És mondd, hogy nézett ki az a magyar diktatúra, leányom?

2021. október 06. 08:43

Van némi szektaszerű abban, ahogyan ezek az európai jelentéstevő szervezetek és bizottságok működnek.

2021. október 06. 08:43
null
Veczán Zoltán
Mandiner

A liturgikus cselekvés definíció szerint egy felsőbb hatalom szolgálatát jelenti, egyfajta eljárásmód, amely lehetővé teszi, hogy az ember közelebb kerüljön ehhez az erőhöz – mi több, jellemzően közösségben tegye ezt. A fogalom elég tág, hogy sok minden beleférjen, mégis, mondjuk úgy, európai szemmel a legidegenebbek és egyben legizgalmasabbak a zömmel tengerentúlra jellemző kis neoprotestáns felekezetek, szekták vallási rituáléi,

mert tartalmaznak némi interaktivitást is, megidézve kissé a törzsi gyűlések hangulatát.

Példának okáért a lelkipásztor szólítja hívét: valld meg mi történt ma veled, leányom, hogyan kísértett a sátán, hogyan szólított meg az Úr! És akkor a hívő megvallja. A tiszteletes néha félbeszakítja, int, ha olyan a kisegyház vagy szekta, megszólal néha a kórus is, hallelujah, testvéreim.

Mindig van hívő, aki megvallja, a turpisság a dologban, hogy a jó lelkipásztor ismeri a nyáját, hogy ki tartozik igazán hozzá, kit érdemes kiszólítani, ki az, akiről lehet tudni, hogy a liturgia szent szövegét alátámasztja a megfelelő módon, egyszóval: ki a gyülekezet megbízható báránykája.

– És hogy nézett ki az a sátán, leányom? Mondd el, amit nekem is elmondtál, hogy honnan tudod, hogy maga volt az ördög?

– Steppelt NER-sikermellény volt rajta és Gucci táska! Az egyik patás lába a korrupció, a másik lába kirekesztés!

Zúgolódás, jajongás a tömegből. A nő folytatja:

– Három feje volt és három szája!

– Mondd el, mit csinált azzal a három szájával, leányom! Ó, mondd el!

– Az egyikkel a közpénzt falta, a másikkal a propagandát harsogta, elhallgatva az igazat, a harmadikkal meg titokban találkozott mindenféle lobbistákkal, ki tudja, honnan kap pénzt!

– És a kezével, leányom, mit csinált a kezével? Halljátok, testvéreim, mit csinált a kezével!

– A kezével próbálta kiszedni a jókból, belőlünk és a civil barátainkból, hogy mi honnan kapjuk a pénzt!

Förtelem, aljasság! így morajlik a tömeg. Röpke zavar, valaki közbeszólna.

– Te hallgass, te is őt szolgálod! – rivall a mocorgóra a nő.

De a lelkipásztor leinti, és bosszúsan felszólítja az akadékoskodó hívet (ilyen is mindig akad); jó lenne kitiltani a templomból, de távozna vele együtt a családja, és az nem vetne jó fényt az egyházra. S ha már hívták, ha már eljött, ha már szót kér, kicsit kapjon ő is. Meg ne is.

– Mondjad, fiam, talán te is ott voltál? – fordul az elégedetlenkedő fiatalemberhez.

– Nem, de mi ez a marhaság? Ilyen nem létezik, három fej meg három száj…

– Tehát nem is láthattad, mert ha láttad volna, emlékeznél! – zárja rövidre a lelkipásztor.

– Nem látod, mert eltakarta a szarvad! Te magad is a gonosz szolgája vagy! – replikáz a nő az akadékoskodónak. Egy emberként kapja oda a tekintetét a gyülekezet.

– Milyen szarvam, meg vagy te őrülve…

– Látjátok a szarvait, testvéreim? – mennydörgi a lelkipásztor

Látjuk, látjuk, zúg a tömeg. A tiszteletes elcsendesíti őket.

– És aztán mi történt, leányom?

– Szörnyű dolgokat láttam! – zihál az asszony – visszadobott leveleket, kormányinfót, ahol fekete kecskét áldoztak, járványt terjesztettek! Láttam, ahogy a gonoszok köztévét csináltak, amit senki nem néz, mégis mindenkit meghülyített! Vadászati kiállítást, ami a sok odautazó miatt megbénította a közlekedést, pedig nem is volt rá kíváncsi senki! Kifosztott ellenzéket, amelyiknek alig volt negyedmilliárdja egy előválasztásra meg a kampányra! Elnyomó diktatúrát, ahol hetekig az ellenzék előválasztása uralja a köztereket és a híreket! Maga volt a pokol! De aztán… aztán megláttam őt! – az asszonynak könnyek szöknek a szemébe –

Őt, aki eltakarította az ördögöt, kicsit és nagyot, bőgatyát és fütyülős barackot! Megjelent előttem Európa, tizenkét csillaggal!

– Áldassék! – kiáltja erre a lelkipásztor – Ez boldog nap, testvéreim!

A kórussal tapsolva énekli mindenki az Oh, Happy Dayt, a lelkész magához öleli az átszellemült asszonyt, a tömeg ütemre, boldogan tapsol, közben az akadékoskodó és még páran csendben otthagyják a templomot.

Azt már csak fél szemmel látják, ahogy a lelkész, az asszony, meg még pár hangadó hívő ugyanabban az autóban távoznak a helyszínről, már a látszatra sem ügyelve.

A tömeg díszlet, az akadékoskodó ellenpont, az istentisztelet véget ért, mindenki akarva-akaratlan hozta a rá osztott szerepeket, s bizonyára olyan is akadt, aki elhitte, hogy számít, mit hogyan mond vagy énekel ebben a térben. Holott semmi más elvárás nincs, mint a rítus szent kulcsszavainak ismétlése, kreatívabbaknak kiemelt szerepben, aki ezt elvégzi, az jó bárányka. Még a morgolódók is fontos, hogy ott vannak: lám-lám, a sátán ilyen könnyen hódítja meg az embert, a lelkész írhatja bele a havi jelentésébe, vagy amit elvár tőle a fenntartó alapítvány, és amire még ekkora befolyással sincs, hogy mi történik az istentiszteleteken.

Ja, igen, tegnap erre járt az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO), ellenzéki és kormánypárti újságírókat hallgatott meg egy erre szervezett találkozón, igen sajátos kérdésekkel.

A fentiekkel való bárminemű hasonlóság természetesen kizárólag a véletlen műve.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2021. október 07. 14:36
,,.. . Hazug, pofátlan banda vagytok!” - írja egy szokásos szélsőjobbos kormányzati hazugsággal előhozakodva (a függetlenséggel), miközben a felhozott tények/bizonyítékok fölött elsiklik. Túl azon, hogy ez a minősítés aljas és általánosító, és hogy a felhozott konkrétumoktól eltekint, azzal valóban felmerül a hazugság gyanúja - vagy az elmegyengeségé.. . -, az említett közhelyről felvilágosítom, hogy a függetlenség MINDIG az állami, közérdekű, közpénzből fizetett, gyakran, de pl. nálunk kizárólag politikai szempontból egyoldalúan elfogult sajtóval SZEMBENI civil, kisközösségi, magánüzleti orgánumok jelzője lehet. Értelemszerűen azoktól e médiumok nem függetlenek.
Pelso j.
2021. október 06. 16:09
Primitív terelés.
..--..
2021. október 06. 12:08
-zsoltkom- " És mondd, hogy nézett ki az a magyar diktatúra, leányom?" "Újabb gigantikus hitelt vett fel a kormány - Most egy ázsiai banktól Varga Mihály úgy beszélt erről, hogy a hitel szó nem hagyta el a száját. A pénzügyminiszter közölte: az összeget 17 kórház fejlesztéséhez, laboratóriumi felszerelések és vizsgálati kellékek vásárlásához használják fel. "A piacinál kedvezőbb kamatozású forrás az erősödő magyar-ázsiai kapcsolatoknak is köszönhető"" https://bit.ly/3FiWdXs
Zokni
2021. október 06. 11:55
,,Van némi szektaszerű.. .” - mond vmire vmit, vagyis egy kapitális hülyeséget. Mert az állítások nem hitre alapoznak, hanem tényekre. Ezek feltárása a bizottság feladata. Kedves Szerző! Van némi seggnyalásszerű az Ön hozzáállásában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!