Bitang erős beszédet mondott Kövér László a Fidesz kongresszusán

2023. november 18. 11:16

Mutatjuk a beszéd legütősebb részeit!

2023. november 18. 11:16
Béres Sándor

Mint arról a Mandiner beszámolt, a Fidesz 30. kongresszusán beszédet mondott Kövér László,  Fidesz Országos Választmányának elnöke, házelnöke is.

A politikus beszédében felidézte, hogy melyek voltak az elmúlt évek legfontosabb történései. Ennek során többek között kiemelte, hogy „kitört az orosz-ukrán háború”, megalakult az 5. Orbán-kormány,

az Egyesült Államok pedig megelégedett azzal, hogy egy „Andropov-imitátort küldött ide nagykövetként”, „igaz most eléggé lefoglalja őket az ukránok vágóhídra terelése, és a világ újból lágerekbe szervezése”

– fogalmazott a házelnök. Aki szerint továbbá „az Európai Parlament megtartotta az n+1., a magyarországi jogállamiságot temető” szertartását.

A politikus szerint

a brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni  a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek, és eközben brüsszeli útonállók még a pénzüket is el akarják rabolni.”

Eközben Törökországot továbbra sem sikerült felvenni a tagállamok sorába, „milliószám özönlenek be a menekültnek álcázott hódítók Európa határain”, eközben pedig „az Európai Unió két évvel közelebb került saját maga felszámolásához.”

Kövér László arról is beszélt, hogy az egész világból tébolydát akarnak egyesek csinálni, amelynek virtuális falai egyre nagyobbak. A házelnök felhívta a figyelmet, hogy

ez nem a Soros Alexek és Gyuri bácsik országa, hanem a Nobel-díjasok, az olimpiai bajnokok szülőföldje, a pesti srácok országa.”

Összefoglalónkat az eseményről itt olvashatja!

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bezerédy
2023. november 20. 21:42
3x IGEN A Házelnök úr beszédére! Magyar vagyok nem fasiszta,sose leszek kommunista! MI 1100 évesek vagyunk itt,Európában,nekünk nincs lehetetlen! "Őseinknek véres kardja mutasd nekünk az utat!"
syphax-2
2023. november 19. 09:40
Akkor röhögve szard öszze magad!
polárüveg
2023. november 19. 03:55
Szerencsére nem lett diplomata Kövér László, így nem kell diplomatikusan fogalmaznia. Ügyes, mert ez a stílus a nemzeti radikálisoknak is bejön, behúzva őket.
kerek-a-perec
2023. november 18. 23:05
Elélveztek a fidesz cselédek a fidesz kongresszusán a durung kövér ostoba halandzsáján! Kész röhej!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!