Ezért tűnünk fasisztáknak

2013. augusztus 21. 19:09

A fradis Csatáry-ügy felnagyításához kellett, hogy a jobbikos és balos bértrollok gyűjtő- és tenyészhelyeként funkcionáló Mandiner is átvegye a hírt.

2013. augusztus 21. 19:09
Szabó Dániel
Campusonline

„Aztán, hogy az egész, még így is teljesen érdektelen sztorit mégis érdemtelenül felnagyítsák, kellett az is, hogy a jobbikos és balos bértrollok gyűjtő- és tenyészhelyeként funkcionáló Mandiner is átvegye a hírt, és ott aztán tobzódhassanak »a nácik nem is olyan vészesek, mint a komcsik« és a »zsidó lobbi műve az egész« szintű gondolatmenetekkel a kommentelők.

Miközben az egész történet említésre sem méltó, de legalább jó kis olaj a tűzre, hogy a nyári uborkaszezonban felszítsa az antiszemita-vita szunnyadó tüzét. Ez a fajta zsidókérdés és az egész Csatáry-ügy talán az ország 5%-át, ha érdekli – sőt gyanítom, hogy a fradi drukkereknél is nagyjából ennyien foglalkoznak a dologgal –, mégis sikerült egy kicsit fasisztaként bemutatnunk magunkat. Mert árgus szemekkel figyeli mindenki, hogy hazánkban mikor jön felszínre egy jó kis nácis retorika, hogy aztán azzal vidáman bélyegezzenek meg minket. Felmerül tehát a kérdés, megéri ezzel egyáltalán foglalkozni, amikor amúgy nem érdekel senkit? Megéri zsidóüldözést látni a közmédiában, amikor csak néhány fradistának gurult el a gyógyszere? Megéri így építeni a jogvédő oldalról a fasiszta Magyarország képét, hogy aztán komolytalanak tűnjenek a valós atrocitások is? Remélem, hogy mindenki magában nemmel felelt, és tudja a helyén kezelni ezt a teljesen felesleges vitát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2013. szeptember 16. 02:23
anyád köcsög balos
vidorka
2013. augusztus 22. 15:58
Azért tűntök fasisztának mert azok vagytok! Ennyi! Mit kell ezen rágódni?
MacElek
2013. augusztus 22. 13:21
Azt bélyegzik meg, akit lehet ezáltal befolyásolni. Ennyi elég hozzá, ok nem is kell. Ez alá pedig a szerző és ez a mentalitás adja az üzemanyagot. Azzal, hogy foglalkozik vele, és meg akar felelni a megbélyegzőknek. Tehát így azok el tudják vele érni amit szeretnének. Legalábbis a szerzőnél. Mert akit nem érdekel mások ítélete, az immunis.
Taxin
2013. augusztus 22. 13:20
Kurva nehezen szokják, hogy már nem szentirás, amit a Pravda vezércikke leir, holmi földi halandók is visszaugathatnak. Amúgy ki ez a fasz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!