Őrizetbe vették a „ruandai Schindlert”

2020. augusztus 31. 17:11

Terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel vádolják.

2020. augusztus 31. 17:11
null

A ruandai rendőrség hétfői közlése szerint súlyos bűncselekmények vádjával őrizetbe vették Paul Rusesabaginát, az 1994-es ruandai népirtás során több mint ezer ember életét megmentő egykori szállodavezetőt, akinek történetéről később egy hollywoodi filmet is készítettek.

A ruandai nyomozóiroda (RIB) tájékoztatása szerint Rusesabaginát külföldön – meg nem nevezett helyen – vették őrizetbe, majd Ruandába szállították, hogy bíróság elé állítsák egyebek közt „terrorizmus, gyújtogatás, emberrablás és gyilkosság vádjával”. A RIB szerint a ruandai kormány éles bírálójának számító Rusesabaginát azzal gyanúsítják, hogy „alapítója, vezetője, szponzora és tagja a térségben és külföldön számos helyen tevékenykedő erőszakos, fegyveres és szélsőséges terrorszervezeteknek”.

Az egykori kelet-afrikai belga gyarmaton 1994. április 6-án kezdődött tömegmészárlás száz napja alatt 800 ezer, többségükben a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozó embert, valamint mérsékelt hutut öltek meg, miután a hutu népcsoporthoz tartozó Juvénal Habyarimana elnök és vetélytársa, Cyprien Ntaryamira repülőgépét lelőtték a főváros felett. A támadás elkövetőit azóta sem nevezték meg. A harcok 1994 júliusában értek véget, amikor a jelenlegi ruandai elnök, Paul Kagame vezette, tuszi lázadó Ruandai Hazafias Front Ugandából benyomult az országba, és átvette a hatalmat. A 66 éves Rusesabagina – akinek történetéről 2004-ben jelent meg film Hotel Ruanda címmel – a ruandai népirtás idején számos tuszinak biztosított menedéket hutu szélsőségesek elől az egyik fővárosi szállodában, később pedig segített nekik megszökni. A több ezer üldözött zsidót megmentő egykori német üzletember, Oskar Schindler után „ruandai Schindlernek” nevezett férfi tettéért számos kitüntetést kapott, George W. Bush volt amerikai elnök 2005-ben az Elnöki Szabadság érdemrenddel tüntette ki.

Rusesabagina korábban a Kagame-kormány uralmát diktatúrának minősítette, és felszólította a nyugati országokat, hogy gyakoroljanak nyomást Ruandára az emberi jogok tiszteletben tartásáért. A ruandai kormány válaszul csalónak nevezte a férfit. Rusesabagina korábban külföldi száműzetésben, Belgium és az Egyesült Államok között ingázva élt, és azt állította, hogy veszélyben van az élete.

(MTI)

Nyitókép: MTI Fotó, Kiss Dóra

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mzsolt
2020. szeptember 01. 07:58
"...Juvénal Habyarimana elnök és vetélytársa, Cyprien Ntaryamira..."????? Ntaryamira miben is volt vetélytársa Habyrimanának?
LAW AND ORDER
2020. augusztus 31. 21:23
Nahát, nahát, Hollywoodról megint kiderül, hogy bűnözőket magasztal...?
Krupp Skya
2020. augusztus 31. 17:51
Nálunk is van ilyen Schlindler a Gyurcsány csak neki lö betű helyett vö betű van a nevében.
billwilson
2020. augusztus 31. 17:43
de ha ő a ruandai Schindler akkor ki a ruandai Hitler?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!