Magyarország az Eurázsiai Unióban?

2011. november 23. 16:54

A magyarságot keleti gyökerei révén a legerősebb szálak kötik Ázsiához.

2011. november 23. 16:54
Ordosz Műhely
Barikád

„Ezt az ajánlatot hazánk csak saját, felmérhetetlen kárára utasíthatja vissza, ha a meghívást hivatalosan megkapja.

Csatlakozásunk ugyanis azt jelentené, hogy egy dinamikusan fejlődő, számunkra szinte teljes mértékben kiaknázatlan piac nyílna meg előttünk, miközben valóban a híd szerepét tölthetnénk be a haldokló Európai Unió és egy erőtől duzzadó, új szervezet között.

Akiknek olyan kifogásaik lennének, hogy európai országként nincs helyünk egy főleg ázsiai országokat tömörítő szervezetben, azoknak két dologra hívjuk fel a figyelmét. Egyrészt Izraelnek sincs semmi köze Európához, mégis az Európai Unió társult tagja, mely utóbbi ellen valahogyan eddig még nem emelték fel a szavukat, noha nem tudjuk, csak sejtjük, kik tiltakoznának a leghangosabban hazánknak ezen lélegzetállító távlatokat nyitó lehetősége ellen. Másrészt pedig, és talán ez még az előző érvnél is fontosabb, a magyarságot keleti gyökerei révén a legerősebb szálak kötik Ázsiához. Erre pedig kulturális, gazdasági és politikai értelemben egyaránt építenie kell egy nemzeti érdekeket szolgáló politikai elitnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JackHárpi
2011. november 24. 09:45
Előre a közös magyar-japán határért! Bekerítjük a sárgákat! Fehér lesz Ázsia zöld lesz Európa, vörös marad az antarktisz meg a Vénusz!
kunbella
2011. november 24. 09:02
Besenyő Pista bácsi után: "Nooormális?"
kalasnyikov
2011. november 24. 06:03
a sok baromarcu ruszofób és a pufajkás ruszofil farokcsóváloknak üzenem, esze ágában sincs az orosz félnek felajánlani a jelen stádiumban bármiféle eurázsiai uniós tagságot. Ehhez az első lépés ugyan már megtörtént azzal,hogy a három elnök megállapodott a napokban a szoros gazdasági és pénzügyi unióban,de ennek célja ma inkább a távoltartás,mint a meghivás részünkre. Talán öt év mulva, amikor széthullik elemeire a balkáninsta, másodosztályu satellitunió európaája...
=nessuno=
2011. november 23. 23:27
Elkezdhetitek április 4-én koszorúzni a Szabadság téri szovjet emlékművet! De már most lehet róla kaparni a fekete festéket, nehogy megorroljanak ránk...Idióták. Orosz csizmát akarunk megint nyalni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!