Szociológus: Az EU, amelybe beléptünk, már lényegében megszűnt

2023. április 19. 07:06

Botond Bálint szerint az unió bomlási fázisba került.

2023. április 19. 07:06
null

„Az EU, amelybe beléptünk, már lényegében megszűnt. Jelenleg átmeneti állapotban van egy föderálisnak hazudott, formálisan hivatalnokok által vezetett hibrid birodalom felé” – írja a Magyar Nemzet hasábjain megjelent írásában Botond Bálint, szociológus.

„Közös értékek” Európája „közös érdekek nélkül”

MInt a szakértő fogalmaz, szerinte azért lenne „hibrid, mert vezetése, »elitje« (bizottság, parlament) csupán a forma kedvéért létezik, de az átlagembereknek semmi közük ahhoz, hogy azokban az intézményekben kik és mit csinálnak.”

Ráadásul „az EU úgy készül birodalommá válni, hogy nincs beazonosítható birodalomépítő, a rendszernek nincs erős embere, elitje. Az igazi elit rejtőzködik, az Európai Parlament és a brüsszeli bürokrácia korrupt, hataloméhes és tehetségtelen mocsárvilága mögé bújik” – fogalmaz Botond Bálint, aki szerint ugyanakkor

Mint a szociológus fogalmaz: a „kérdés az, van-e esély stabilizálni ezt a képződményt, amit most EU-nak hívunk.” Mint írja: „nemcsak Európa belső erőviszonyai alakulnak át gyors ütemben, hanem keleten, délen és nyugaton is teljesen új helyzettel kell szembenézni. Például azzal, hogy mindhárom irányból nagyhatalmak, régi birodalmak és új ellenségek bukkannak fel. Pontosabban a régi ellenségek újra.”

A szerző szerint ráadásul „a történelemben mindig ugyanaz a kérdés: egy stabil rendszer átmeneti gyengeségével van dolgunk, vagy már egy bomlási fázisban vagyunk, amikor az újra kell készülnünk? A XX. század nagy változásai gyorsak voltak, mert évszázados struktúrákra támaszkodtak. Az EU azonban új képződmény, még soha hasonló sem létezett korábban. Most nem úgy tűnik, hogy új birodalomként helye van a történelem színpadán.”

A szerző teljes írását ide kattintva olvashatja.

Nyitóképen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: Kenzo Tribouillard / POOL / AFP

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2023. április 19. 21:41
A parlamenti demokráciák négyéves ciklusai, amelyek ötletszerűen vannak elcsúsztatva egymástól, valamint a politikailag már rendszerszerűen destabilizált tagállamok (Franciaország, Németország) szintén tervezhetetlenné teszik az EU döntéshozatali rendszerét. Magyarországot leszámítva ma nincs olyan európai ország, amelyben egy politikai irányvonal mögé tényleges (abszolút) szavazói többséget lehet állítani. Az európai magállamokat viszonylag alacsony támogatottságú pártok középszerű vezetői irányítják mindenféle, ideológiailag is heterogén, instabil koalíciókban.
Karbantartó9
2023. április 19. 17:48
Igaz, és ezért kéne svájci mintára függetlenné válni!
vip era
2023. április 19. 14:34
Ide sajnos későn érkeztünk.
VerdbenekhyKeményFarkas
2023. április 19. 10:11
Wishful thinking! Savanyú a szőlő...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!