Dennis Prager: A nyugati civilizációt a hanuka szülte

2022. december 22. 12:05

A zsidó ünnep vitte győzelemre a monoteizmust a pogánysággal szemben, írja Prager a Fox News hasábjain.

2022. december 22. 12:05
null
Kohán Mátyás
Kohán Mátyás

„Ha nem lenne közel Karácsonyhoz, a hanuka a legtöbb nemzsidó számára ismeretlen lenne, és a legtöbb nem vallásos zsidó nem is ünnepelné” – kezdi a Fox Newsnak írott publicisztikáját Dennis Prager amerikai konzervatív író, rádiós, a PragerU alapítója, aki emlékeztet: mivel márciusban, a nagy keresztény ünnepektől távol van, a hasonlóan zsidó megmenekülést ünneplő purimot is alig ismeri a nagyközönség.

Prager szerint a hanuka, amely a zsidók Kr.e. 164-ben sikerrel zárult felkelésének állít emléket a görög uralom ellen, „meghatározó jelentőséggel bír mind a judaizmus, mind a világ számára”. A szerző szerint IV. Antiokhosz ekkor „nem a zsidók eltörlésére törekedett, mint kétezer évvel később Adolf Hitler és a nácik, illetve Iránban a mai muszlim rezsim”, hanem a zsidóság eltörlésére. Ráadásul a birodalmában gyakorolt vallások közül csak a judaizmust üldözte, s a görög hatalom is csak ellenük indított a vérvád kidolgozásával lejáratókampányt. (A vérvád szerint a zsidók rituálisan végeznek ki keresztény kisfiúkat, hogy a vérüket saját szertartásaikhoz használhassák.)

A szerző úgy látja: „a zsidók sikeres felkelése biztosította a zsidó vallás fennmaradását, és hozzájárult a monoteizmus döntő befolyásához a nyugati kultúrában és történelemben.”

Leszögezi:

amely azt jelenti, hogy minden ember fivér és nővér, hiszen mind az Ő saját képére teremtett gyermekei vagyunk”. Emellett „egységes morális törvényt is adott a világnak, ami azt jelenti, hogy a moralitás nem relatív minden nemzet, minden vallás vagy minden egybén számára”. Ráadásul a zsidóság volt akkor a világ egyetlen olya nvallása is, amely „elválasztotta egymástól Istent és a természetet: a természet nem Isten, a természetet Isten az ember használatára teremtette.”

Prager a méregzöldek felé sandítva megjegyzi: „ironikus módon a nyugati világ radikális poszt-zsidó-keresztény szekularizmusában

Leszögezi: „A hanuka megmentette a monoteizmust, s ezáltal lehetővé tette a nyugati világ megalkotását”. Ezért úgy gondolja, minden vallás követőinek – de a nyugati civilizációban élőknek különösképp – érdemes volna nyolc napon át meggyújtani a menóra ágait.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ödenburger
2022. december 23. 08:46
Itt valami hiba van a gondolatmenetben: "a Hanuka, amely a zsidók Kr.e. 164-ben sikerrel zárult felkelésének állít emléket a görög uralom ellen, ... a görög hatalom is csak ellenük indított a vérvád kidolgozásával lejáratókampányt. (A vérvád szerint a zsidók rituálisan végeznek ki keresztény kisfiúkat, hogy a vérüket saját szertartásaikhoz használhassák.)" Kr. e. 164-ben hogyan beszélhetünk keresztény kisfiúkról?
tésztagyári szakmunkás
2022. december 22. 21:08
Ugyan! Tótawét kell olvasni!
Zempléni
2022. december 22. 17:15
Ez így hülyeség. A sokistenhívő görög és római kultúra épp úgy elidegeníthetetlen a nyugati civilizációtól, mint az Ószövetség, ráadásul annak hatása az Újszövetség közvetítésével érvényesült, nem pedig önmagában. A zsidók ugyanis tudatosan elkülönültek, közvetlenül nem hatottak.
zöldalma
2022. december 22. 17:12
illetve Jézus és a 12 apostol is zsidó volt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!