Velencei Bizottság: a gyermekvédelmi törvény módosításai nem felelnek meg az emberi jogi normáknak

2021. december 14. 11:53

A szervezet szerint a törvény csak az egyoldalú és elfogult oktatásnak hagy teret, ezzel hozzájárul az LMBT-emberek megbélyegzéséhez és hátrányos megkülönböztetéséhez.

2021. december 14. 11:53
null

„A Velencei Bizottság mindenekelőtt sajnálja, hogy a törvényt sietősen, a civil társadalommal, az ellenzékkel és más érdekcsoportokkal való konzultáció nélkül fogadták el. Ezzel figyelmen kívül hagyták a Velencei Bizottság jogállamisági ellenőrző listájában és az ellenzéknek a demokratikus parlamentben betöltött szerepéről szóló jelentésben megfogalmazott ajánlásait” – írta az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezete keddi közleményében.

A testület véleménye

A szervezet szerint „közerkölcs és a kiskorúak védelme nem indokolhatja a születési nemtől eltérő nemi identitás, a nemváltoztatás vagy a homoszexualitás propagálásának vagy ábrázolásának általános tilalmát/korlátozását”.

A testület szerint a törvénymódosításokban használt kifejezések, mint például a „propagálás”, „ábrázolás”, „negatív befolyás” és „homoszexualitás” túlságosan kétértelműek és a rendelkezések nem határozzák meg kellőképpen azokat a körülményeket, amelyek között alkalmazzák őket.

A Velencei Bizottság számos alkalommal hangsúlyozta közleményében, hogy a túlságosan tág és potenciálisan kétértelmű kifejezések vagy fogalmak nélkülözik a jogi szövegek szempontjából alapvető fontosságú pontosságot, és potenciálisan eltérő értelmezéshez vezethetnek.

A Bizottság javaslatokat is tett a módosításra

A tanácsadó szervezet azt a következtetést szűrte le, hogy a gyermekvédelmi törvény csak az egyoldalú és elfogult oktatásnak hagy teret, ezzel hozzájárul az LMBT-emberek megbélyegzéséhez és hátrányos megkülönböztetéséhez. Ahelyett, hogy az állampolgárokat arra ösztönözné, hogy elfogadó módon vegyenek részt a demokratikus vitákban, ideológiailag elválasztott párhuzamos társadalmak létrehozásához járul hozzá.

A Velencei Bizottság ezért több javaslatot is tett a jogszabály módosítására. A címet eszerint úgy kellene módosítani, hogy az ne sugallja azt, mintha az általánostól eltérő szexuális orientáció pedofília vagy a gyermekek elleni támadás lenne. A Velencei Bizottság javaslata az is, hogy a születési nem jogi védelmére vonatkozó bekezdéseket távolítsák el, mivel ezek akadályozzák, hogy a transzneműek szerzett nemi identitását elismerje az állam. A nemváltás, homoszexualitás, születési nemtől eltérő nemi identitás bemutatásának vagy népszerűsítésének tilalmát kimondó szabály eltörlését is javasolja, vagy olyan módosítását, amely csak a pornográf vagy obszcén bemutatást tiltja.

Nyitókép: John Macdougall / AFP

Összesen 284 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kortárs
2021. december 16. 09:30
Ez a komcsi gittegylet meg nem felel meg az európai normáknak!
barnabibambi
2021. december 15. 08:41
Ki nem szarja le a Velencei buzi társaságot? Ez nem kérdés aberált bunkó,homokos banda .Látszik hogy ezek az emberiség kipusztítására törekednek.
dezodor
2021. december 15. 08:23
A szervezet szerint „közerkölcs és a kiskorúak védelme nem indokolhatja a születési nemtől eltérő nemi identitás, a nemváltoztatás vagy a homoszexualitás propagálásának vagy ábrázolásának általános tilalmát/korlátozását”. DE IGEN ! "A nemváltás, homoszexualitás, születési nemtől eltérő nemi identitás bemutatásának vagy népszerűsítésének tilalmát kimondó szabály eltörlését is javasolja, vagy olyan módosítását, amely csak a pornográf vagy obszcén bemutatást tiltja." A NÉPSZERŰSÍTÉS ÖNMAGÁBAN OBSZCÉN ! 18 év alatt hatályos a jogszabály, úgyhogy F.C.K.Y Velencei (Központi) Bizottság !
Dicsértessék
2021. december 15. 05:21
A homoszexualitás és a transzszexualitás betegség. Pont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!