A társadalmi igazságosság igazságtalansága

2017. november 06. 23:45

Amikor Jézus az együttérzésről tanított, nem római konzulokhoz beszélt az ő kormányzati kötelességeikről, hanem egyénekhez szólt az ő erkölcsi kötelességeikről.

2017. november 06. 23:45
Regis Nicoll
Crisis Magazine

„Bizonyos, hogy Isten különösen is törődik a társadalom peremén élőkkel. Az Írás tele van olyan figyelmeztetésekkel, amelyek a szegényeket és jogfosztottakat sújtó igazságtalanságokra vonatkoznak. De, ellentétben a felszabadítás evangéliumával, Isten elsősorban nem a politikai és gazdasági elnyomás alól szeretne minket felszabadítani, hanem a bűntől szeretne megváltani.

Ez nem azt jelenti, hogy eltagadnánk a fontosságát annak, hogy meg kell adni az embereknek, amire szükségük van. Épp ellenkezőleg, hisz a szükségletek kielégítése a kezdetektől fogva ott volt a keresztény cselekedetek középpontjában. (…)

Amikor Jézus az együttérzésről tanított, nem római konzulokhoz beszélt az ő kormányzati kötelességeikről, hanem egyénekhez szólt az ő erkölcsi kötelességeikről. Ez azért van, mert a felelősség bibliai változatában az egyház, és nem az állam az együttérzés eszköze.

Ahogy az istentől eredően rendeltetett, az állam feladata a rossz korlátozása, az igazságszolgáltatás és a társadalmi rend biztosítása. Az állam mindezt az állampolgárok jogainak védelme által biztosíthatja: mindenek előtt természetes jogaik védelmében, amelybe belatartozik a szólásszabadság, a gondolatszabadság, a vallásszabadság; és másodsorban az állampolgári jogaik által, mint a szavazás és az autóvezetés.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Giuliano
2017. november 07. 14:59
Istennek tetsző tehát az Államom ilyetén módon való működése,mert nem küld ránk özönvizet,cunamit vagy hurrikánt--,vagy neadjisten Újmedgyesi Pétert! Továbbá úgy összekeveri a ránk fenekedők nyelvét,hogy már lassan magukat sem értik! Úgyis szentté avatnak!!
madarasi.abel
2017. november 07. 11:15
Ami a szemlézett részből hiányzik: a cikk azt boncolgatja, hogy az Obamacare, és általában az állam minden részvétele a szociális egyenlőtlenség csökkentésének irányába a biblia szerint hibás lépés. Az egyház foglalkozzon a szegénnyel, az állam foglalkozzon a törvénnyel. Na, ilyen egy rendes amerikai konzervatív :)
I_Isti
2017. november 07. 06:52
Pont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!