zsidó

2016. augusztus 19. 10:06
Balavány vallásellenessége egyre inkább maga is egy vallás. Az el nem kötelezés nyúlós kötőanyagával tömöríti híveit, akiket gyakran nagyobb bigottság és intolerancia jellemez, mint az általuk bírált hagyományos vallásokhoz tartozó egyes személyeket.
2016. május 4. 16:27
Koncertekkel, művészettörténeti sétákkal, felnőtt és gyerekdarabokkal várja az érdeklődőket Győrben a csütörtökön kezdődő, ökumenikus és vallásközi Öt Templom Fesztivál, amin fellép többek között Ferenczi György és a Rackajam, Herczku Ági, Gryllus Vilmos és a Szent Efrém Férfikar is.
2016. január 27. 12:08
Azért imádkozunk, hogy zsidók és keresztények Isten akarata szerint együtt dolgozhassunk az egész emberiségért, együtt kérhessünk életet és áldást a föld minden nemzete számára.
2015. december 20. 14:35
A hagyományaink, a tradícióink ízig-vérig keresztény gyökerűek, de ez nem jelenti, hogy cselekvésben és hozzáállásban is azok vagyunk. A keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. Interjú.
2015. december 6. 13:46
Zsidóknak és keresztényeknek egyaránt szövetség által megpecsételt küldetése a világ tökéletesítése a Mindenható egyeduralma alatt, hogy az egész emberiség az Ő nevéért kiáltson, s az utálatosságok eltöröltessenek a földön.
2015. május 6. 20:31
Tizedik alkalommal rendezik meg az Öt Templom Fesztivált Győrben a keresztény felekezetek templomaiban és a zsinagógában; a csütörtökön kezdődő programok a hitről, az elfogadásról, a vallások közti párbeszédről szólnak. Fellép többek közt a Budapest Bár is.
2015. április 2. 17:51
Csökken 2050-re az ateisták és a felekezeten kívüliek száma a Pew Research világvallásokra vonatkozó felmérése szerint. A jelenlegi trendek alapján 2050-re majdnem annyi muzulmán lesz a Földön, mint keresztény. A népesség és a keresztények száma csak Európában és Észak-Amerikában fog csökkenni, azzal együtt, hogy sokan térnek meg tudatos döntés által kereszténynek, még többen fogják otthagyni Krisztus vallását. A leggyorsabban a muzulmánok száma nő.
2015. március 26. 14:21
Az adózók egyházi SZJA-felajánlásaival kapcsolatos EMIH-kutatás szerint az adóbevallást készítők egyharmada nem is tud róla, hogy adója 1+1 százalékát ajánlhatja fel. A válaszadók egynegyede ateistának, egynegyede a maga módján vallásosnak, míg fele valamilyen egyházhoz tartozónak vallotta magát. „Az aktív közösségi hitélet szervezésével, az átlátható, korrupciós ügyektől mentes gazdálkodással és hiteles vallási vezetőkkel érhetjük el, hogy megerősödjön az egyházakba vetett bizalom az adózók részéről" – vonta le a következtetést Köves Slomó, a felmérést megrendelő egyház vezető rabbija.
Egymás temploma
2015. január 26. 17:20
Negyedik alkalommal tartottak keresztény-zsidó imaórát Budapest belvárosában az ökumenikus imahét nyolcadik napján, melynek mottója az volt: minden keresztényben lakik egy zsidó.
2015. január 11. 17:09
„Nem hisszük ugyanis, hogy igaz keresztény hite lenne annak, akiről tudjuk, hogy nem önként, hanem akarata ellenére részesül a keresztények keresztségében.”
2014. december 11. 16:03
Katolikus, református, evangélikus és zsidó vallási vezetők tiltakozó levelének hatására az MTVA elvette a vallási műsorok szerkesztését a korábban kirekesztő megnyilvánulásairól elhíresült Siklósi Beatrixtől.
2014. november 27. 17:54
„Azért vagyunk itt, hogy egy sokszínű világot mutassunk be” – jelentette ki Harrach Péter a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás képviselőinek részvételével rendezett konferencián, Gyöngyösön.
2014. november 24. 11:33
Balog Zoltán a négy történelmi egyház vezetőjével egyeztetett csütörtökön Budapesten, ahol megállapodtak abban, hogy az állam és az egyház konstruktív együttműködésének szakmai kérdéseiben rendszeres szakmai egyeztetéseket folytatnak.
2014. szeptember 22. 10:23
A vallások közötti békés együttélést szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap Albániában. Az egyházfő gazdasági növekedést kísérő szolidaritást is sürgetett első európai látogatásán. Ez volt Ferenc pápa negyedik külföldi apostoli útja.
Inkulturáció
2014. szeptember 1. 9:38
Kínában lakik a a buddhisták fele, Indiában a hinduk 94, az Egyesült Államokban és Izraelben a zsidók 81 százaléka. A legjobban az iszlám és a kereszténység oszlik el a világban – mutatta ki az amerikai Pew Research Center kutatása, amelyet a Vatikáni Rádió foglalt össze.
2014. június 25. 11:42
Az Egy háza. Így hívják azt a majdani épületet, amelyet egy zsidó rabbi, egy keresztény lelkész és egy muszlim imám közösen álmodott meg. Berlinben fog állni, a múlt héten tették le a jelképes alapkövét, és most indult az adománygyűjtés a felépítéséhez.
2014. június 10. 14:33
Immár tízedik alkalommal tartottak egyeztetéseket az Európai Unió intézményeinek vezetői vallási felekezetek vezetőivel Brüsszelben. A résztvevők megemlékeztek a májusi brüsszeli, zsidó múzeumnál történt lövöldözés áldozatairól és felszólították Szudánt, hogy engedje szabadon Merjam Jahjá Ibráhímot.
2014. június 9. 9:40
A Szentföldért tartott békeimát vasárnap Ferenc pápa, Mahmúd Abbász palesztin és Simon Peresz izraeli elnök.
2014. május 13. 15:55
Mi lehet a kereszténység átütő üzenete? Az, hogy a zsidó Messiás követése tette szabaddá, demokratikussá, jogállamivá, jólétben élővé a nyugati civilizációt.
2014. március 20. 13:04
Mitől református hitoktató maga, ha...? – és itt olyanok következtek, hogy ha rabbiképzőben gyűjt anyagot, ha a katolikusokkal foglalkozik, ha nem Kálvin zsoltárszemléletét elemzi.
2014. március 16. 23:47
Meggyőződésem, hogy a hazai magyar antiszemitizmus egy jó része abból fakad, hogy a „zsidó” fogalmát egy sejtelmes, misztikus aura lengi körül, amelybe mindent bele lehet látni.
2014. március 15. 18:27
Jézus böjttel kapcsolatos kijelentéseit a legeredetibb Jézus-mondások közé sorolják. Ezek a kijelentések különböznek mind a korabeli zsidók böjtölésről alkotott felfogásától, mind a böjtölő ősegyházétól.
2014. március 6. 21:43
Felszólítjuk az orosz hatóságokat, hogy térjenek észre és vessenek véget az Ukrajnával szembeni agressziónak, illetve haladéktalanul vonják ki orosz csapatok az ukrán területekről.
2014. január 28. 12:00
Nagy hálával emlékezünk viszont azokra a rendházakra, amelyek zsidókat bújtattak, és a papokra, lelkészekre, akik hamis papírokat adtak ki, amelyek ideig-óráig megmentettek embereket.
2014. január 22. 10:49
Tizenötödik alkalommal tartották meg a keresztény-zsidó párbeszéd napját és az ekkor szokásos ökumenikus istentiszteletet Bécsben az ausztriai egyházak ökumenikus tanácsának részvételével. Manfred Scheuer innsbrucki püspök szerint a keresztény egyházak nagy örömére szolgál, hogy felhangzik Isten dicsérete a zsinagógákban.
2014. január 20. 17:12
Két zsidó megy az utcán. Hamarosan mindkettőt megölik. De itt még beszélgetnek egymással. Az egyik rajzban kérdez valamit, a másik novellában válaszol neki.
Közös pontok
2014. január 16. 11:11
2014. január 19. és 26. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért tartott, szokásos év eleji ökumenikus imahetet.
2014. január 16. 9:50
1848-ban Hamburgban nyolc katolikus és nyolc zsidó nő létrehozta az első közös szociális egyesületet.
Rotta e Verolino
2014. január 9. 11:41
Angelo Rotta és Gennaro Verolino a Szentszék diplomatáiként számos magyar zsidó életét mentették meg a vészkorszak idején. A róluk szóló, olasz nyelvű könyv szerzője szerint elképzelhető, hogy a Vatikán szervezetten mentette a zsidókat.
2013. december 27. 17:33
Ő volt Salkaházi (Schalkház) Sára, a Szociális Testvérek Társaságának nővére, aki közvetlenül közel száz zsidó embert mentett meg, míg mintegy ezer “halálraítélt”-nek segített közvetve az életben maradásban.
Bizakodni kell
2013. december 25. 9:23
A béke fontosságát emelte ki a szentföldi Betlehemben, Jézus születésének helyén tartott éjféli miséjén Fuád Tuál jeruzsálemi latin pátriárka.
2013. december 19. 12:28
Egyeztetéseket tartottak a karácsonyi időszakról az izraeli hadsereg, a betlehemi városi vezetés, a palesztin biztonsági erők, valamint nemzetközi és keresztény szervezetek képviselői - áll az izraeli hadsereg szóvivőjének közleményében.
2013. december 16. 16:02
A híres izraeli énekesnő, Noa írta a II. János Pál pápa életét bemutató musical zenéjét. Noa számára felejthetetlen élmény volt a II. János Pállal való találkozás, és szívesen énekelne Ferenc pápának is.
2013. október 15. 10:11
Az antiszemitizmus veszélyeiről és az ezzel szembeni fellépésről beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor Riccardo Di Segni római főrabbit és a római zsidó közösség delegációját fogadta a római zsidók deportálásának 70. évfordulóján.
2013. szeptember 2. 19:46
A zsidóknak és a keresztényeknek közösek a gyökereik, párbeszédük a közös jövő kulcsa - hangsúlyozta hétfőn Ferenc pápa, aki a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus elnökét.
2013. augusztus 14. 10:14
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma külön irodát hívott életre, amelynek célja, hogy szorosabbra fűzze a kormány kapcsolatát a világ vallási közösségeivel.
2013. augusztus 11. 9:24
Bár közpénzekből, ellenőrizhetetlenül, milliárdokból gazdálkodnak, nem jutott eszükbe, hogy párezer forintért vizet vigyenek a rászorulóknak, vagy esetleg kifizessék a cechet.
2013. augusztus 9. 12:08
Szegedi Csanád Pat Robertson 700-as klubjában szerepelt.
2013. június 25. 8:33
A kereszténység és zsidóság közötti párbeszéd és barátság jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vallásközi Konzultációs Zsidó Bizottság (IJCIC) delegációját fogadta a Vatikánban.
2013. május 7. 18:18
A közös fellépések nyomán úgy tűnik, hogy a társadalomban széles körű egyetértés és elkötelezettség kezd kialakulni a kölcsönös tisztelet, sőt a különböző vallású, nemzetiségű emberek alkotó együttműködése mellett – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésének utolsó napján, kedden.
2013. március 21. 9:57
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka köszöntötte Ferenc pápát, aki szerdán fogadta a beiktatására érkezett keresztény egyházak és más vallások küldöttségeit.
2013. március 14. 6:56
A Zsidó Világkongresszus (WJC) reményei szerint a most megválasztott Ferenc pápa irányítása alatt megmarad az elmúlt két évtizedben kialakított szoros kapcsolat a zsidóság és a katolikus egyház között.
2013. február 14. 8:50
Egyházi és a valláshoz köthető épületek újulnak meg és létesülnek Pécsen, a másfél évig tartó beruházásokra összesen 400 millió forintot költenek.
2013. január 28. 8:00
Ha mi, keresztények keressük azt, ami bennünket összeköt, vissza kell térnünk a közös alaphoz, a Szegletkőhöz, a Názáreti Jézus személyéhez.
2013. január 9. 7:54
Az adventi koszorú és hanukkia gyertyái együtt gyulladtak fel, mindenki a saját szertartását mutatta be.
2012. december 8. 9:37
Vajon a HVG gazember szerkesztője, gazember újságírója és az egész gárda odaírná azt is egy név mellé, hogy az illető a kerületi zsidó hitközség, esetleg a Ben Gurion énekkar tagja? Nem, nem írná oda.
2012. december 4. 7:51
Az országot ismerjük. Most már azt a tömegtüntetést is, amelyet a Hit Gyülekezete szervez. Ez egy pontosan megkoreografált, a spontaneitásnak, az őszinte érzelmeknek semmiféle teret nem hagyó műtermék volt.
2012. november 6. 11:37
Kilencven szál sárga rózsával köszöntötték a kilencvenedik születésnapját ünneplő Schweitzer Józsefet magyar egyházi vezetők Budapesten. Az ünnepségen felszólalt Erdő Péter, Gáncs Péter, Bölcskei Gusztáv, Verő Tamás, és Szőke Péter, a Szent Egyed közösség budapesti vezetője.
2012. október 11. 19:09
A vallások közötti párbeszédet játékos formában kívánta elősegíteni, hogy az FK Austria Wien labdarúgó csapat szerda este – immár ötödik alkalommal – olyan csapat ellen játszott, amelyet zsidó, muzulmán és keresztény fiatalok alkottak.
2012. szeptember 25. 8:44
Lord Sacks úgy gondolta, a zsidó újév épp megfelelő arra, hogy bebizonyítsa, vallás és tudomány nem ellenségek. Sőt.
2012. szeptember 10. 9:05
Közösen tüntettek zsidók, muzulmánok és keresztények vasárnap Berlinben a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének szabadságáért.
2012. július 31. 11:49
Ebben az egész ügyben számomra az a legkülönösebb, hogy évezredes, ma is élő kultúraalkotó vallásokról a jog mond ítéletet.
2012. június 7. 10:23
Más sarát kell eltakarítani. És szót emelni a gyűlölet ellen. Nemzeti és keresztyéni önbecsülésünkhöz tartozik ez.
2012. június 6. 10:11
A gyáva támadást a leghatározottabban elítéljük, egyben kifejezzük együttérzésünket.
2012. május 12. 14:40
A mi kis privát invesztitúra-harcunk nem állt meg ott, amikor az otromba egyházügyi törvény működő egyházakat visszaminősített egyesületté.
2012. április 19. 16:33
A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetőinek közös állásfoglalása a gyűlöletkeltés ellen.
2012. április 16. 12:36
A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen.

összesen: 57 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó