Ferenc pápa szerint bátor, aki a kánikulában kimegy az utcára

2015. július 19. 15:33

Köszönetet mondott a Szent Péter téren a kánikula és a tűző nap ellenére is jelen levő hívőknek Ferenc pápa vasárnap délben, akikről kijelentette, hogy bátor emberek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint itthon marad a hőség a következő héten is, de lesznek zivatarok is.

2015. július 19. 15:33

Köszönetet mondott a Szent Péter téren a kánikula ellenére is jelen levő hívőknek Ferenc pápa vasárnap délben. Olaszországban hatvan év óta ez a legforróbb július.

 
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt bátraknak nevezte a szavait a tűző déli nap alatt hallgató hívőket. 
 
Itáliában vasárnap tetőzött a napok óta tartó újabb hőhullám. Az egész olasz csizmán negyven fok körüli hőmérsékletet mértek, amely a levegő magas páratartalma miatt még magasabbnak tűnt. Huszonhárom olasz városban rendelték el a legmagasabb fokozatú hőségriadót, egyebek között az Adriai-tenger partján fekvő, nyaralókkal teli üdülőhelyeken is. 
 
A statisztikák szerint az utóbbi hatvan évben a mostani számít a legforróbb júliusnak. Az olasz kórházak sürgősségi osztályai megteltek a meleg miatt rosszul lett olaszokkal és turistákkal. Csak Torino városában június elejétől 140 – más betegségben is szenvedő – idős ember halt meg a hőség következtében.
 
A kánikula miatt mintegy 15 százalékkal visszaesett a tehenek tejtermelése, csökkent a tojástermelés mértéke is, a rekkenő hőségben szenvednek a sertések és a méhek is. 
 
Az időjárás-előrejelzések szerint csak július 25-től várható enyhülés Olaszországban.
 
Magyarország: marad a hőség 
 
A jövő hét elején és a hét végén is többfelé lehetnek heves zivatarok, mindeközben azonban kitart a kánikula többfelé 40 Celsius-fok közeli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
 
Itthon hétfőn a sok napsütés mellett északkeleten és a nyugati megyékben lehetnek elszórtan záporok, északkeleten akár zivatar is. Olykor megerősödhet, zivatarban átmenetileg viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 19 és 24, a legmagasabb hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű.
 
Az országos tiszti főorvos péntektől hétfő délután 4 óráig rendelt el hőségriadót.
 
A meteorológiai szolgálat a veszélyjelzésében azt írta: hétfőn az ország északkeleti és északnyugati részén 25 és 27 fok között, míg másutt 27 és 29 fok között alakul a napi középhőmérséklet. Emiatt a fővárosra és tíz megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a meteorológiai szolgálat.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2015. november 08. 00:29
"Ferenc pápa szerint bátor, aki a kánikulában kimegy az utcára" inkább merész, hacsak nem készteti erre a megélhetése. ahogy az is merész, aki Afrikában nem él a születésszabályozással és tíz gyerekkel kénytelen elmenekülni Afrikából Európába... erről kéne a pápának állást foglalnia, nem az időjárásról.
ancilla
2015. július 21. 16:45
:)
Sulammit
2015. július 21. 11:47
Ha nálunk, mondjuk 30 fok van, akkor náluk sokkal több! És a viszonylag zárt Szent Péteren még több. Na álljál te ott órákig, majd meglátjuk mi marad belőled. Lehet, hogy egy visító mentőautó utasa. Amit Csomorkány írt neked az volt azért a találóbb válasz. Egy ilyen ügyeletes fanyalgónak, mint amilyen te vagy.
Sulammit
2015. július 21. 10:01
Az olaszok nem dolgoznak a hőségben! Ott olyankor szieszta van. Meg különben is nem hozzád szólt, hanem az ott jelen levő HÍVŐKHÖZ! Vagy ezt a szót is magadra vetted?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!