Niedermüller Péter nemcsak Horn Gábor körét, de a cégét is milliós megbízással látta el
Újabb részletek derültek ki Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester és veje, Horn Gábor köreinek üzleti összefonódásáról.
Bauer Elvtárs! Kívánom Önnek, hogy éljen legalább 120 éves koráig ebben a „pártállami” rendszerben!
„…Méghozzá Kövér Lászlónak. Hogyha véletlenül el találna halálozni, egykori országgyűlési képviselőként nehogy felolvassák a nevét a parlament plenáris ülésén, ahogyan ez szokás a magyar országgyűlésben. Merthogy ez egy pártállami parlament, éppen, mint az 1990 előtti. Itt nincsenek szabad és tisztességes választások. Ezek a bugris parasztok, itt, a magyar ugaron, nem tudnak egy rendes demokráciát csinálni, szegény Bauernek a 76 éve alatt alig 20 év demokrácia jutott, 1990 és 2010 között. Milyen érdekes, hogy ez a rövid demokratikus időszak véletlenül éppen egybeesett azzal, amikor az SZDSZ – Bauer egykori pártja – parlamenti párt volt. Aztán az SZDSZ 2010-es kimúlásával a demokrácia is meghalt.
Nem úgy Bauer, aki azóta is küzd a pártállam ellen. Ez nagyon fárasztó lehet, tekintettel arra, hogy már egészen régóta ezt csinálja. Még 1966-ban kezdte, amikor a pártállam elleni küzdelem jegyében belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. A pártállam elleni küzdelem egyébként tradíció a Bauer családban, az apa, Bauer Miklós az ötvenes években ÁVH-s kihallgató tisztként küzdött a pártállam ellen, nyilván csak a látszat kedvéért vetett be brutális vallatási módszereket a népi demokrácia ellenségeivel szemben.
A kínzásokba többen belehaltak, de hát áldozat nélkül nincs siker. Az öreg egyébként olyan jól álcázta a pártállamellenes tevékenységét, hogy Tamás fiát simán vették fel a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, miközben a piszkos reakciósok gyerekei egyetemi stúdiumok helyett járhattak vagont rakni.”
Nyitókép: MTI / Beliczay László