Hányingerkeltő ez a legsötétebb kommunista időket idéző egyházellenesség
Gyurcsány Ferenc megint, nem először nekimegy a gyónási titoknak, politikai haszonlesésből szemét csúsztatásokkal, aljas rágalmakkal magának a katolikus egyháznak.
Csak remélni tudom, hogy a szörnyülködés után elkezdődik a gondolkodás, mit kell tenni ez ellen.
„Hajnal Miklós és a fél ellenzék megdöbbent, hogy egy vitában kormánypárti hallgatóság jelezte, hogy elhiszi a propaganda ostoba mocskolódását arról , hogy az ellenzék az »óvodákban bevezetné a nemátalakító meleg propagandát«. Én viszont azon döbbentem meg, hogy az ellenzékben még vannak olyanok, akik ezen megdöbbennek.
Káromkodni tudnék (bevallom, magamban meg is tettem) amiatt, hogy ezek szerint még mindig milyen sokan nem látják, vagy nem akarják látni a propagandagépezet hatékonyságát. És csak remélni tudom, hogy ha viszont a Hajnal-Dömötör vita után megvilágosodtak, akkor a szörnyülködés után elkezdődik a gondolkodás, hogy mit kell ez ellen.
Én továbbra is azt javaslom, két nagyon konkrét követelés megfogalmazásával és kikényszerítésével kell kezdeni: az MTVA vezetőjének menesztését és konszenzusos vezető kinevezését, valamint a fizetős kormányhirdetéseket megtiltó törvényt kell elérni.
Ha a Hajnal-Dömötör vita legalább néhány embert rádöbbentett a propaganda súlyára és rávett arra, hogy cselekedni kell, akkor volt értelme elmenni oda. Ha nem, akkor inkább arra volt jó a dzsembori, mint a parlamenti színjáték: eljátszani, hogy ilyen feltételek mellett az ellenzéknek van bármiféle szerepe még a féldiktatúrában.”
Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP