Nem tárgyalunk, lövünk!

2021. december 08. 13:34

A kommunisták a régi módszerükhöz nyúltak: sortüzekkel jelezték, hogy hangot váltanak.

2021. december 08. 13:34
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Bár a harcok 1956 novemberének közepére lényegében véget értek, Kádár János bábkormánya aligha érezhette jól magát. A megszállókkal visszaérkező árulóknak a teljes elutasítottsággal kellett szembenézniük. Már az új kabinet elnevezése – Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány – is hazugságban fogant, hiszen se forradalmi nem volt (éppen azt tiporta el), se munkás, se paraszt.

(Aljasabb annál inkább. Közülük is kiemelkedett a piros fejű expék, Marosán György; tenyérbe mászóbb alakot nemigen hordott még hátán a föld… Megesett, hogy egy lakossági fórumon a merész kérdésre – Ki hívta be az oroszokat? – öntudatosan azt válaszolta: »Én hívtam be őket, s megnyugtatom magukat, nagyon sokáig itt is fognak maradni.«)

Az igazi munkásságot a november közepén megalakult Nagy-Budapesti Központi Munkástanács képviselte. Az országban álltak a gyárak, a kormány nevében tárgyaló Apró Antal három miniszteri tárcát is felajánlott a Rácz Sándor vezette munkástanácsnak, hiába. Erre aztán a megszállók ittlététől felbátorodott kommunisták a régi módszerükhöz nyúltak: sortüzekkel jelezték, hogy hangot váltanak.

A salgótarjániaknak a 65 évvel ezelőtti december nyolcadika örökre emlékezetes marad. A karhatalom sortűzzel fogadta a letartóztatott munkásvezetők szabadon bocsátását követelő fegyvertelen tömeget. A cinikus Marosán a vérengzés előtti napon harsányan bejelentette: »Mától nem tárgyalunk, lövünk!« És lőttek. Az áldozatok pontos számát máig nem tudni, száznál több halott maradt a megyetanács előtti tér kövezetén. Kádár János bábkormánya így próbálta »megoldani« a feszült helyzetet. Kádár is, Marosán is, Apró is ágyban, párnák közt halt meg.”

Borítókép: Kádár János (Fotó: Fortepan/Székely Tamás)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Metzger Balázs
2021. december 08. 17:52
Amíg a fasiszta ellen eljárás indul, a kommunista agg korában, békésen hal meg.
Kanmacska
2021. december 08. 17:33
Gyurcsány
olajfa1
2021. december 08. 16:19
Ezek a liberálbolsi aberráltak most is szívesen lövetnének! -legalább úgy ahogyan 200 október 23.-án tették!!!...
zsolti123
2021. december 08. 14:59
10 hozzászólásból 4 munkásőrnek nem tetszik, hogy valaki még emlékeztet a viselt dolgaikra...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!