A könnyen befolyásolható ország

2016. október 01. 15:58

Ezeknek az embereknek durván a harmada 2004. december 5-én arra szavazott, hogy ő magyarokkal sem akar együtt élni, olyanokkal, akiket a gyűlölt Trianon elszakított. Akkor néhány tízezer forintot sajnáltak a nemzettársaiktól.

2016. október 01. 15:58
Szabó Dániel
Facebook

Itt élünk ebben a könnyen befolyásolható országban. Feladtuk a szabadságunk, vagyis kösz szépen, már nem azt csinálok, amire törvény adta lehetőségem van, amit szeretnék, hanem azt, amit a felkorbácsolt indulatok miatt ésszerű. (...)

Nem fogok igennel szavazni, mert akkor érvényes lehetne ez a választás, nem mintha a kormányt érdekelné, hogy érvényes lesz, vagy sem. Hétfőn már Brüsszelben lobogtatjuk az eredményt, hogy a magyar választópolgárok 40 százalékának 95 százaléka nem akar migránsokkal együttélni.

Volt már ilyen: csak a statisztika szerint is ezeknek az embereknek durván a harmada 2004. december 5-én arra szavazott, hogy ő magyarokkal sem akar együttélni, olyanokkal, akiket a gyűlölt Trianon elszakított. Akkor néhány tízezer forintot sajnáltak a nemzettársaiktól – meg 22 millió képzelt romántól –, tehát az erkölcsi piedesztát akkor ezzel ássuk is be olyan 30-150 méter mélyre. Önző, szemforgató patkányokkal élünk együtt, de ez sem új élmény itt a Kárpát-medencében (komcsi nyilasok, szevasztok!).

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ato boldizsár
2016. október 02. 01:43
Ecsém, semmi gond, hogy kevered a szezont a fazonnal (az akkori kérdést a mostanival, az akkori helyzetet a mostanival,stb.) csak legalább ne írnád ki a f@szbúkra. A "hülye vagyok" feliratú polót is beszerezted legalább?
pollip
2016. október 01. 19:16
Értem. Tehát ilyen szomszédra vágysz: TV2 Tények: Migránsok vertek meg egy magyar nőt Origo2016.10.01. 18:5514 Szomáliai szomszédai vertek brutálisan meg egy magyar nőt Londonban, miután a nő számon kérte, rajtuk, hogy a szomáliai szomszédainak 8 éves fia megrugdosta a gyerekét. Erről tudnia kell Forrás: MTI/Komka Péter Pelikán győzött a III. Riczu Imre kerékpáros emlékversenyen Forrás: MTI/Mihádák Zoltán Terrortámadás volt a Teréz körúti robbantás? Forrás: MTI/Kovács Tamás Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot Gyerekei szeme láttára vert meg egy szomáliai férfi egy magyar nőt Londonban - tudta meg a TV2 hírműsora, a Tények. A konfliktus abból indult, hogy a nő gyerekét a szomszéd szomáliai fiú megrugdosta, mikor pedig ezt az asszony számon kérte a szomszédon, őt is megverték. Azt kiabálták nek, hogy Allah nevében foglak megölni, ha nem takarodsz a házam elől - mondta a Tényeknek a nő. A kerítésbe verték bele a fejét, állítása szerint halálfélelme volt. Még a földön is rugdosták. A nőnek agyrázkódása lett, össze kellett varrni a sebét. Miután elmenekült rendőrt hívott és feljelentést tett - hangzott el a TV2 hírműsorában, a Tényekben.
VéZSé
2016. október 01. 18:27
Az a baj Dani érvelésével, hogy elcsúszik a túl nagy önhittség és önelégültségben. Klassz, hogy a papírokkal, szépen lassan beépülni próbáló barátait a zöldhatárokon, kerítésrugdosó, hivatalos dokumentumégető, kamionsofőrverő stb srácokkal azonosítja. Vicces, hogy a facebook posztjához hozzászólóknak ez fel sem tűnt, pedig itt kezdi el elcsúsztatni a dolgot. Beszélt Trianonról, csak látszik, hogy amolyan diszkurzív ászként dobta be, hogy nehezen lehessen a jobboldaliaknak ráfogni, hogy hazaáruló, pedig azt is elcsúsztatja. Azok, akik akkor a "románok", meg a leszakított területeken élő nemzettestvérek állampolgársága ellen ágáltak és szavaztak, azok most beengednék a migránsokat... Beszél a szentírásról... az bizony sokszor szól úgy ,ahogy az szeretné, hogy szóljon, aki éppen beszél. Isten azért adott nekünk eszet, hogy gondolkodjunk. A menekültek, amikor megerősödve egy csoportba vergődve saját kulturális jogokért tüntetnek, amikor megkapják, az első dolguk az lesz, hogy abból a helyből, ahol Dani bérmálkozott, mecsetet csináljanak, ahol a bérmálkozásnak semmi helye, sőt...kifejezetten sértő számukra. Ismét egy demagóg szart hallhattunk egy wannabe szakértőtől...
balbako_
2016. október 01. 17:30
Ez ki?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!