Börtönből szabadulva halt meg a magyar szabadságért

2021. november 07. 20:01

Egészen fiatalon megjárta a hadifogságot a II. világháborúban, majd a kommunisták koholt vádakkal börtönbe zárták. Onnan szabadulva aztán fegyverrel harcolt a magyar szabadságért 1956-ban, s az életét adta a hazáért. Ő Gérecz Attila, akinek életéről részletesebben is olvashat a Magyar Hősök című kötetben. Ismét egy izgalmas cikk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Facebook-oldaláról.

2021. november 07. 20:01
null
Sal Endre
Sal Endre

Gérecz Attila 1929. november 20-án született Dunakeszin. Édesapját korán elvesztette, a II. világháború után a bátyjai emigráltak, így egyedül maradt az édesanyjával. A középiskolát a világháború alatt kezdte, 1944-ben aztán a Sümegre menekített nagyváradi hadapródiskola növendékei közé vonult be. Alakulatát nyugatra vezényelték, végül hadifogságba került, ahonnan csak 1946 őszén térhetett haza. Még mindig csak 17 évesen…

A Gérecz-család. Attila a legfiatalabb a képen. Forrás: www.gereczhagyatek.hu

A politika továbbra is belemart az életébe. 1948-ban magánúton érettségi vizsgát tett, ám a származása és édesapja vitézi címe miatt egyetemre már nem vették fel. Ezért kitanulta a vasesztergályos szakmát, és előbb Csepelen, később pedig a Teherautó-javító Vállalatnál dolgozott. Ekkor szembesült azzal is, hogy a hadifogság után már egy olyan világba tért vissza, ahol az egyéni tehetséggel és teljesítménnyel szemben a rendszer egyre inkább azokat jutalmazta, akik a kommunista párthoz való hűségük útján próbáltak meg érvényesülni. Ez pedig nem Gérecz útja volt.

Sokoldalú tehetségét és rendkívüli állóképességét mutatja, hogy kiváló öttusázó lett belőle, 1949-ben a válogatott keretbe is bekerült. A kommunista államvédelem azonban alig egy évvel később benne és barátaiban is megtalálta az ellenséget, és 1950. december 8-án

őrizetbe vették a még mindig csak 21 éves fiút.

A kínzások és kikényszerített „vallomások” nyomán az államvédelem francia hírszerző sejtnek minősítette az amúgy ártatlan baráti társaságot. A perben öt halálos ítélet született, amelyből hármat végrehajtottak; Géreczet első fokon 10, másodfokon 12 évre ítélték. A börtönévek alatt raboskodott a Gyűjtőfogházban, Márianosztrán és Vácon is. Az utóbbi helyen lett tagja az úgynevezett Füveskerti Költők Körének, és mélyedt el a költészetben. A versírás megadta számára a lelki szabadságot.

További megrázó életutak a Magyar Hősök kötetben.

Aztán 1954 júliusában a Duna kiáradt, vízszintje pedig elérte a váci börtön falait is. Egyik éjszaka vihar támadt, Gérecz ekkor hajtotta végre a korszak egyik legbravúrosabb szökését. Az őrök figyelmének lankadását kihasználva elfűrészelte egy műhelyterem ablakának rácsát, kifeszítette azt, és a vízbe ereszkedett. Ötven-hatvan métert haladt a víz alatt a szögesdrót-kerítésekig, majd a megáradt, hideg folyóban egyórányit úszott, míg partot nem ért. Átázott ruhái és a hideg okozta görcsök ellenére többször is sikerült kijutnia az őt üldözők gyűrűjéből. Eljutott Budapestre, de vesztére ekkor már nagy erőkkel keresték rokonainál, ismerőseinél is. Nem egészen három nap múltán fogták el, és

újabb két évre ítélték, magán- és sötétzárkákban igyekeztek megtörni.

1956-ban átszállították a Gyűjtőfogházba, itt érte őt a forradalom híre. November 1-jén politikai okokból bebörtönzött társaival együtt kiszabadították. Hosszú évek után hazamehetett az édesanyjához, és végre találkozhatott szerelmével, Dreschel Máriával, akivel néhány nappal később eljegyezték egymást. Gérecz Attila hitt és reménykedett a forradalom győzelmében, így november 3-án kiáltványt intézett a magyar ifjakhoz, amelyben hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a kialakult nemzeti egységet. A november 4-én meginduló szovjet támadás után jelleméhez híven a harcot választotta: „Valljuk, hogy a fejlődés útja a tett, és a tett lehetősége a szabadság” – mondta, majd fegyvert ragadott.

Gérecz Attila sírja a Klauzál téren. A végső nyughelye a Fiumei úti sírkert lett. Fotó: www.gereczhagyatek.hu

November 5-től régi rabtársai, Csaszkóczy Emil és Zsótér András mellett harcolt a Blaha Lujza tér és a Dohány utca környékén. Két nappal később, november 7-én a szovjet tankok elleni küzdelem során, a

Klauzál utcánál halálos találat érte.

Holttestét először a Klauzál téren temették el, majd a Fiumei úti sírkertben, a 21-es parcellában kapott sírhelyet az a fiatal, aki rövid, alig 27 évig tartó élete során többször is szembeszállt a zsarnoksággal, a hadifogságot és börtönt megjárva a forradalom és szabadságharc oldalára állt, mígnem egy szovjet tank lövedéke kioltotta az életét. Ha módjukban áll, még ma vigyenek virágot a sírjára!

*A Nemzet Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner gondozásában megjelent Magyar hősök kötetben további olyan kivételes emberek élettörténetéről olvashat, akik akár az életüket is kockára tették honfitársaikért, hazájukért.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. november 08. 03:27
Egy részlet, csak random: "1949-ben már lövészetben legyőzte tizenegy körrel Benedek Gábort, a későbbi olimpiai bajnokot. "Atillával minden olyan gyorsan történt" - jegyezte fel H. D. Mária, s látjuk, hogy mire volt képes (egy év alatt három osztály, két év alatt kiemelkedő sporteredmények). Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) végzett kutatásaim alatt bukkantam arra a tényre, hogy még a kommunista üzemrendszerben is ki tudott emelkedni társai közül, mivel a csepeli vasesztergálás mellett műszaki rajzolói, szerkesztői képesítést is szerzett, s miután a Rákosi Mátyásról elnevezett gyárban ezt nem értékelték kellőképpen, felmondott. (Ezt nem is tudom, hogyan magyarázhatnám el egy mai fiatalnak, mit is jelentett ez abban az időben, s micsoda karakán fickó volt hősünk.) A Teherautó Javító Vállalatnál helyezkedett el, ami a Dózsa György út 1-3. szám alatt volt található, s láss csodát: műszaki rajzolóként alkalmazták. Onnan vitték el az ávósok 1950. december 8-án. Műveiben csak áttételesen szerepel a Munkácsy Mihály utca. Nagy, prózai betétekkel tűzdelt versében, a Töredékben ír letartóztatásáról: (Beszélgettünk. Inkább csak Magda és én. Margit nagyon sápadt és csendes volt. Amikor engem annak idején elfogtak, hozzám vendégek gyűltek kb. 14-en. Csak anyám és a két lány tudta, hogy én hol lehetek.) Nem látszott meg, hogy elszorulna a szíve. Erőt vett magán. Vigyázott mindig a borukra, hogy ki ne fogyjon valahány. Csak néha tűnt el - mondta Magda -, s a konyhaszéken sírt anyám. "És ti?" "Amikor elvitt a kat.pol. még nem tudtuk mily szörnyű. Nézd. Ott állt az a sok palack bor, és hogy ne keltsünk feltűnést...." "Hát ittatok." "Igen." Én akkor kaphattam az első ütést. ....S a Bálint-fiuk anyja nyáron, akit csak megállíthatott, a gombját fogdosta, vagy vállon- ragadta, és csak kacagott: "Képzelje el, uram, hogy három fiam volt, és most mind halott!”.... (A Bálint fiuk barátaim voltak. Három testvér. Egyiküket a határon lőtték agyon, a középsőt felakasztották, miközben otthon váratlanul meghalt a legfiatalabb is.) A Bálint család szintén a Munkácsy Mihály utcai házban lakott, a fiúk közül Gyula Gérecz perében szerepelt, és kötél általi halálra ítélték. A vád szerint Bálint Antal Ausztriából hazatért katonatiszt kémkedésre vette rá a baráti társaság tagjait, a fent említett testvérén kívül Bosnyák László, Cservenka Gyula, Mohos Endre és Schaeflern Henrik találkozgattak a rendszer megdöntését tervezgetve, ráadásul néhány alkalommal Géreczéknél. A többiek is a környéken laktak, sőt Cservenka kivételével ugyanabban a háztömbben. Géreczet tehát letartóztatásakor munkatársai és édesanyja várták otthon születésnapját megünnepelni, miközben őt már vélhetően az Andrássy út 60-ba hurcolták. A letartóztatás után néhány órával kiszálltak az ávósok a Gérecz-lakásba házkutatást tartani (ez már az iratok szerint 9-ére esett, valószínűleg éjszaka)," http://www.gereczhagyatek.hu/index.php/helyszinek-emlekek/9-gerecz-attila-nyomaban-ii-otthon
annamanna
2021. november 08. 03:19
Ez pl egy megzenésített verse, érdemes meghallgatni: https://drive.google.com/file/d/18gen34PF5j72F8-i3O_3YTapN11rECDu/view
annamanna
2021. november 08. 03:12
Ezen az oldalon elég részletesen össze van gyűjtve mindaz, amit csak lehet róla tudni: http://www.gereczhagyatek.hu/index.php
Paskai
2021. november 08. 00:40
Emléke legyen áldott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!