Perintfalvi Rita szakmaiatlanságáról

2021. május 13. 13:40

És az egyház elsődleges célja sem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy üdvözüljünk. Interjú.

2021. május 13. 13:40
Ádám Miklós
Vasárnap

Ez a védekezés igencsak visszás a részéről. Értem ez alatt, hogy a bejegyzéseit „tudományos köntösbe” öltözteti, például úgy írja alá, hogy „Dr. Perintfalvi Rita az Ószövetség tudományok doktora, katolikus teológus, kutató, egyetemi oktató”. Magyarán szakmai végzettségre hivatkozik a kijelentése kapcsán, majd amikor kérdőre vonják, visszatáncol, hogy ez nem is szakmai publikáció. Nem teszi ez hiteltelenné a szakmaiságát?

Azért mondani valamit, hogy polgárt pukkasszak, vagy hogy egyeseknek tetsszen, felelőtlenség. És az egyházban minden tanító pozíció felelősség. Felelősségem van a saját kutatásaimmal kapcsolatban, és azzal is, hogy azokat miként tálalom. Biblikus tudósként mindig készen kell állnom arra, hogy megkérdezik, hogy mi az alapja a kijelentésemnek. Mivel tekintélyem van, sokan el fogják hinni, amit mondok, még ha hülyeség is.

Ha te írod ki, nem hiszik el, ha ő írja ki, akkor az ő szava többet nyom a latba, hiszen biblikus tudós. És ha én mint biblikus tudós mondok valamit, én is azt várom, hogy elhidd nekem, amit állítok, hiszen ez a szakterületem. És ha ezt nem tudom tudományos szakmaisággal megalapozni, akkor a szavahihetőségem az, ami kérdésessé válik.

A nehézség az, hogy Perintfalvi a grazi egyetemen tanít, én itt, az esztergomi szemináriumban. Én mondok valamit, ő meg valami mást, és az egyszerű ember, aki az arab betűt sem tudja megkülönböztetni a héber betűtől, majd bólogat. Nem fogja tudni szakmailag eldönteni, hogy hol az igazság. Így végül a laikus szimpátia és az előítéletei alapján fog ítélni.

Itt ezzel nemcsak a szavahihetőség, hanem a szakmaiság is sérül, nem? Tehát én, mint történész nem írhatom ki Facebookra, hogy mi nyertük a mohácsi csatát, mert az butaság. És ha ezt a szememre vetik, hiába mondom azt, hogy a szakmai publikációimat olvassák, attól még rombolja a szakmai megítélésemet a nyilvánosan hirdetett tévedés. Egy teológus esetében pedig ez felveti az eretnekség vádját is, nem?

Lehet, hogy Perintfalvi eretnek, de azt nem én fogom megállapítani és kihirdetni, az a területi illetékes dolga. Azonban, mint mondtam, a szakmai szavahihetőséget és minőséget meghatározzák a megnyilvánulásaim.  

Nem mondhatom, hogy egyszer teológus vagyok, máskor meg nem. (...)

Perintfalvi szerint a Biblia és Jézus csupa toleranciát és elfogadást hirdet, amit a csúnya bigott egyház meghamisít és elnyom. Tehát szerinte és a követői szerint pont az egyház nem hagyja, hogy a Biblia az legyen, ami.

Nekem nehezemre esik jóindulatot feltételezni azok részéről, akik így viszonyulnak az egyházhoz. Ha nem ért egyet az egyház látásmódjával, akkor lehetősége van a párbeszédre az üzengetés helyett. És ha a párbeszéd valami miatt kútba esik, akkor katolikusként kötelességem az engedelmes hallgatás.Az utóbbi időben a médiában sokszor olyan üzengetés folyik, amit nem tartok a katolikus egyházhoz méltónak.

Ha valaki hirdetni akarja az egyházétól különböző elképzeléseit, akkor el lehet menni, alapítson másik egyházat.

Felelősségünk van a szavainkért. Nemcsak szakmailag, hanem pedagógiailag is. Azt pedig nem hiszem, hogy a hittel kapcsolatos minimum szélsőséges kijelentések közösségi média-felületeken történő meghirdetése ne okozna károkat: zavart és megbotránkozást. Mégis, mire számít, aki ilyen bejegyzéseket tesz közzé? Pár ilyen félmondat az egyet nem értőket nem meggyőzi, csak felzaklatja. Azt pedig nem látom,  ez hogyan lenne siker. A párbeszéd lehetősége a platform karakterisztikái miatt alig lehetséges. Nem értem, hogy milyen pozitív célokat szolgálhatna egy ilyen megnyilvánulás. Én megértem, hogy az egyház tanítása sokaknak fájdalmas. A meddő pároknak, az elváltaknak stb.

Ugyanakkor a fájdalommentesség nem adekvát koordinátatengelye az életnek. Nem ítélhetem meg, hogy mi igaz és mi nem, az alapján, hogy mi fáj és mi nem.

Onnantól, hogy felnőttek vagyunk, ez egy sokadlagos szempont. Borzasztóan igyekszem együtt érezni azzal, akit nem áldoztatok meg. Tudom, hogy ez vacak, és sajnálom. De az Isten irántunk érzett együttérzése sem abban nyilvánul meg, hogy elveszi a fájdalmunkat, hanem, hogy együtt hordozza velünk.

És az egyház elsődleges célja sem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy üdvözüljünk.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2021. május 13. 17:20
Hogyhogy nem halt meg? Én pontosan céloztam! – mondta a merénylő II. János Pál pápának Éppen 40 éve ezen a napon törtek II. János Pál életére – és 104 éve ezen a napon kezdődtek a híres fatimai jelenések https://vasarnap.hu/2020/05/13/hogyhogy-nem-halt-meg-en-pontosan-celoztam-mondta-a-merenylo-ii-janos-pal-papanak/
Sulammit
2021. május 13. 16:20
Na tessék! Csak be kell írni a keresőbe és máris minden szavát cáfolni lehet ennek a nőnek. "A Bécsi Egyetem kutatója szerint mindez összefügg a hazai teológiai oktatás színvonalával is. Mint mondja, az egyetemi posztok betöltésekor Magyarországon nem a tudás, a képzettség számít, hanem a társadalmi státus. Ha valaki nőként próbálkozik, az nagy hátrányt jelent. Akkor is felszentelt papokat alkalmaznak szívesebben, ha az illetőnek csak gyenge főiskolai diplomája van, tudományos fokozatot nem is szerzett, nem is tudna, mert nem beszél nyelveket, ami korlátozza tájékozódásának lehetőségeit. Ilyen módon persze a korlátoltság öröklődik tovább, és konzerválja a fennálló problémákat, például a nőkkel szembeni igazságtalanságokat." Az első mondata egy akkora hazugság, mint egy ház. Na meg a többi is. A teológiákon kiváló egyetemi tanáraink vannak, mind doktorált. Ezt a nőt nem azért nem alkalmaznák, mert nő, ugyanis nők is tanítanak, pl. a Sapiencián. De papokat természetes, hogy papok tanítsanak Esztergomban, Egerben, vagy a Pázmányon, 6-7 évig tanulnak. Pl. a Pázmányon tanulnak a nappalin, nem csak kispapok, hanem világiak is, aki diakónusnak készülnek, vagy egyszerűen érdekli őket a Biblikum, lányok is!!!! Tanulnak hébert, ógörögöt, latint. Ez az alap és ehhez jön pl, a német, olasz, vagy az angol.
matykox
2021. május 13. 15:38
Ahogy ennek a topicnak a korábbi klónjában már leírtam, a Perintfalvi baromságaitól már kálvinisták is kiakadtak: http://kalvinistaapologetika.hu/perintfalvi-rita-teologusno-tudomanyossaga-szakmai-cafolatok/?fbclid=IwAR10VVoYJXuNxv4gUczu5CL4GohovMXn7sW0-tyohO5yA0u6ovoJ0oOdwLQ Még a kálvinistáknak is sok, amit ez a hamis tyúk művel. Egy olcsó, ma is tucatárúnak számító, ócska kis törtető divatbábú ez a liba. Azért eggyel biztos több agytekervénye van a tyúkénál: ne szarja össze az udvart.
74bro
2021. május 13. 15:00
A korszellem olyan, hogy változik. Az Egyház nem tudja magát teljesen kivonni a Zeitgeist alól, ez emberfeletti lenne. De ha azonosul vele, egy az egyben, mint ahogy Észak-Európa protestáns felekezetei tették, és amely irányba a német katolikusok is ácsingóznak, akkor bizony, ha eljön az idő, vele együtt eltűnik a történelem süllyesztőjében. Perintfalvi egyháza pont a kisembert hagyja egyedül, aki, elidegenedve a mindenkori korszellem felületességétől, örök értékek keresésének szenteli belső életét. Ez pedig nem lehet a helyes út.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!