Képregény-péntek a Petőfi Irodalmi Múzeumban!

2021. szeptember 24. 10:12

A Magyarországon ritkaságnak számító rendezvényen egyebek közt egy „Nők a magyar képregényművészetben” című előadás is helyet kapott.

2021. szeptember 24. 10:12
null
Kemenes Tamás
Kemenes Tamás

A PesText Fesztivál keretében szeptember 24-én (vagyis ma) délután megvalósuló „Képregény-péntek" első szekciójában tengerentúlra és Nyugat-Európába szakadt magyar képregényalkotókkal ismerkedhetünk meg – például László Márk grafikussal, a Hollywoodot is megjárt Hellboy-széria egyik rajzolójával –, de szó lesz a képregénykiadás hazai és külföldi gyakorlata(i) közti különbségekről és hasonlóságokról is.

Frank Zita, a Vad Virágok Könyvműhely főszerkesztője a Mandiner kérdésére elmondta: a rendezvény helyszíne önmagában is örömet jelent számára, hiszen

ez a tér végre az irodalmi művekkel egyenrangú alkotásokként enged reflektálni a képregényekre (ami még ma is ritkaságnak számít Magyarországon).

Hozzátette: létezik ugyan egy szűk, leginkább a magyar képregénykiadók és a Magyar Képregény Szövetség (MKSZ) környékén szerveződő társaság, melynek tagjai hosszú évek óta, stabilan és magas színvonalon művelik a képregénykritikát, illetve számos újságíró is nyitott a témára – sokszor érezhető azonban, hogy az elméleti alapok hiánya miatt nehézkes a képregényekről szóló diskurzus.

A képregény mint forma egyetemi képzésbe való beemelése mostanra nálunk is megtörtént (például az ELTE-n, a PTE-n, illetve a MOME-n jó ideje elérhető egy-egy képregényelméleti kurzus), vagyis a médiummal szembeni idegenkedés jelentősen csökkent az utóbbi időkben, de azért bőven volna még hová fejlődnünk ezen a téren is, különösen Nyugat-Európa nagy egyetemeihez képest – mondta Frank Zita.

A képregényes délután részletes programja:

16:00–17:00 Magyar képregényrajzolók Amerikában és Nyugat-Európában Kerekasztal-beszélgetés. Résztvevők: Németh Gyula (Criminal Macabre, Possessed), László Márk (Hellboy, Jim Henderson’s The Storyteller) és Farkas Lajos (Megváltás, Le Dernier dragon)
17:00–18:00 Képregénykiadás nálunk és más nemzeteknél Kerekasztal-beszélgetés. Résztvevők: Bayer Antal (fordító, szerkesztő, a Magyar Képregénykiadók Szövetsége első elnöke, a Nero Blanco Comix Kiadó vezetője), Lakatos István (író, illusztrátor, a Nimue Kiadó vezetője), Mészáros János (képregénykiadó, szövegíró, Képes Krónikák)
18:00–19:00 Nők a magyar képregényművészetben (Beszélgetés Kleinheincz Csillával (szerkesztő, fordító), Szép Eszterrel (képregénykutató, kritikus, tanár) és Tondora Judittal (képregényalkotó)

***

(A Szépirodalmi Figyelő és a SZIFonline képregény rovatának szerkesztőjével, Demus Zsófiával készült interjúnkat IDE kattintva olvashatja el.)

Nyitókép: Szívesség a fösvénynek (részlet); magyarul a Hellboy, Rövid történetek 4. – Makoma című kötetben jelent meg, eredeti megjelenés: Hellboy Winter Special, 2019; © Darke Horse Comics, LLC; Mike Mignola; László Márk)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alexis de Tocqueville
2021. szeptember 24. 11:28
A képregény imperialista kultúrmocsok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!