőrzést.
2013. augusztus 14. 9:54
Igen, ha egyházi divatról beszélünk, különbséget kell tennünk a hétköznapokon és a szertartásokon, a liturgiában viselt öltözettel.
26 éves, papnak megy
2013. augusztus 12. 16:10
Olyan emberek féltik a boldogságomat amiatt, hogy papnak megyek, akiknek romokban hever az élete – mondja a 26 éves Bellovics Gábor, aki jezsuita szerzetesnek készül, és nemsokára leteszi az első fogadalmait. Abból az alkalomból beszélgettünk, hogy július utolsó hetében tartották a magyar jezsuiták találkozóját. Gábor a riói katolikus ifjúsági világtalálkozó kapcsán megjegyzi: aki szerint nem él az egyház, az mondjon egy rendezvényt a világon, amin részt vett egyszerre hárommillió fiatal. Szóba kerül a szabadság, a cölibátus és Ferenc pápa. Gábor szerint az egyháznak „nem fütyülni kell, hanem táncolni”.
2013. augusztus 7. 7:21
Kamarás felszólítja az egyházat az Orbán-kormány intézkedései bírálatára. Ilyenkor bezzeg politizáljon az egyház, mi?
2013. augusztus 3. 12:37
Amit Ferenc pápa mond, hirdet, képvisel, szöges ellentétben áll a hazai államkatolicizmussal, az orbáni (ál)kereszténységgel.
2013. augusztus 2. 18:29
A két vallás közötti tiszteletet és a fiataloknak erre való nevelését hangsúlyozta Ferenc pápa abban az üzenetében, melyet pénteken a muzulmán testvérekhez intézett a ramadán hónapja végének alkalmából.
2013. július 31. 15:39
A litvániai evangelizáció 600. évfordulójának ünnepségére Ferenc pápa különleges küldötteként szerdán Litvániába utazott Erdő Péter bíboros, prímás.
2013. július 31. 12:37
Az egyház szerint nem azért kell szeretni a melegeket, mert melegek, hanem annak ellenére. Ahogy bármely más bűnös embert (mindenkit) is.
2013. július 30. 13:46
A német sajtóban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung is kommentárban foglalkozott kedden Ferenc pápának a homoszexuálisokkal kapcsolatos hétfői kijelentésével, amelyet üdvözöltek politikai és társadalmi szervezetek is.
2013. július 30. 11:18
Ferenc pápa az elmúlt hetekben talán PR szempontból többet segített az Egyháznak, mint XVI. Benedek emeritus pápa egész uralkodása alatt.
2013. július 30. 8:49
Ferenc pápa olyan alapvető jóérzésű igazságokat mond ki, amelyekre nagy szükség van az egyre centrifugálisabb nyugati világban.
2013. július 29. 15:05
Ferenc pápa szerint a melegeket nem kiszorítani kéne a társadalomból, hanem integrálni.
2013. július 28. 19:57
Vasárnap (helyi idő szerint) délelőtt ünnepi szentmise zárta le a Rio de Janeiró-i Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót, amelynek végén a pápa az evangélium széles körű hirdetése mellett emelt szót, és egyúttal bejelentette, hogy a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják – közölte a vatikáni rádió.
2013. július 23. 14:06
Szimpatikusnak, megbízhatónak, a társadalom problémáit átérzőnek tartják Ferenc pápát az olasz és külföldi fiatalok a riói ifjúsági találkozó előtt közölt felmérés szerint.
2013. július 23. 14:05
A riói ifjúsági világtalálkozón résztvevő fiatalokhoz és az egyházhoz is szólt Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, azt hangoztatva, hogy az imának tettel kell párosulnia.
2013. július 23. 14:03
Ferenc pápa nem félt az őt megrohamozó tömegtől Rio de Janeiróban – nyilatkozott az egyházfő brazíliai látogatásának kezdetéről Federico Lombardi szentszéki szóvivő a Vatikáni Rádió keddi adásában.
2013. július 23. 13:54
Mintegy kétezer fiatalt várnak Magyarországról és a határon túlról a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozóra, amelyet szerdától vasárnapig tartanak Pécsen, párhuzamosan a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozóval.
2013. július 23. 8:44
Akár kétmillióan is összegyűlhetnek Rióban, hitet tenni Jézus mellett, élvezni egymás társaságát, misét hallgatni, imádkozni, s azokat a kérdéseket feltenni, amelyekre Ferenc pápa utalt.
2013. július 19. 15:59
Újabb, ez alkalommal világi szakértőkből álló bizottságot nevezett ki Ferenc pápa a Vatikán gazdasági-adminisztrációs működésének reformjára – közölte a Szentszék pénteken.
2013. július 15. 9:30
Ferenc pápa koszorút dobott a tengerbe a Lampedusa közelében meghalt illegális bevándorlók emlékére.
2013. július 15. 9:06
Ferenc pápa a Castel Gandolfo-i pápai rezidencián mondta el a vasárnapi Úrangyala-imádságot (Angelus), ahol a lengyel-ukrán megbékélést szorgalmazta a volhíniai mészárlás 70. évfordulóján.
2013. július 11. 19:20
Nagyszombati érsekké nevezte ki Orosch János püspököt csütörtökön Ferenc pápa – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák püspöki kar szóvivőjének megerősítésére hivatkozva.
2013. július 8. 7:22
A XX. század az egyház szempontjából a megtisztulást és a megújulást hozta, kiemelkedő pápákat, akik a nehezen változó egyházat mégis meg tudták változtatni, és hagyatkoztak egymás munkájára.
2013. július 7. 11:33
Az egyház és tagjainak missziójáról beszélt homíliájában Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában papnövendékeknek, novíciusoknak és novíciáknak bemutatott szentmisén.
2013. július 5. 13:50
A hit erejéről, de a világot sújtó társadalmi és kulturális válságról is szól Ferenc pápának a Vatikánban pénteken bemutatott Lumen fidei (A hit fénye) című első enciklikája, melyet az egyházfő elődjével, XVI. Benedekkel közösen írt meg.
2013. július 5. 13:29
Ferenc pápa pénteken aláírta II. János Pál és XXIII. János pápa kanonizációját, a két egyházfőt már az idén szentté avathatják – közölte a szentszéki szóvivő.
2013. július 5. 10:42
Az európai munkanélküliségről és Földközi-medencében zajló eseményekről is szó volt Ferenc pápa és Enrico Letta olasz miniszterelnök csütörtöki vatikáni találkozóján - közölte a szentszéki sajtóközpont.
2013. július 5. 10:34
Kétnapos bíborosi tanácskozást tartottak a Vatikánban a pápai állam anyagi helyzetéről és szerkezeti átalakításáról - közölte csütörtökön a Szentszék.
2013. július 5. 10:32
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy augusztus 14-én Ferenc pápa tiszteletére barátságos mérkőzést rendeznek az argentin válogatottal.
2013. június 25. 8:33
A kereszténység és zsidóság közötti párbeszéd és barátság jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vallásközi Konzultációs Zsidó Bizottság (IJCIC) delegációját fogadta a Vatikánban.
2013. június 24. 17:25
Több mint háromszáz olasz és külföldi gyereket fogadott vasárnap a vatikáni vasútállomáson Ferenc pápa, eleget téve aznapi hivatalos programjának.
2013. június 21. 13:45
Ferenc és Benedek pápa is exkluzív sajtótájékoztatót tartott, melyeken elmondták: nem várt megtiszteltetés szentté, illetve boldoggá avatásuk.
2013. június 20. 16:10
A nemzetközi élelmiszerelosztás kiegyensúlyozását sürgette Ferenc pápa csütörtökön, amikor a Vatikánban fogadta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tagjait.
2013. június 19. 12:08
Ferenc pápa levélben köszöntötte Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspököt abból az alkalomból, hogy ötven éve szentelték pappá, és II. János Pál pápa húsz éve nevezte ki az akkor megalapított egyházmegye püspökévé.
2013. június 11. 19:54
Ismét az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa keddi homíliájában, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett egyháznak az egyszerűség és szegénység jegyében kell cselekednie.
2013. június 4. 7:38
Saját honlapot nyit és ezen október elsejétől közli mérlegét az IOR vatikáni bank – jelentette be Ernst von Freyberg, az IOR elnöke a Corriere della Sera olasz napilap pénteki számában.
2013. június 4. 7:29
Ferenc pápa vezetésével szentségimádást tartottak vasárnap délután a római Szent Péter bazilikában, az imához mind az öt kontinens egyházmegyéiben egyszerre csatlakoztak.
2013. május 30. 21:10
A rászorulók segítésére buzdított Ferenc pápa csütörtökön az úrnapja (Corpus Domini) ünnepén bemutatott misén, amelyet az egyházfő vezetésével körmenet követett Róma központjában.
2013. május 21. 18:22
Federico Lombardi szentszéki szóvivő kedden cáfolta a TV2000 csatornán, az olasz katolikus püspöki kar televízióadóján közölt hírt, miszerint Ferenc pápa ördögűzést hajtott volna végre.
2013. május 20. 18:24
Több mint kétszázötvenezren voltak jelen a római Szent Péter téren és környékén a Ferenc pápa vezette szombat esti pünkösdi virrasztáson, melyen az egyházfő a hívők által megfogalmazott kérdésekre is válaszolt, hangsúlyozva, hogy az embernek nem szavakkal, hanem egész életével kell megvallania hitét, egyben óva intve a hívőket és az egyházat a bezárkózástól.
2013. május 20. 18:20
A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén.
2013. május 20. 9:55
Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros is az újdonságokra való nyitottságot hangsúlyozta pünkösd ünnepe kapcsán.
2013. május 17. 15:22
A világgazdaság reformját és a szegények segítését sürgette Ferenc pápa csütörtökön elmondott beszédében.
2013. május 16. 13:50
Elcsépelt és unalmas lenne ismételgetni, hogy a pap is csak ember.
2013. május 16. 13:30
A Vatikán bejelentette szerdán, hogy visszavonul Keith Patrick O'Brien, szexuális visszaélésekkel vádolt skót bíboros.
2013. május 11. 15:28
A magyar bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának delegációjával járt a Vatikánban.
2013. május 11. 8:07
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) tevékenységéről, így a vallásszabadságról, az ortodoxokkal való kapcsolatokról, az európai laikusságról és a gazdasági válság okozta szegénységről esett szó a tanács Erdő Péter esztergom-budapesti érsek vezette elnöksége és Ferenc pápa pénteki találkozóján a Vatikánban.
2013. május 10. 8:05
Exkluzív fényképeket közölt a Vatikánba visszaköltözött XVI. Benedek nyugalmazott pápáról a Chi olasz magazinújság, a felvételekből kiderül, hogy ugyanazzal a pápamobillal jár az új és a régi pápa.
2013. május 10. 8:03
Ferenc pápával is találkozik pénteken II. Tavadrosz, az egyiptomi kopt ortodox egyház tavaly megválasztott vezetője Rómában - jelentette a vatikáni információs szolgálat.
2013. április 30. 8:17
Megfilmesítené Ferenc pápa eddigi életét Christian Peschken német rendező és producer.
2013. április 30. 8:11
Számba veszem azokat a kihívásokat, amikkel az egyháznak manapság szembe kell néznie.
2013. április 24. 14:46
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház elnöke döntésüket azzal indokolta, hogy a kormányzatnak többször elküldték már észrevételeiket, amelyek nem változtak; szerintük a javaslat nem eléggé átgondolt.
2013. április 24. 10:07
A Vatikán hétfőn engedélyezte Óscar Romero, Salvador 1980-ban meggyilkolt érseke boldoggá avatási eljárásának folytatását.
2013. április 19. 10:15
Az új egyházfő nem fizeti ki a pápaválasztáskor szokásos bónuszt a Vatikán dolgozóinak, hanem odaadja a szegényeknek. Ferenc pápának több mint négymillió eurót kellett volna kifizetnie a pápai állam dolgozóinak.
2013. április 15. 15:27
A mai keresztények helyzetét rosszabbnak tartja az egyház kezdeti korszakához képest Ferenc pápa, aki a hívőket érő üldözés különböző megnyilvánulásairól beszélt hétfőn a Vatikánban bemutatott szentmisén.
2013. április 15. 11:09
Az egyházban szolgálók hitelességéről és a „középosztályú szentekről” beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.
2013. április 15. 7:18
Ferenc pápa egyháza egyelőre csak körvonalazódik, de az biztos, hogy ezeket a körvonalakat nem a templomok fogják kijelölni, hanem a városok, a terek, a kávézók, a repülőterek, a mobiltelefonok.
2013. április 14. 8:56
Nyolctagú bíborosi tanácsadó testületet nevezett ki szombaton Ferenc pápa; az olasz sajtó szerint ezzel testületi vezetésre bízta az egyházat. A nyolc bíboros feladata lesz többek között a római kúria reformja.
2013. április 8. 7:54
Az IOR vatikáni bank sorsát találgatta a pénteki olasz sajtó Jorge Mario Bergoglio volt szóvivőjének kijelentéseit követően. Volt szóvivője szerint Ferenc pápa akár be is zárathatja az IOR-t.
2013. április 8. 7:46
Simon Peresz izraeli elnök a tervek szerint április 30-án Rómában találkozik Ferenc pápával - jelentette a Times of Israel című lap.
2013. április 8. 7:40
Az egyháztól eltávolodottakhoz szólt Ferenc pápa, amikor Róma püspökeként vasárnap a lateráni Szent János bazilikában mutatott be szentmisét és ezzel jelképesen elfoglalta a római főegyházmegye székesegyházát.
2013. április 5. 19:40
A katolikus egyházfő folytonosságot ígért a XVI. Benedek kezdeményezte pedofíliaellenes intézkedésekkel kapcsolatban. Ferenc pápa prioritásként a kiskorúak védelmét, az áldozatok segítését és az elkövetőkkel szembeni eljárást nevezte meg.
2013. április 4. 8:20
A nőknek és a fiataloknak a hit erősítésében és terjesztésében betöltött szerepét hangsúlyozta Ferenc pápa a szerdai általános audiencián.
2013. április 2. 12:50
Egy olyan személyt választott Róma püspökének, aki ismét csak kiválóan ismeri a szegények helyzetét, és a globalizmus problémáit.
2013. április 2. 8:13
Nem Ferenc az első katolikus egyházfő, aki a békéről beszél húsvétkor. Mindannyian ezt teszik. Nem lehet eleget kárhoztatni a kommunistákat, amiért ezt a szót tönkretették.
2013. április 1. 13:34
A mindennapi rossz legyőzéséről beszélt húsvéthétfői, úgynevezett Regina Coeli (Mennyek királynője) imájában Ferenc pápa, aki hamarosan Szent Péter sírjánál is imádkozik.
2013. március 31. 13:41
Nincs félnivalónk, ez a húsvét üzenete – mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök vasárnapi igehirdetésében a debreceni Református Nagytemplomban.
2013. március 31. 12:20
Az egyházfő személyesen mutatta be a vásárnapi ünnepi szentmisét, ezt követően pedig autóval járta körbe a vatikáni Szent Péter teret.
2013. március 31. 11:18
A Szent Halotti Lepel révén eljut hozzánk Isten egyetlen és utolsó Szava: a Szeretet emberré lett, megtestesült történelmünkben.
2013. március 31. 11:15
Ferenc pápa vezette szombat este a húsvéti vigíliát, amely a tűz megáldásával és a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődött a római Szent Péter bazilikában.
2013. március 30. 11:03
Ferenc pápa vezette a Szent Péter bazilikában tartott nagypénteki szertartást, amely megelőzte a Colosseumnál rendezett via crucis keresztútját.
2013. március 30. 10:59
Tízezrek követték a római Colosseumnál a Ferenc pápával tartott Via Crucist, amelynek meditációit libanoni fiatalok írták.
2013. március 30. 9:36
Jézus feltámadásának örömhíre ajándékozza meg az embert, a családot, a közösséget, az egyházat és a világot azzal az igazi erővel, amely alkalmas az élet értékesebbé tételére. Interjú.
2013. március 29. 16:29
Ferenc pápa Nagycsütörtök alkalmából megmosta egy fiatal muszlim rab nő lábát egy római börtönben.
2013. március 29. 14:22
La Plata város lakóit nagyon meghatotta, hogy éppen egy honfitársuk lett a katolikus egyház feje.
2013. március 29. 8:38
A Szent Péter-bazilikában csütörtökön tartott krizmaszentelő misével kezdte meg Ferenc pápa a húsvéti szertartások sorozatát a Vatikánban.
2013. március 29. 8:33
Fiatalkorúak börtönét kereste fel nagycsütörtökön Ferenc pápa, aki ötven elítélt előtt mutatta be az utolsó vacsorát idéző misét.
2013. március 28. 15:52
Ferenc pápa engedélyezte 63 boldoggá avatandó ember dekrétumának kihirdetését, köztük Sándor Istvánét, az 1953. június 8-án kivégzett szalézi szerzetesét – közölte a Szalézi Médiaközpont csütörtökön az MTI-vel.
2013. március 27. 18:12
Élő közvetítés a Vatikánból, operaelőadás, ifjúsági és játékfilmek, valamint húsvéti vetélkedő is szerepel a közmédia húsvéti programjában.
2013. március 27. 17:54
Üdvözölte a szír nép felé kifejezett pápai támogatást Jean-Clément Jeanbart aleppói görög-melkita érsek az AsiaNews hírportál jelentése szerint.
2013. március 27. 17:45
Nagy tömeg töltötte meg a Szent Péter teret szerdán, Ferenc pápa első általános audienciáján.
2013. március 27. 9:45
Ferenc pápa a névválasztásától kezdve folyamatosan meglepetéseket okoz.
2013. március 25. 8:19
A régi teológusok a lelket vitorláshoz hasonlították; a Szentlélek a szél, amely a vitorlát fújja és a hajót elindítja. Interjú
2013. március 25. 8:13
Egy jezsuitát a noviciátus óta arra nevelnek, hogy ne törekedjen magasabb egyházi méltóságra.
2013. március 24. 13:01
Ferenc pápa virágvasárnapi szentmiséjén a pénz- és hatalomvágyat ostorozta a Rómában összegyűlt kétszázezres hallgatóságának. „A szemfedőnek nincsen zsebe, a pénzt nem vihetjük magunkkal halálunk után” – idézte fel nagyanyja mondását az egyházfő.
2013. március 23. 18:01
A Vatikán bejelentette, hogy a pápa nagycsütörtökön ellátogat egy fiatalkorúak börtönébe, és ott misét is tart.
2013. március 23. 17:57
Ferenc pápa elődjével, XVI. Benedek nyugalmazott pápával találkozott szombaton a Castel Gandolfo-i pápai rezidenciában.
2013. március 23. 17:53
A Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjait fogadta pénteken a Vatikánban Ferenc pápa, aki beszédében a szegénység elleni küzdelem jelentőségét hangsúlyozta.
2013. március 22. 9:16
Ferenc pápa homíliájából azonnal a természetvédelem ügyét emelték ki. Teljes joggal.
2013. március 21. 11:13
Hölvényi György egyházügyi államtitkár szerint ez a mai világban ritka.
2013. március 21. 10:12
A szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata Ferenc pápa szerint.
2013. március 21. 10:01
Minden jóakaratú ember ünnepe volt Ferenc pápa beiktatása - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az MTI-nek.
2013. március 21. 9:57
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka köszöntötte Ferenc pápát, aki szerdán fogadta a beiktatására érkezett keresztény egyházak és más vallások küldöttségeit.
2013. március 20. 9:40
Megrendítőnek nevezte a keddi római szentmisét és az új pápa beiktatási szertartását Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva.
2013. március 20. 9:36
Szent József, az egyház védőszentje, Szűz Mária jegyese példáját emelte ki a péteri szolgálatának megkezdése alkalmából kedden tartott ünnepélyes szentmisén Ferenc pápa.
2013. március 19. 16:09
Nem ilyen pápát vártam, de a Szentlélek másképp gondolta.
2013. március 19. 9:34
Fél hétkor megnyitották a Szent Péter teret, amelyet azonnal elkezdett megtölteni a beiktatási misére érkezett tömeg.
2013. március 19. 7:52
Ferenc pápa megtartotta püspöki címerét és mottóját - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.
2013. március 19. 7:50
Ferenc pápára vár elődje, XVI. Benedek számos programja. Az egyik legjelentősebb a júliusi ifjúsági világtalálkozó Rio de Janeiróban.
2013. március 18. 13:49
A római Szent Péter térről kedd délelőtt fél 10-kor élő adásban közvetíti az M1 és a Duna World Ferenc pápa első szentmiséjét.
2013. március 18. 11:52
Áder János köztársasági elnök részt vesz kedden a Vatikánban Ferenc pápa beiktatási ceremóniáján – tudatta az államfő hivatala hétfőn az MTI-vel.
2013. március 17. 17:59
Erre jön Jorge Mario Bergoglio egyenest Latin-Amerikából, s szinte tapintható a zavar: valahogy nem lehet összerakni a szokásos szemléleti kliséket.
2013. március 17. 17:42
Akár milyen nagy is a bűnünk, Jézus elfelejti, erre különleges képessége van
2013. március 17. 13:52
A Szent Péter téren és környékén összegyűlt több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala imáját (Angelus) vasárnap délben Ferenc pápa. A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról.
2013. március 16. 17:50
Azzal kapcsolatban, hogy elfogásunkban P. Bergoglio milyen szerepet játszott, nem tudok állást foglalni.
2013. március 16. 16:50
Féltem, hogy Erdő Péter mögé állnak az afrikai püspökök, és olyan dicsőséget szerzünk meg mi magyarok, aminek Orbán Viktor és talpnyalói látják a legtöbb hasznát.
2013. március 16. 16:25
Az egyházat megvédeni nem a pápa fogja, hanem az emberek maguk, akik alkotják, alakítják és fenntartják. Ferenc pápa valójában már az első mosolyával maga mellé állított mindenkit.
2013. március 16. 11:48
Bergoglio állítólag „erkölcstelennek” nevezte, hogy az IMF kipréselte a kölcsönök kamatait a szenvedő argentin gazdaságból.
2013. március 14. 17:46
Ha Che Guevara honfitársaként a szociális igazságosság harcosa lesz, azt igencsak csípni fogjuk.
2013. március 14. 15:04
Bízzunk benne, hogy ilyenformán a teremtésvédelem, az ökológiai krízis kérdései is előtérbe kerülhetnek az egyházon belül.
2013. március 14. 13:28
A magyarországi egyházak üdvözlik az MTI-nek adott nyilatkozataikban a jezsuita Jorge Mario Bergoglio pápává választását.
2013. március 14. 12:28
Reméljük, hogy Ferenc nem csak püspöknek gondolja magát, hanem pápának is. Szerintünk jó eséllyel szeretni fogja őt a világ.
2013. március 14. 10:42
Kiszúrtak velünk megint, nem Erdő Péter lett a pápa.
2013. március 14. 10:08
Francescóra, erre a lelkipásztor típusú emberre igen nehéz évek várnak, de annak a szerénységnek muszáj gyümölcsöt hoznia, amivel bír.
2013. március 14. 9:41
Megválasztás után vacsorára gyűlt össze a konklávé, a bíborosok pohárköszöntőt mondtak. I. Ferenc pápa szellemesen csak így válaszolt: „Isten bocsásson meg nektek ezért a döntésért”.
2013. március 14. 9:06
Mit tud kezdeni azzal a sokkal gonddal, problémával, amit elődje ráhagyományozott?
2013. március 14. 8:35
Az Egyesült Államok szívből gratulál őszentségének, Ferenc pápának, aki a világ 1,2 milliárd katolikusának vezetője lesz, és a hit és remény jelképeként szolgál majd mindenki számára – írta szerdán kiadott közleményében John Kerry, az Egyesült Államok katolikus külügyminisztere.
2013. március 14. 8:33
A frissen megválasztott pápa még bíborosként emlékeztette népét: „nem szabad elfelejteni azokat, akik vérüket hullatták az argentin földért”.
2013. március 14. 8:22
Nagyon jó döntésnek nevezte Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros pápává választását Karel Schwarzenberg cseh kormányfőhelyettes, külügyminiszter.
2013. március 14. 8:15
Március 19-én tartják az új pápa, I. Ferenc beiktatási szertartását - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő a pápaválasztás utáni első sajtótájékoztatóján, s szerdán este azt is hangoztatta: őt magát is meglepte, hogy latin-amerikai lett a katolikus egyház feje.
2013. március 13. 20:16
A 76 éves Buenos Aires-i jezsuita érsek lett az új pápa: ő az első pápa, aki a Ferenc nevet választotta pápai névnek. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte, állítólag 2005-ben ő kapta a második legtöbb szavazatot. Úgy tűnik, a bíborosok a „világ végéről” választottak pápát - mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa.