A konzervatívok nem védhetik a modernitást

2023. március 17. 21:31

A boomer konzervatív védelmezi a modernitást, a fiatal konzervatív szerint ideje véget vetni a modernitás beteg projektjének.

2023. március 17. 21:31
Sebastian Morello
Sebastian Morello
The European Conservative

„A boomer konzervatív újságíró végül kifejtette, hogy, amint ő látja, a cél a nyugati civilizáció hagyományának helyreállítása, amit a szabad és nyitott gondolkodás jelent, mint Spinoza példázza. Később azzal érveltem, hogy éppen az olyanoknál, mint Spinoza látjuk a rothadás első nyilvánvaló jeleit, amelyek később civilizációnk hanyatlásához vezettek. ’A modernitás folyamata a végéhez ér – tettem hozzá –, és az végig egy mélyen szomorú történet volt. Nem utasíthatjuk el a későmodernitást úgy, hogy védelmezzük a korai fázisokat; épp ideje, hogy teljes mértékben elutasítsuk a modernitás projektjét.’

Az ilyen megjegyzéseimre mások nyilván azt válaszolják: ’Szóval ki akarod dobni az ablakon a modern orvostudományt és az okostelefonodat?’ És itt van elásva a probléma. Magunkévá tettük a hazugságot, hogy a modern tudomány együtt jár a morális progresszióval. Azt gondoljuk, hogy mivel van iPhone-unk, morálisan felette állunk az elődeinknek. Ezért aztán úgy gondoljuk, hogy el kell fogadnunk a modernitás morális dogmáit, mert ha nem, az tiszteletlenségnek tűnik a modern orvostudomány és telefonok irányába. Valójában épp azért lett az utóbbi hatalmas veszélyforrás, mert az előbbihez, a modernitás morális dogmáihoz kapcsolták őket. Elég gyorsan végig lehet gondolni, hogy a technológia valóban morális javulást hozott-e.

Nekem úgy tűnik, hogy itt található valahol az alapvető különbség a tipikus boomer konzervatív és a tipikus fiatal konzervatív között: az előbbi úgy hiszi, a modernitás-projekttel alapvetően nincs semmiféle probléma, csak van pár felszínes ügy, amelyek frusztrálják a hétköznapi embereket. A fiatal konzervatívok, másrészről, úgy gondolják, hogy civilizációnk alapvetően beteg, és az olyan daganatot, mint a transzneműség vagy a kritikai fajelmélet cisztája, csak puszta tünetek – és épp a ’hétköznapi emberek’ is problémásak, amikor civilizációnk minden újabb önmegsemmisítő fázisában kapitulálnak.

A boomer konzervatívok még mindig azt hiszik, hogy a problémák, amelyekkel szembe nézünk, megoldhatók a hazaszeretet mérsékelt érzésével, a szabad piacokkal, és a bevett intézmények eljárásaival. A fiatal konzervatívok nem látják, hogy akár egy mérsékelt hazaszeretet is hogy lehetne fenntartható a szabad költözés világában, amelyben minden letelepedett nyugati népnek azt mondják, hogy minden más kultúra értékelendő, kivéve az övéket; nem látják, hogy a piac hogyan lehet az a jóidulatú erő, aminek a boomerek akarják, amikor masszívan monopolizált erők uralják, melyeknek óriási politikai hatalma van, és amely lerombolja az alapvető konzervatív viszonyulásainkat is; és fel nem foghatják, hogy az állam és a civil társadalom, a civilizációs hanyatlás intézményei miként változtathatnának ezen, miközben ők maguk visznek minket kárhozatba. A fiatal konzervatívok gyakran érvelnek az állami beavatkozás szükségessége mellett a civil társadalom megvédése érdekében, ám az állam, amit elgondolnak, radikálisan más, mint ami ma kormányoz minket.

Amikor a boomer konzervatívok szólásszabadságról beszélnek, a fiatal konzervatívok erényről szólnak. Amikor a boomer konzervatívok  nemzeti érdekről beszélnek, a fiatal konzervatívok közjóról értekeznek. Amikor a boomer konzervatívok az egyén elsőbbségéről beszélnek, a fiatal konzervatívok a család és a hagyományra alapuló közösségek szükségességét hangsúlyozzák. Amikor a boomer konzervatívok az állami beavatkozás segítségével akarják megvédeni a szabadságot, a fiatal konzervatívok az emberi kiteljesedés állami elősegítéséről és védelméről beszélnek. Amikor a boomer konzervatívok ’zsidó-keresztény értékekről’ beszélnek, a fiatal konzervatívok a megtérés, a szentség és a kereszténység fontosságát hangsúlyozzák.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skageröge
2023. március 19. 12:50
Spinoza...Hogy ne háborgassa túlságosan az akkori rend oszlopait, megnyugtatólag készséggel kijelentette, hogy a hatalmasoknak bármihez joguk van. Halálra hurcolni államuk polgárait, még ha azok törvénykövetők is, jogosult ügyvitel a nagyobb erő részéről. Bármikor csak úgy elvenni javakat a gyengébbtől csak a plebejus haramiáknak nincs joguk, a társadalmi rangban fölöttes igazi hatalmasok joggal vonnak meg az alattuk állóktól bármit. A társadalomban előállt erőviszonyok egyben jogkülönbségek. Ő nem vitatja ezt, csak egy dolgot akar kritikusan hozzáfűzni. Azt, hogy a jogosult hatalmasok ilyetén önkiélése nem a józan ész szerint való, ha pedig nem, az oda vezethet, hogy hatalmuk megrendül, s ezáltal már jogosultságuk sem áll fenn ugyanúgy. - Nyilván ezt a gyengéd spinozai figyelmeztetést tekintik a mai regresszionisták "a rothadás kezdetének" .
polárüveg
2023. március 19. 11:48
Ügyes. Konzervatívoknak, azaz maradinak címkézni azokat, akik nem a felforgatás, nem a káosz pártján vannak. Ezzel a politikai ellenfél már meg is nyerte a kommunikációs csatát. Rendpárti vagy harmónikus fejlődéspárti sokkal közelebb jár a valósághoz. A világ fejlődése lehet kaotikus (ezt látjuk most a nyugati politikai szereplőktől), akkor sok a szenvedés. Lehet robbanásszerű (anarchista módszer, evolúció helyett revolúció), akkor kataklizmikus. Lehet állandóan változó dinamikus egyensúlyú harmónia, amely a legoptimálisabb. Fejlődés van, de nincs szenvedés. Ez van a tisztultabb, kevésbé anyagias korszakokban.
zordmorgo
2023. március 18. 14:10
Akkor én fiatal konzervatív vagyok.
lofejazagyban
2023. március 18. 11:54
ez csak a fiatal kanoknál szokásos apagyilkos hevület. El akarja zavarni a csávó az utat elálló boomereket. Azok a konzervatívok, akik szembefordultak a ballib hegemóniával, most éppen kormányoznak és nagyon nem fiatalok. Inkább boomerek. A mai fiatal konzervatvok meg leginkább símán karrieristák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!