Pedig közénk is lövethetne – Dobrev alternatív történelme VV Zsolti kanapéján

2021. május 21. 07:10

Tehet róla Dobrev Klára, hogy kik a felmenői? Nem. Előnyhöz juthatott a felmenői egzisztenciája és kapcsolati hálója által? Bizonyosan.

2021. május 21. 07:10
null
Kacsoh Dániel
Mandiner

Dobrev Klárának meg kell mutatnia, hogy az a politika, amit a nagyapja képviselt, számára elfogadhatatlan. Erről ő maga beszélt, mégpedig VV Zsolti, az alighanem ellenzéki influenszer YouTube-csatornáján. Ez persze mellékes körülmény – illetve a legkevésbé sem az.

Az emlegetett nagypapa pedig, mint tudjuk, egy bizonyos Apró Antal, aki nem sokkal Rákosi és Kádár mögött állt az 1945 és 1990 között fennálló önkényuralmi rendszer működtetőinek sorában.

Az első vonalhoz tartozó, vonalas bolsevik volt, Nagy Imre és társai koncepciós perének személyes felügyelője.

A kommunizmus mérlegét ismerjük: itthon százezrek, világszinten százmilliók halálát okozta a nácizmus „ikertestvére”, hazánkat, illetve a vasfüggönyön inneni világot pedig gazdaságilag is évtizedekre vetette vissza.

E ponton fontos emlékeztetni: e gyilkos kísérletet nem választásokon a hatalomba kerülő erők hajtották végre, hanem az országokat megszállva tartó szovjet hadsereg katonáinak százezrei védelmében ténykedő opportunisták. Az itthoni kollaboránsok, köztük maga Apró Antal.

De folytassuk Dobrevvel, aki a videóban a történelmi ismeretek dacára patetikusan felteszi a költői kérdést, milyen politikát is képviselt a nagyapja! A válasz is tőle érkezik, imigyen: „Egypártrendszert, olyat, ami a közszolgálati médiát besorolja egy párt uralma alá, olyat, ami gyakorlatilag fogja és kisajátítja azokat az intézményeket, rendőrség, ügyészség, bíróság, és ezek nem függetlenek. Hát aki áthallást vél felfedezni, annak lehet, hogy igaza van. Na, én most is azért harcolok, hogy az a világ ne jöjjön vissza.”

VV Zsolti, bár mosolyog és kedveskedik, azért óvatosan felveti: akkor voltak kivégzések, most nincsenek.

Megnyugtató. Közénk is lövethetne.

Mindazonáltal érdemes (lenne) tisztázni: az idézett definíció bajosan fedi a kádári valóságot, annál azért keményebb világ volt az, ugyanakkor ha nem lett volna fordulat harminc évvel ezelőtt, Dobrev Klára és férje alighanem kormányzati tényező lenne, VV Zsoltinak nem lenne műsora az interneten, ahova szakmányban hívhat meg ellenzéki politikusokat. Ha ma is Apró-féle diktatúra működne itthon, Orbán meg a társai valószínűleg börtönben lennének, a magyar jobboldal meg nem is létezne szerveztt formában. Zárójel bezárva.

Ugyanakkor a DK miniszterelnök-jelöltje úgy véli, azzal, hogy a rendszerváltozás után, amikor édesanyja épp haszonélvezett a korábbi családi pozícióból, nos, akkoriban jóban lettek Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal, lényegében rendeződött is az ellentmondás.

Ráadásul még a gyerekeivel is sokat beszélgettek lefekvés előtt az ötvenhatos forradalomról.

Ez maga a damaszkuszi sugárút. Szóval, ezek szerint elég a visszamutogatásból, az egyébként is olyan klisés: most, 2021-ben már Apró Antal unokája, Apró Piroska lánya igenis számon kérheti a Nagy Imre újratemetésén a szovjet katonák kivonulását követelő Orbán Viktoron és demokratikusan megválasztott kormányán a demokráciát. Ha jól értjük a logikát.

Közhely, attól még igaz: nagyot fordult a világ, s benne Dobrev Klára. De nézzük, mit gondol még nagyapja munkásságáról a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelölt-jelöltje, túl azon, hogy elutasítja (tegyük hozzá újfent: igazán kedves tőle)! „Nincs olyan cél és jónak gondolt gondolat, amely igazolná azt, hogy az ember gonosszá válik” – foglalja össze mondandóját.

Ennyi. A jónak gondolt gondolat nyilván a kommunizmus, ám ez a mondat kábé annyira súlyos, mint amikor a törpök kritizálják Hókuszpókot. Vagy mint egy Oravecz Nóra-idézet a hűtőmágnesen.

Tehet róla Dobrev Klára, hogy kik a felmenői? Nem. Előnyhöz juthatott a felmenői egzisztenciája és kapcsolati hálója által? Bizonyosan. Össze lehet hasonlítani a felmenők által fenntartott diktatúrát a mai kormányzással? Semmiképp.

Ezek után már csak hab a tortán, hogy az őszödi hazugságbeszéd miatti 2006-os, elementáris társadalmi felháborodás, illetve a később a rohamosztagosok által rommá vert tiltakozók kapcsán az Európai Egyesült Államok szószólója annyit bír mondani, hogy nagyon sok rendőr megsérült. Sőt: több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető. Ez így ugyebár tételesen hazugság, ami ezek szerint afféle családi hagyomány lehet.

„Ferire” pedig már akkor is mérhetetlenül büszke volt.

Amikor pedig pici golyóálló mellényt vittek a gyermekeinek, „ha jól emlékszem, akkor bementem hányni a fürdőszobába”. Hm. A gyermekek nyilván egy percig nem voltak veszélyben, ellenben VV Zsolti lazán megkönnyezhette ezt a fantazmagóriát.

Mi viszont köszönjük, nem kérünk többet az Apró–Dobrev-féle alternatív történelemből, se az egyéb terveikből.

 

Nyitókép: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára Apró Antallal, az MSZMP Politikai bizottságának tagjával beszélget az Országgyűlés őszi ülésszakának szünetében. (MTI/Manek Attila)

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bakandri
2021. május 26. 07:15
Látszik, hogy egy háztartásban vannak Ferivel, hazudtunk reggel, éjjel este és mindezt mosolyogva, baromi szimpatikusnak mutatva magát. Ez egy nagyképű, öntelt hazug nő. Isten óvjon bennünket tőle!
Onurisz
2021. május 21. 18:20
Ismételjük, mert ez a lényeg: "... ha nem lett volna fordulat harminc évvel ezelőtt, Dobrev Klára és férje alighanem kormányzati tényező lenne ..." Nem alighanem, hanem egészen biztos! Nem feltétlenül kormányzati, de hatalmi tényező (párt, vállalati, 'tudományos', titkosszolgálati, KGST, Internacionálé, stb.). Elvtárs és elvtársnő. És még valami. A rendszerváltozás le nem írt, de teljesen nyilvánvaló kompromisszuma volt, hogy az elvtársak büntetlenül távozhatnak a gazdasági szférába, még vagyont is eistandolhatnak hozzá, de onnan nem térhetnek vissza a politikai életbe. (Akik maradtak az utódpártban, azok nem lophattak a negyven évvel azelőtt elzabrált vagyonból.) Az Apró-klán természetesen ezt a kompromisszumot is megszegte. Ahogy nagypapi is mindenkit elárult. Gyurcsánynak sem volt és Apró-Dobrevnek sincs erkölcsi alapja bejelentkezni az ország vezetésére. És a 'lopás' szót a szájukra nem vehetik! 49-ben mindent elloptak a bankoktól és vállalatoktól az ingatlanokon és földeken át az utolsó suszterszögig, majd amikor helyreállt a világ, házat, céget loptak maguknak a felvett nyugati hitelekért cserébe elzálogosított állami vagyonból. Ezek a gazemberek most ismét bevinnének bennünket egy birodalomba, amelynek ismét ők lennének a helytartói.
Korrupt Kornél
2021. május 21. 16:12
Ha Nagy Imre unokái egyáltalán szóba álltak az apróékkal ugyanolyan aljasok, mint apróapó volt! Igazi komcsi szellem, megbocsátunk a gyilkosnak...
galancza
2021. május 21. 15:46
Kacsoh úr kérlek alássan! Egész jót írtál, de ez kevés. Hívd ki vitára fletónét, és csinálj belőle hülyét az ingadozó szavazók szemében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!