egyházügyi törvény

Egyházügyi törvény
2016. június 28. 17:08
Számos magyarországi kisegyháznak ítélt meg kártérítést a strasbouri emberi jogi bíróság, mivel az új egyházügyi törvény az emberi jogi egyezmény több pontját sérti. A bíróság szerint a kormány aggodalma az egyházi státusszal visszaélő szervezetekkel kapcsolatban érthető, de kevésbé drasztikus eszközöket is alkalmazhatott volna a kérdés rendezésére.
Egyház, politika
2016. május 30. 9:10
„A jogszabályalkotás nem elegancia kérdése. Lehet piperkőcködni, de a törvényhozás sokféle érdek mentén történik” – magyarázza Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Mandinernek az egyházügyi törvény körüli mizériát. A kereszténydemokrata politikussal többek között koalíciós feszültségekről, a vadliberalizmus és az iszlamizmus veszélyeiről, a migránsozó plakátkampány keresztényiségéről beszélgettünk; és arról is megkérdeztük, hogy miben nem ért egyet Ferenc pápával. Azt is leszögezte: benne marad a hit- és erkölcstan a Nemzeti Alaptantervben. Interjúnk.
2015. november 26. 9:56
A viszontagságokra és az emberi jogi fundamentalizmus által korlátozott közpolitikában adható válaszadás nehézségei­re jó példa a hazai egyházügyi szabályozás elmúlt pár éve, illetve a napokban benyújtott új egyházügyi törvényjavaslat.
Módosítás, könnyítés
2015. szeptember 29. 13:20
Többféle kategória lesz a most létező kettőnél, ha a most közzétett tervezet szerint módosítja a parlament az egyházügyi törvényt, vallási egyesületet pedig már tíz fővel is lehet majd alapítani. Új kategória lesz a nyilvántartásba vett egyház. Összességében, ha elfogadják, a törvény könnyíti a vallások, egyházak elismerését, az állam azonban fenntartja annak jogát, hogy eldöntse, melyikükkel milyen mértékben működik együtt.
2015. július 8. 10:15
Az Európai Emberi Jogi Egyezménybe ütközik a magyar egyházakra vonatkozó törvény és kormányrendelet néhány rendelkezése – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az Országgyűlésnek októberig van ideje módosítani: lehetne például a bevett egyházzá válás feltételeit módosítani, vagy könnyíteni lehetne a bevett egyházaknak járó kedvezmények elérhetőségét.
Nem adja áldását rá
2014. december 10. 15:03
Az Index információi szerint Erdő Péter bíboros után a KDNP is azt javasolja a Fidesznek, hogy ne bocsássa szavazásra az új egyházügyi törvényt. Erdő Péter és Semjén Zsolt is azt sérelmezik, hogy a Fidesz egy az egyben át akarja venni a német egyházügyi szabályozást.
2014. december 8. 9:49
Balog Zoltán miniszterrel egyetértésben államtitkárságunk pedig azt mondja: figyelembe kell venni az egyházak jogos kérését, hogy néhány éven belül ne változzon meg teljesen az egyházi törvény. Interjú.
2014. november 20. 15:03
Tudjuk, hogy a kormány számára roppant ellenszenves minden önjáró, önálló, öntudatos, független, nehezen befolyásolható szervezet.
2013. október 4. 8:32
Ha aláírásommal segítettem volna a MET ügyét, azzal elfogadtam volna a 2010 óta regnáló hatalom által megalkotott egyházügyi törvény szabta kereteket.
2013. július 9. 17:27
A KDNP szerint Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő azért bírálja a közelmúltban átírt egyházügyi törvényt, mert nem jól ismeri a szövegét.
2013. július 9. 15:39
Az MSZP újabb alkotmánybírósági vizsgálatot szeretne az egyházügyi törvényről, ha a köztársasági elnök aláírja a jogszabály múlt héten elfogadott módosítását.
2013. július 2. 20:20
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerencsésnek tartja, hogy az egyházügyi törvényjavaslatot csütörtökön ismételten tárgyalhatja az Országgyűlés, és el is fogadhatja.
2013. június 28. 8:37
Több jogot tudhatnak magukénak a vallási tevékenységet végző szervezetek azáltal, hogy módosította az Országgyűlés az egyházügyi törvényt - állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2013. május 7. 7:23
Az eddigi tapasztalatokat felhasználva, számos szervezettel egyeztetve született meg az egyházügyi törvény módosítása, amelynek következtében tovább nőhet a vallásszabadság – emelte ki Országgyűlés emberi jogi és vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
2013. március 8. 10:09
Az Alkotmánybíróság (Ab) egyházakról szóló döntésére tekintettel az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén megszüntette egy egyesület egyházkénti elismerését célzó népi kezdeményezési eljárását.
2013. március 6. 9:31
We’ve heard a good deal of international criticism over this law.
2013. március 5. 18:13
Az Alkotmánybíróság döntése nem a vallásszabadságról szól.
2013. március 4. 8:41
Az MSZP szerint a kormányoldalnak ismét a független bíróság kezébe kell adnia a döntést az egyházak bejegyzéséről, miután az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek mondta ki az új egyházügyi törvényt, amely a parlamenti többség kezébe adta ezt a jogot.
2013. február 28. 8:17
Ismét alkotmánybírósági döntés, ismét borítékolható félreértések.
2013. február 27. 10:28
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) üdvözli az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, amellyel megsemmisítette az egyházak elismerésének szabályait, ám a jogvédő szervezet arra figyelmeztet, hogy azokat várhatóan beemelik az alaptörvénybe.
2013. február 27. 10:23
Az MSZP az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosságra hozott döntését követően természetesnek veszi, hogy az „Orbán-rezsim felhagy az egyházi közösségek vegzálásával, egyes egyházak üldözésével”, és kiveszi az alaptörvény módosító indítványai közül az Ab által „szemétkosárba dobott” javaslataikat – írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Lendvai Ildikó és Nyakó István.
2013. február 27. 10:20
Megfelelő jogszabályalkotással orvosolni fogjuk az eljárásjogi hiányosságokat az egyházak elismerése terén – mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére.
2012. november 25. 14:44
Az alaptörvény és az egyházi törvény együtt biztosítja az egyházak szabad működését – mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár szombaton Pápán, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye fennállásának 200 éves évfordulóján.
2012. október 11. 19:15
Január 23-ig várja a magyar kormány válaszát kérdéseire a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság az egyházi törvénnyel kapcsolatos panaszok ügyében, ezt a levelet az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság még nem kapta meg – reagált sajtóinformációkra az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkársága szerdán.
2012. október 10. 16:06
Megküldte a magyar kormánynak kérdéseit a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság az egyházi törvénnyel kapcsolatos panaszok ügyében, ezzel elkezdődött az egyházi státus szűkítésének vizsgálata – írta az Index szerdán.
2012. május 11. 8:15
A jogállásuktól megfosztott egyházakat visszahelyeznék eredeti státuszukba. Ezután az ügyészség vizsgálhatná felül, hogy megfelelnek-e a követelményeknek, végül a bíróság döntene helyzetükről.
2012. április 19. 17:44
Eltúlzottnak érzem a Velencei Bizottság törvényértelmezését, miszerint vallásukat csak a parlament által elismert egyházak gyakorolhatják.

összesen: 27 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó