Húsz éves szexuális visszaélésről számolt be a pannonhalmi apátság

2016. március 29. 16:38

Húsz éve volt, kivizsgálták: egy volt pannonhalmi diák tett bejelentést szexuális visszaélés miatt egy ma már hetven évnél idősebb szerzetestanárral szemben. A szerzetes vállalta felelősségét, önfeljelentést tett a Győri Járási Ügyészségen, ahol megállapították: a szerzetes bűntettet valósított meg, azonban ez mára elévült.

2016. március 29. 16:38

Húsz évvel ezelőtt történt szexuális visszaélést jelentettek be a Pannonhalmi Főapátságban, amelynek elöljárói kedden újságíróknak ismertették a gimnáziumban bevezetett gyermekvédelmi intézkedéseket is. Hortobágyi T. Cirill perjel az esetet ismertetve elmondta, hogy tavaly nyáron panasszal élt egy volt pannonhalmi diák egy ma már hetven évnél idősebb szerzetestanár viselkedése miatt. Az esetek különórai foglalkozások alkalmával történtek 1996-ban.

A perjel hangsúlyozta: a szerzetes vállalta felelősségét, és Várszegi Asztrik főapát kérésére a belső vizsgálat után, tavaly szeptemberben önfeljelentést tett a Győri Járási Ügyészségen. A beadványt az ügyészség október 1-jén elutasította elévülés miatt, ugyanakkor megállapította, hogy a szerzetes tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel szemben, hatalmi, befolyásolási viszonyával visszaélve szexuális visszaélés bűntettet valósított meg.

Az érintett szerzetest az Index cikke szerint nem közösítette ki az egyház, a döntés óta „nyilvánosságtól visszavonult, külső kapcsolatoktól elzárt, kontroll alatti, vezeklő életet él a pannonhalmi Szent Adalbert Szociális Otthonhoz kapcsolódva, belső, kisegítő lelkészi feladatokat ellátva”. A szerzetes egy nyilatkozatot is közzétett, amelyben bocsánatot kért mindenkitől, akinek fájdalmat okozott.

A két bejelentő elfogadta a bocsánatkérést, és megnyugtatónak találta, hogy kivizsgálták az ügyet. A pannonhalmi bencés gimnáziummal kapcsolatban tavaly került nyilvánosságra egy hasonló ügy.

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2018. január 23. 10:53
A Bibliaellenes papi nőtlenség a pedofilia melegágya.
Anti Komcsi
2016. november 22. 23:11
Csak a magyar katolikus egyháznál évülnek el a szexuális bűncselekmények? Máshol a világon, nem.
Anti Komcsi
2016. november 22. 23:11
A kereszténység legtöbb ágában nincsennek pedofil papok. A katolikusoknál, a pápa szerint 20% uk érintett.
Anti Komcsi
2016. november 22. 23:11
Hol van a Bibliában, hogy pap nem házasodhat? Szerintem sehol. Jézus tanítványai nős emberek voltak. Péter apostol is, akire az egyházat alapította Jézus. Vagy ezer évig nősülhettek is, aztán teljesen Szentírás ellenes alapon meg lett tiltva. Rendkívül káros következménnyel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!