Strasbourg: Sérti a vallásszabadságot az egyházügyi törvény

2014. április 08. 12:42

Sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek egyesülési- és vallásszabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól – mondta ki a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság.

2014. április 08. 12:42

Több kisegyház fordult a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz, amiért az új egyházügyi törvény értelmében csak a bevett, közfeladatot ellátó egyházak kapnak állami támogatást. Az egyházi minőségről már nem a bíróságok, hanem a parlament dönt, így fellebbezésre sincs lehetőség. A változtatás célja a kormány indoklása szerint az volt, hogy a „bizniszegyházak” ne tudjanak az állami támogatásokkal és kedvezményekkel visszaélni.

A strasbourgi bíróság keddi ítéletében kimondta: a szabályozás sérti a vallásszabadságot és az egyesülési szabadságot. A bírák szerint a magyar állam nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy ne lett volna kevésbé drasztikus megoldás arra, hogy az állami támogatással visszaélő közösségeket kiszűrje.

A bíróság azt is kifogásolta, hogy a bíróságok helyett a parlament dönt az egyházak elismeréséről, mert így a vallási közösségeknek lobbizniuk kell ezért az Országgyűlésben. A testület emellett diszkriminatívnak találta a törvényt, mert a kisebb egyházakat hátrányosabb helyzetbe hozta a nagyoknál. 

A felperes egyházak szerint a támogatás megvonásával, illetve csökkentésével a tulajdonhoz való joguk is sérült, de a bíróság ezt nem tartotta megalapozottnak.

A strasbourgi döntés nincs hatással a törvény hatályára, az Európai Emberi Jogi Bíróság ugyanis nem semmisíthet meg törvényeket, legfeljebb kártérítés fizetésére kötelezheti az országot. Erről viszont nem döntöttek – foglalja össze az Index.

Korábban már a magyar Alkotmánybíróság is foglalkozott a törvénnyel, viszont a testület által kifogásolt részeket az Alaptörvény ötödik módosításával alkotmányos szintre emelte a jogalkotó. 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2014. október 02. 14:36
nem lehet, egyből mennek strasborgi hit-, vallás- és üzlettársaikhoz.
sóhivatalnok
2014. április 10. 18:00
A bizniszpártoknál is háborogtál? A négy nagy egyházon kívül egyébként senki sem kap állami támogatást (legfeljebb az 1 százalékos adófelajánlásból, közvetlenül az adózóktól), úgyhogy a te adódat nem kell félteni. És mitől bizniszegyház például a metodista? A legidősebb Orbán-gyereket például metodistának keresztelték, Orbánt és Lévai Anikót a metodista Iványi Gábor adta össze - ez nem zavar? Ne legyél már ilyen korlátolt...!
sóhivatalnok
2014. április 10. 16:24
És akkor mi van? Orbánnak megfelelt. A híveknek most is megfelel. Állami támogatást nem kap. Mi vele a probléma?
=nessuno=
2014. április 10. 16:24
Az egyházakat tartsák el a hívek, meg saját maguk. Ha nem áldoznak rá, akkor nincs rá igény. Nevetséges egy szekularizált polgári demokráciában az egyházak állami támogatása. Ugyanez vonatkozik a focira.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!