A pápát „kommunistának” és „szemétládának” nevező politikus lett az argentin előválasztások győztese

2023. augusztus 18. 13:45

Javier Milei korábban csodálatát fejezte ki Donald Trump volt amerikai elnök iránt.

2023. augusztus 18. 13:45

Az argentin katolikusokat egyrészt megdöbbentette, másrészt megosztotta egy olyan politikus meglepő sikere, aki az ország leghíresebb szülöttjét, Ferenc pápát „kommunistának”, „gyengeelméjűnek”, sőt „baloldali b*szadéknak” nevezte – olvasható a Catholic Harald cikkében. A lap szerint Javier Milei volt az ország augusztus 13-i előválasztásainak nagy nyertese, 

aki a szavazatok 30 százalékával az első helyen végzett, megelőzve mind a nagyobb jobb-, mind a baloldali koalíciót, 

annak ellenére, hogy nem rendelkezett saját erős pártstruktúrával. Milei végül megelőzte Patricia Bullrichot, akinek jobboldali koalíciója a szavazatok 28 százalékát szerezte meg, valamint Sergio Massát, az argentin balközép peronista koalíció jelenlegi gazdasági miniszterét, aki 27 százalékos támogatást kapott.

Milei korábban csodálatát fejezte ki Donald Trump volt amerikai elnök iránt. Saját politikáját többféleképpen jellemezték: radikális libertáriusnak, sőt, saját kifejezésével élve, „anarcho-kapitalistának” is.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2023. augusztus 18. 23:09
Ez tényleg így van, Ferenc egy komcsi.
OneiroNauta
2023. augusztus 18. 16:11
Mondjuk az állítás első része igaz...tényleg komcsi a pápa.
calen
2023. augusztus 18. 16:09
A libertárius-anarchokapitalista vonal kimondottan érdekes. Kíváncsian várom a kísérlet eredményét. Vajon mit tud majd kihozni ebből egy velejéig balos, mások pénztárcájában turkálni akaró, másokat felelőssé tevő, mindig a másik emberre fókuszáló népességgel a háttérben? Ha pozitív az eredmény, a módszert kivételesen egy az egyben másolni lehet. Ugyanis a néplélek itt is ugyanaz.
olajfa1
2023. augusztus 18. 15:32
A 30-28-27%-ék azért nem olyan nagy különbség... itt bármi lehet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!