Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Tanúságtétel

Mindszenty József bíboros, hercegprímásra emlékeztek újmiséjének századik évfordulóján szombaton szülőfalujában, Csehimindszenten. Szentbeszédében Erdő Péter bíboros rámutatott: a katolikus püspököknek azért kell foglalkozniuk népük ügyeivel, mert a vallás a gyakorlatban is következményekkel jár. Semjén Zsolt az ünnepségen azt mondta: Mindszenty mindig a jó oldalon állt.

2

Az iszlám világban nem zajlott le a felvilágosodás történelmi folyamata, ami a keresztény Európában lezajlott, és bizonyos mértékű toleranciát hozott a felekezeti elvakultság helyébe – mondta Elmar Brok az EP néppárti frakciójának keresztényüldözésről szóló konferenciája kapcsán. Hölvényi György szerint elsősorban az üldözött keresztények gyermekei oktatásában van szükség segítségre.
4

Migráns gyerekeket segített az evangélikus egyház egymillió forintos adományából az Ökumenikus Segélyszervezet, amely szerdán adta át a nagyfai ideiglenes befogadó központban lévők számára a gyerekápolási cikkeket. Gáncs Péter evangálikus püspök szerint „a plakátháborúk helyett eljött az ideje annak, hogy mindenki a maga helyén tegye meg, amit tud”.
13

4

18


6


11

1

Keresztény hitük miatt lemészárolták volna azt a két nigériai férfit az iszlamisták, akik hálásak, hogy menedékre lelhettek hazánkban.

19

A pápa kifejezte nemtetszését, amiért egyes országok bezárják kapuikat a védelmet és családot keresők előtt, és a Vatikán ENSZ-nagykövete is a befogadás mellett tette le a voksot.

42

Az N1TV végvári vitézei újra bulizó fiatalokat kérdeztek, ezúttal a Pázmány kötelező holokauszt-órájáról. Még Soma is válaszol!

20

Didák testvér egy lányt hagyott ott azért, hogy ferences szerzetes legyen. Többek közt házasság-terápiával foglalkozik.

5


az LMBT jogok mellett Indiában.

Mi lesz a sorsunk halálunk után? Ez a vallások egyik központi kérdése, és erre adnak részletes választ a különböző hagyományok túlvilág-járás történetei.

Ez a játék a karácsonyi játékok legrégibbike: a 11. századtól kezdve van róla adat.

Tovább folytatjuk a vatikáni felmérésre érkezett válaszok közreadását.

Philip B. Gordon csakugyan létezett. Mi több, az első indián származású katolikus pap volt az Egyesült Államokban.

Elvitették szerencsétlen Varga Istvánnal a balhét, mert kimondta, amit oly sokan gondolnak.

Egy hetet töltöttünk a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban.

Meglepő a négy brit keresete: a szabad vallásgyakorlást érzik korlátozva.