Lazulhat az egyházügyi törvény

2015. szeptember 29. 13:20

Többféle kategória lesz a most létező kettőnél, ha a most közzétett tervezet szerint módosítja a parlament az egyházügyi törvényt, vallási egyesületet pedig már tíz fővel is lehet majd alapítani. Új kategória lesz a nyilvántartásba vett egyház. Összességében, ha elfogadják, a törvény könnyíti a vallások, egyházak elismerését, az állam azonban fenntartja annak jogát, hogy eldöntse, melyikükkel milyen mértékben működik együtt.

2015. szeptember 29. 13:20

A jövőben az egyházakat nem „elismernék”, hanem nyilvántartásba vennék egységesen bírósági eljárásban, a törvényben meghatározott feltételek alapján, indoklás és rendes bírói jogorvoslat mellett – többek között ezt tartalmazza az egyházügyi törvény módosításának tervezete, amelyet a kormany.hu oldalon tettek közzé.

Az október 5-ig véleményezhető tervezet szerint biztosítanák, hogy a vallási közösségek státuszuk szempontjából ne kerüljenek az eddiginél kedvezőtlenebb helyzetbe. Emellett azon, továbbra is vallási tevékenységet végző közösségek egyházi státusát megnyugtató módon rendeznék, amelyeket a 2012. január elsején hatályba lépett törvényi szabályozás Ab, illetve Emberi Jogok Európai Bírósága által jogsértőnek talált rendelkezései hátrányosan érintettek.

Könnyebb lesz egyházzá válni

A tervezet alapelvként rögzíti, hogy minden, magát vallási közösségként definiáló közösség (jogi személyiség nélkül is) jogosult mindazon alkotmányos védelemre, amelyet az alaptörvény a vallási közösségeknek a szabad vallásgyakorlás keretében biztosít. Legalább tíz fős taglétszám esetén bármely vallási közösség vallási egyesületté és így jogi személlyé alakulhat. A vallási egyesületek közhasznú szervezetként közfeladatok ellátásában is részt vállalhatnak.

A már egyházi státussal rendelkező, nyilvántartásba vett egyháznak a vallási egyesületnél már jóval nagyobb a társadalmi támogatottsága: a szabályozás legalább ezer fős taglétszámot, vagy az szja egy százalékos felajánlások alapján is igazolható társadalmi támogatottságot (400 szja 1 százalékos felajánlás három év átlagában) rögzít, és legalább öt éves vallási egyesületként való működést ír elő.

A nagy társadalmi elfogadottsággal bíró, legalább tízezer magyarországi lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező tagot magában foglaló (vagy öt év átlagában legalább négyezer egyházi 1 százalékos szja felajánlással rendelkező), és hosszú ideje jogszerűen működő vallási közösségeket a bíróság bejegyzett egyházként veszi nyilvántartásba. Az elvárt működési időtartam legalább húsz éves magyarországi, vagy legalább száz éves szervezett nemzetközi működés a tervezet szerint. 

Az állam dönti el, kivel működik együtt

A törvényi szabályozás valamennyi, elsődlegesen vallási tevékenységet végző közösségre vonatkozóan biztosítja az állam semlegességét, az állam és a vallási közösségek elválasztását, együttműködését és ennek kereteit; a vallási közösségek széles körű autonómiáját; a vallási közösségek szabad önrendelkezését, a vallási közösségek egyenjogúságát és a diszkrimináció tilalmát – olvasható a tervezetben. 

A törvénytervezetben fenntartja az állam döntési jogát arra vonatkozóan, hogy – objektív okokból, a társadalmi elfogadottság, beágyazottság, illetve az egyházügyi hagyományok alapján – kivel és milyen, a társadalmi igényekhez igazodó területeken kíván szorosabban együttműködni a közfeladatok megvalósításában. 

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2015. október 15. 17:06
még jó, hogy új vallást találtál ki ... - és nem tereled öket a hitgyülekezetébe ...
Zokni
2015. október 09. 23:44
"Hiányos ismereteket illik bepótolni - nem a kereszténység, hanem muszlim vallás hirdeti a többnejűséget." - írja. Hát tudtommal az Ótestamentum része a Bibliának, és az Ótestamentumnak része azok a szövegek is, ahol nagyban tárgyalják a nagy elődök több nőhöz fűződő kellemes viszonyát. Eme ellentmondás feloldására talán nem én vagyok hivatva, de gondolom ennél bonyolultabbakon is túl teszik magukat. Azért segítségképpen megjegyzem, hogy a többnejűség valójában NEM vallási, hanem társadalmi - gazdasági, szokásbeli, hatalmi, életmódbeli - kérdés.
magnamater
2015. október 09. 18:37
Ha lukas a zokni, be kell stoppolni. hiányos ismereteket illik bepótolni - nem a kereszténység,hanem muszlim vallás hirdeti a többnejűséget.
Zokni
2015. október 07. 16:05
"...betiltani az olyan vallást, mely ellentétes az elfogadott erkölcsi elvekkel, például többnejűséget hirdet" - írja. MOST tiltatná be a kereszténységet!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!