Hűség

2012. március 30. 07:29

A Fidesz mellett pedig kitart az ország. Nincs más lehetőségünk. Bízunk bennük.

2012. március 30. 07:29
„Azt mondják, nem volt kormányfilozófiájuk. Dehogyisnem! Így szólt: adj el mindent, ami nemzeti vagyon, s költs rogyásig hitelből a következő kormány kontójára. Egy 2007-ben elkészült szakértői anyag szerint 102 milliárd forintot értek azok a minisztériumi székházak, amelyeket a második Gyurcsány-kormány dobra akart verni. A Pénzügyminisztériumot 10,5, a Miniszterelnöki Hivatal épületét 10 milliárdért adták volna el. S hová mentek volna az említett hivatalok? Hát béreltek volna nekik egy másik épületet. Folyt a pénz, mint a víz az elrontott csapból. Bánták is! Nem ők fizettek: mi fizettünk, s fizetünk ma is felelőtlen döntéseikért. Aki úgy gondolja, hogy a nyolc év folyamán özönlő ilyen és ehhez hasonló hírek nem feküdték meg az emberek gyomrát, nagyot tévednek. Az SZDSZ ráment a mutyitervekre, a baloldal pedig hiába berzenkedik, hogy ne „nyolcévezzünk”, mert mondhatunk mi négyzetgyök hatvannégy évet is, a lényeg nem változik: az MSZP ezalatt a négyzetgyök hatvannégy év alatt csúfosan leszerepelt, és hogy milyen nehéz lesz talpra állnia, azt mi sem mutatja erősebben, mint hogy még a Jobbik is megelőzte a szocialistákat. 

A Fidesz mellett pedig kitart az ország. Nincs más lehetőségünk. Bízunk bennük. Ha ellenünk fordul az Európa Tanács, Charles Gati, Clintonné és az EU, nekünk akkor is ki kell tartanunk az Orbán-kabinet mellett. Mert különben jönnek majd a Dániel Péterek, a Pityinger Lászlók, a Kónya Péterek, a millások, a nullások, a huszadik senkik. Ne várjuk meg őket!”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2012. március 30. 19:37
"Nincs más lehetőségünk. Bízunk bennük." Olvasva ezt a hihetetlenül gyenge színvonalú jegyzetet, Szerzőnek ez az egyetlen lehetősége van.
andrasvirag
2012. március 30. 15:10
Körmendy Zsuzsanna "A hűség és hála éneke" c. publicisztikáját olvastátok.
OrangeOrder
2012. március 30. 15:04
Jól mondja, és szerencsére sokan tudjuk és érezzük. "Akik semmiben sem hisznek" - a mi hatalmas és behozhatatlan előnyünk, hogy 2002 óta olyan egységes és erős a táborunk, amit az MSZP és pénzért bármire képes csatolt részei soha nem fognak felfogni. Ők azt vallják: hazád, ahol az érdeked. Mi másképp látjuk. Nem is kell elmagyarázni, mert tudjuk.
lavor
2012. március 30. 12:07
Szóval, ha ennyire nem akarjuk hogy újra a balosok jöjjenek, miért nem vezetjük újra az egypártrendszert?:D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!