Az olasz Botka László az új sztár az EU-ban

2014. június 26. 13:57

Renzi ügyes alkukkal és nyomásgyakorlással a most felálló új Európai Bizottság összetételébe és politikai irányvonalába is beleszólhat.

2014. június 26. 13:57
EUrologus
Index

Olaszországban rekord népszerűséget hozott a fiatalos lendület és a magabiztos program: a szavazók 40.8%-os eredménnyel jutalmazták a PD-t és a 39 éves Renzit az európai parlamenti választáson, aki néhány hónappal ezelőtt még Firenze polgármesteri székében ült. 

Az olasz Botka László azonban nem áll meg az Alpoknál: kedden a római parlamentben már az uniós soros elnökségre készülve nyilatkozta, hogy: »Európának is sebességet kell váltani.« 

A nemzetközi sajtóban máris úgy beszélnek róla, mint a régen várt hősről, aki a gazdasági stabilitás és óvatos növekedés híveivel szemben megteremtheti a szociálisan érzékeny Európát. Erre hamarosan esélyt is kap, ugyanis július elsejétől Olaszország átveszi az Európai Unió Tanácsának elnökségét, és ebben a minőségében ők diktálhatják a következő fél év törvényalkotási menetét.

Renzi ügyes alkukkal és nyomásgyakorlással a most felálló új Európai Bizottság összetételébe és politikai irányvonalába is beleszólhat. Mivel pedig az Európai Parlament második legnépesebb, szociáldemokrata frakciójában a PD-é a legnagyobb delegáció, talán még Jean-Claude Juncker bizottsági elnöki jóváhagyását is bizonyos feltételekhez köthetik. Hiába látszik ugyanis már eldöntött ténynek, hogy a volt luxemburgi miniszterelnök megkapja az állást az európai állam- és kormányfőktől, a kinevezésre az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kocsogkapitalista
2014. június 27. 08:36
Csak tudnam egyszer megerteni miert olyan szornyuek a gazdasagi stabilitast es megfontolt novekedest tamogato politikusok. Persze az a jo ha rovid tavon dobnak egy Medgyessy-move szeru dolgot es tonkrevagjak a gazdasagot, de legalabb a zembereknek 5 honapra tobb penz jut hiteltorlest vagy onreszt fizetni, juhee. Ostobak.
kulakman
2014. június 26. 18:06
De miért éppen Botka ,ennyi erővel lehetne Fóbiás József vagy Gatyás Laci bá is nemde???
tango47
2014. június 26. 17:21
Na ne sértegessék Renzit. Miért éppen Botka? Miért nem Mussolini, vagy bárki?
bsandor
2014. június 26. 14:13
hmmmmm,akkor én ma valami mást olvastam a taljánoknál,lehet hülye vagyok és elfelejtettem olaszul
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!