Járóka Lívia: Az EU szociális forrásainak felhasználását ellenőrizni kell

2019. szeptember 12. 21:20

„Sok az emberi jogi bla-bla, és nagyon sok jogvédő szervezet jól megél ebből” – emelte ki a képviselő.

2019. szeptember 12. 21:20

Járóka Lívia szerint az Európai Unió szociális célokra és felzárkóztatásra kifizetett forrásainak felhasználását ellenőrizni kell, mert a tagállamok felhasználása nem minden esetben megfelelő – írja a Euronews.

Az Európai Parlament Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE) dolgozó képviselőnő kiemelte, hogy „ezek a jelentések minden évben megszületnek, de ezek mögött a pénzáramlások mögött nincs egy komoly monitoring-rendszer. Ezek a pénzáramlások pedig az európai szakpolitikák meghatározásából jönnek”.

Hozzátette, hogy „valószínűleg hiba van az Európai Bizottság elgondolásában is, Furcsán hangzik egy jogvédő szájából, de nagyon sok az emberi jogi bla-bla, és nagyon sok jogvédő szervezet jól megél ebből”.

A parlamenti bizottság vitái során Járóka Lívia a marosvásárhelyi roma családok kilakoltatásának ügyét is megemlítette. A következőket mondta az esetről: „A napokban több tucatnyi ember, köztük gyermekek aludtak a szabad ég alatt a bádogházaik lerombolása után. Ezek a családok korábban szociális bérlakásokban éltek, de a díjhátralékok miatt kilakoltatták őket. Öt évvel ezelőtt a román kormány megkapta a pénzt arra, hogy itt szociális bérlakás épüljön. Ezek a pénzek azonban eltűntek”.

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2019. szeptember 13. 10:02
Hihetetlen sóhivatal az EU. Se a szociális, se a fejlesztési források felhasználását nem ellenőrizteti menet közben, ahogy kéne. Az adófizetői pénzének herdálója. Ja, és még kilépési mechanizmusa sincs.
Pelso j.
2019. szeptember 13. 08:29
Saját bagázsod portáján seperj először. Mindig a saját mocskotakat kiabáljátok másra.
tevevanegypupu
2019. szeptember 13. 08:13
Helyeslem..a sokat hőbölgő "civilek" tényleg a hozzájuk utalt segélyekből élnek..nemvéletlen, hogy úgy jajongtak,mikor az állam ellenőrizni akarta őket..
pollip
2019. szeptember 13. 04:10
Javaslom a képviselői költségtérítéssel való elszámolás szigorítását is. Az idén sok furcsaság derült ki több képviselőről....... Még csak ejnye- bejnye sem lett belőle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!