Kit mentsünk meg?

Too big to fail: ezen mondat a 2008-as gazdasági válság során fogalmazódott meg. Arra utal, hogy az amerikai bankrendszer szereplői annyira „naggyá” nőttek, hogy nem tudtak megbukni. A valóság ennél persze árnyaltabb: a „too big to fail” arra utal, hogy a pénzügyi vállalkozások oly szorosan összekapcsolódtak, hogy ezen kapcsolatok és a bizalom felbomlása által, akár egy-egy bank csődje is képes lehetett volna működésképtelenné tenni a rendszert.

Ahogy általában a kormányok, úgy a magyar kormány is szereti az állampolgárokat győzködni arról, hogy hatékony a válságkezelése, hisz számos munkahelyet megmentett. Az állampolgárok részéről egyébként se minden jogalapot nélkülöző elvárás, hogy az állam mentse a menthetőt, elvégre maga

Látható, hogy átváltás van a járványkezelés és a gazdasági aktivitás között, nem egyszerű kérdés, hogy ebben a helyzetben melyik oldalra kell „állni”. Valószínűleg itt is érdemes a „határon” mozogni, azaz egyiket sem kizárólagos preferenciává tenni. Mindenesetre, az nem vitatható, hogy a kettő között feszültség van, melyet a saját bőrünkön is tapasztalunk. A szolgáltatóipar kapott egy igen nagy gyomrost, hazánkban is jelentősen nőtt a munkanélküliek száma.

Már a 2008-as válság kapcsán is sokakban ellenérzéseket váltott ki, hogy az amerikai állam kimentette a bankokat. A történet azonban nem állt meg itt, a reálszféra tagjai is tartották a kezüket, az állam pedig az adófizetők pénzéből kisegítette például az amerikai autógyárakat. Az ötletet, ami legitimálja ezeket a mentőcsomagokat, én személy szerint nem tatom ördögtől valónak.

Maradjunk az autógyárak példájánál. Vegyük azt a hipotetikus esetet, hogy a Pannon Puma nevű hazai cég komoly bajba kerül a kialakult helyzetben. Bárhogy is könyörög, a kormány nem segít rajta, ezért sorsa beteljesedik: csődbe megy. A cég alkalmazottjain túl nagy eséllyel a beszállítók is bajba kerülnek. A növekvő munkanélküliségnek a következménye még nagyobb munkanélküliség, hisz az alkalmazottak megszűnt bére nem jelenik meg a keresletben, a kieső kereslet pedig más állásokat is veszélybe sodorhat, s így tovább. Ez egy ördögi spirál, ami nagyon mély és hosszan elnyúló recessziót eredményezhet, sőt, a rendszer akár fel is számolhatja saját magát. Ezen recesszió költségei sokkal nagyobbak, mint a mentőcsomagok költségei – szól az érvelés. Ez elsőre logikusnak is tűnhet. Azt látjuk a világban, hogy minden ország valamilyen keresletösztönző programot hirdetett meg, persze, ezek tartalmukban igen eltérőek lehetnek. Arra, hogy miként mentsünk meg az autógyárunkat, többféle válasz is adható. Itt van a már tárgyalt mentőcsomag, ami vonzónak tűnhet, fontos azonban, hogy ne önmagában mérlegeljük az ötletet, hanem vessük össze az alternatívákkal. Építsünk új autópályát? Esetleg csökkentsünk adót?

A vállalat jelentőségénél fogva a kormány nem késlekedik, a kimentés mellett dönt, annak reményében, hogy e döntés nyomán gyors és célzott lépés született a további visszaesés ellen.

Ez mind szép és jó, én mégis ünneprontó leszek – számos aggályom van ezzel az elképzeléssel kapcsolatban. A vállalkozásokat nem szabad egy homogén masszaként kezelni. Vannak vállalkozások, amelyek a válságban is túlélnek és vannak, amelyek csődbe mennek. Ennek egy fontos magyarázó-tényezője a vállalatok termelékenysége.

hisz a kitartó lobbizás eredménye az lett, hogy a magyar kormányt sikerült meggyőzni arról, hogy tevékenységük kardinális kérdés a hazai gazdaságot illetően. Ez bizonyos mértékben csökkentette a rájuk nehezedő verseny mértékét, ami ösztönzően hatott arra, hogy még kevésbé foglalkozzanak a fogyasztók igényeivel. A válság csak felszínre hozta ezt. A kimentés ellenben mind a kettő félnek az érdeke: a cég tud tovább működni, a kormány pedig büszkén tud a választók elé állni, hogy megmentették a munkahelyeket.

s a mentőcsomag megakadályozza azt, hogy a cég új termelési szerkezetet alakítson ki, amivel jobban tud boldogulni piaci viszonyok között. Kérdés tehát az, hogy a rosszul működő vállalat jobb-e, mint a csődbe ment vállalat? A már felvázolt lefelé tartó spirálra gondolva a becsületes honpolgárban megszólalhat a vészharang, és a mentőcsomagot választja. Bármilyen ijesztőnek is tűnik, a csőd se feltétlenül a vég. Ezen a ponton jegyezném meg, hogy – bár sokan reménykednek benne – a rendszer nem számolja fel magát. Ez egy szomorú fejlemény Marx és Keynes követőinek, ugyanis önmagában a visszaesés nem erősíti fel saját magát és ezáltal nem csap át rendszerválságba, s számolja fel magát belülről. A pénzügyi modellekben használt homo oeconomicus helyett a Hayek-féle elv sokkal inkább leírja a piac működését. Hayek szerint a piac kísérlet és tévedés útján jön létre, amiből több dolog is következik.

s ha az állam próbálja meg kiválasztani a „jó” és „rossz” kísérleteket, annak rendszerint az lesz a vége, hogy azok lesznek a „jó” kísérletek, melyek a leghatékonyabban tudtak lobbizni az államnál, ami torzítja a piaci versenyt, ezáltal megkárosítva a fogyasztókat.

A kísérlet és tévedés arra enged következtetni, hogy Hayek „embere” nem tökéletes – ez így is van. A gazdasági szereplők nem tökéletesen racionálisak és nem tökéletesen informáltak. Éppen emiatt mindig lesznek olyanok, akik látszólag értelmetlen vásárlásokat csinálnak, kíváncsiságból vagy a profit iránti vágyból belevetik magukat az ismeretlenbe. Ne feledjük, a válságból való kijutás komoly profitlehetőséggel kecsegtet, nem is kell messzire menni példáért: már hazánkban is többféle vakcina elérhető, ami jelenleg az egyetlen kiútnak tűnik.

Sajnos a politikusok nem sokat törődnek Hayek ezen gondolataival.

s ez a veszély hatványozottan igaz a kevésbé szofisztikált politikai kultúrával rendelkező országok esetében. Az államelvű fordulat részeként a vállalatok kimentése és államosítása széleskörű gyakorlat lett, mely hazánkat sem kerülte el. A magyar honpolgár akkor is segít a vállalatokon, ha nincs épp koronavírus, vagy bármi egyéb: a Posta, a MÁV vagy akár a BKV állami monopólium formájában működnek, s minden évben hatalmas veszteségeket halmoznak fel. Szerencsére mi – lelkes adófizetőek – kisegítjük őket.

Mint láthattuk, a kimentés egy kétélű fegyver, s bár szólhatnak mellette érvek, az ellenérvek is igen erősek, melyek alapvetően politikai jellegűek. Hazánk egyébként se arról híres, hogy az emberek erős kontrollt tartanak fenn az állammal szemben. Ilyen helyzetben valós félelem, hogy az egyébként is szűkös, válságkezelésre szánt források nem jó helyre mennek. Ennek fényében kimentjük a MÁV-ot, a Postát és a Pannon Pumát is – lehet, hogy ez az egyetlen autógyár a Földön, ami nem elektromos autót gyárt, de legalább a miénk.