Társadalmi legitimáció nélküli köztársasági elnök?

2021. augusztus 13. 09:54

2010 óta a legnagyobb esély mutatkozik a kormányváltásra, akár még egy ellenzéki kétharmadra is.

2021. augusztus 13. 09:54
Lukácsi Katalin
Alfahír

„Képzelje el, kedves olvasó, hogy éppen lakást vásárolt. Sokat gondolkodott rajta, sokat válogatott, sokat dolgozott érte. A kiválasztottat tüzetesen átvizsgálta, lassan kezdi megismerni, épp költözéshez készül már, kezében az új kulccsal. Amikor belép, és hirtelen szembesül vele, hogy a régi tulaj lebontott még egy falat, másutt felhúzott egyet, a harmadik szobát pedig sajátos ízlésre vallva festette át. A beépített konyhabútorok kiszedve, ahogy a jól szigetelő nyílászárók is. Sokkhatás volna ez a javából. Pontosan erre készül most az Orbán-kormány is, mert nem képes tisztességes eladó módjára épen átengedni korábbi lakását új birtokosának.

Friss hír, amely szerint Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter válthatja majd Áder Jánost a köztársasági elnöki székben. Orbán Viktor szempontjából nincs itt semmi meglepő. Hazánk első közjogi méltóságáról esik szó, de ez nem jelent neki többet egy fióknál megkopott fényű dísztárgyai számára. Az egyik fideszes pártszolgát lecseréli egy másik fideszesre, legapróbb tekintet nélkül az ország nem fideszes hányadára, kétharmadára. Az időzítés azonban még inkább kiélezi ezt a mentalitást.

Orbán Viktor ugyanis mandátumának utolsó pillanatában tervezi megválasztani öt évre Áder János utódját. Ez több annál, hogy a kormányfő egyszerűen nem törődne azokkal a magyarokkal, akik nem rá szavaznak. Tudatosan cselekszik ellenük, és tudatosan nem veszi őket figyelembe. Nem az ellenzékkel hadakozik, hanem azzal a 7-8 millió állampolgárral, akik nem az ő táborát erősítik.

Teszi ezt ráadásul akkor, amikor 2010 óta a legnagyobb esély mutatkozik a kormányváltásra, akár még egy ellenzéki kétharmadra is. Most sem készül törvénysértésre a Szijjártó Péter által demokrácia-harcosként aposztrofált miniszterelnökünk, csak visszaél a törvény és az Alaptörvény nyújtotta keretekkel. Nem először, és nem utoljára. Teljesen szabályos lesz majd, hogy a 2018-ban megválasztott országgyűlés az utolsó leheletével még kinevezi kétharmaddal a köztársasági elnököt, csak sem nem lesz korrekt, nem lesz tisztességes, de demokrata sem igazán.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2021. augusztus 14. 16:38
Remélhetőleg a Fidesz Kövért választja meg köztársasági elnöknek. Most, hogy - ugyan kis valószínűséggel - esetleg kis többséggel nyerne a moslékkoalíció, erős kezű köztársasági elnökre van szükség, aki a moslékkoalíciós 2/3-os törvény-felülírásokat meg tudja akadályozni, továbbá a törvénytelen akciókat. Alkotmányellenes lépések esetén akár fel is oszlathatja a Parlamentet, a hadsereg főparancsnokaként pedig helyreállíttathatja a rendet, amennyiben az ellenzéki csürhe pogromot akarna végrehajtani. Trócsányi rendes ember, de nem biztos, hogy a keménykezűséget vállalná. Nagyon remélem, hogy a Fidesz 2/3-os győzelme nem ad módot semmiféle ellenzéki aljasságra!
The trasher
2021. augusztus 14. 14:39
Íme a legitimáció nélküli Lukácsi Katalin és féregtársai.
olajfa1
2021. augusztus 14. 10:41
Hát igen! GÖNZ ÁRPÁD ILYEN VOLT!
setti54
2021. augusztus 14. 06:24
Te, nem ordítasz még a hülyeségtől? Ennyi eszement baromságot csak egy libsi tud összehordani!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!