Hír24: Már szerdán lemondhat Gömöri Zsolt

2015. június 16. 11:03

A Hír24 információi szerint már a Magyar Paralimpiai Bizottság pénteki közgyűlése előtt, szerdán lemondhat elnöki tisztségéről Gömöri Zsolt. A pénteki gyűlés így tisztújító közgyűlés lehet: adott esetben új elnököt és a korábban lemondott Felügyelő Bizottságot kell megválasztani.

2015. június 16. 11:03

Szerdán lemondhat a Magyar paralimpiai Bizottság elnöki pozíciójáról Gömöri Zsolt – írja a Hír24. Pénteken tart ül össze az MPB közgyűlése, ahol akár a teljes elnökséget visszahívhatnák. A Hír24 szerint viszont Gömöri Zsolt már szerdán le fog mondani vezetői pozíciójáról.

A pénteki közgyűlés így tisztújító közgyűlés lehet, ahol az adott esetben lemondó elnök mellett a korábban leköszönt felügyelőbizottságba is új tagokat kell választani. A Hír24-nek levelet írtak az ügyben korábban megszólaló érintettek, akik teljes transzparenciát és a teljes elnökség lemondását vagy visszahívását várják. A levelet Pásztory Dóra, Koller Sándor, Zachár Attila, dr.Lombosi Melinda, Kazány Tibor, Benácsi Szandra, Keserű József és Kanyó Zsolt írta alá.

Gömöri Zsolttal lapunknak adott interjújában azt mondta: „Ha most lemondok, azt is beismerésként értelmezné mindenki”. 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Quet
2015. június 16. 13:31
Dolgoztak az iratmegsemmisítők, megkapta az ukázt odafentről, most már mehet.
Mystes
2015. június 16. 12:19
ha gömöri tényleg ártatlan, én a helyében perre vinném a dolgot.
poppyflower again
2015. június 16. 11:51
Derék magyar fideszes honfittársainkat sározzák be a libsibolsi paraportolók, ez az igazság.Ezek a Soros-mozgássérültek nem ismernek, sem Istent, sem embert...:))))))))))) Apropó, Dojcs?
komondor
2015. június 16. 11:42
Gyurcsány és a kotta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!