Magyarország nem az EU-fősodort hagyta ott, a fősodor hagyta el a józan észt

2021. március 10. 20:30

A Fidesz lépésével annak az eurokrata elitnek mondott búcsút, amely már rég eldobta magától a saját kereszténydemokrata eszméit.

2021. március 10. 20:30
Heltai Péter
New York Post

„Két évvel ezelőtt az Európai Parlament jobbközép pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) felfüggesztette a Fidesz tagságát. Viszálykodásuk múlt héten ért véget, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a pártja elhagyja az EPP-t.

A Fidesz lépésével annak az eurokrata elitnek mondott búcsút, amely már rég eldobta magától a saját kereszténydemokrata eszméit egy szélsőséges, globalista ideológia miatt, amely nem hagy teret a közép- és kelet-európai választópolgárok olyan értékeinek, mint a hit, a család és a nemzeti méltóság.

Mindaddig, amíg beálltunk a sorba, a globalista és liberális vonalat képviselő Brüsszel, valamint Washington nem szólt egy szót sem, ám amint más utat választottunk, demokráciaellenesnek minősítettek minket. Orbánt pedig még annál is rosszabbnak, miközben a miniszterelnök döntései valós problémákra jelentettek gyakorlatias megoldásokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. március 11. 11:46
Sajnos ez igaz! Weber kezét-lábát töri hogy "baloldalibb meg liberálisabb meg zöldebb" legyen a bololdali meg a liberális meg a zöld frakciónál is. Ezért aztán az EPP baloldali-zöld-liberális párt lett ÉS NEM KÉPVISELI A NÉMET KERESZTÉNY SZEMÉLYEK ÉRDEKEIT!!! Ezért aki a CDU-CSU-ra szavaz az egy "liberális-baloldali-zöld" pártra szavaz majd ősszel, ÉS SEMMIKÉPPEN SEM A KERESZTÉNY EMBEREK ÉRDEKEIT FIGYELEMBE VEVŐ PÁRTRA!!!!!!
Pelso j.
2021. március 11. 09:22
Bírom, amikor az efféle pártszócsövek azon siránkoznak, hogy már megint mindenki szembe jön az autópályán.
Vakfolt
2021. március 11. 07:42
A komcsik és a libsik ugyanannak a szarnak a két vetülete. A komcsik képesek elhitetni az emberekkel, hogy értük tesznek bármit is, a libsik erre nem képesek, lásd az szdszt 1990.-ben és később. A libsik viszont csalhatatlan érzékkel kúrnak szét mindent és rabolnak le tövig, hosszú távon garantálva a komcsik bukását. Akkor mégis miért bandáznak mindig össze? Mert a libsik kezében van a média, amivel ideig óráig félre tudnak magyarázni bármit, a nemzetközi hálózatukkal csapást tudnak mérni bárkire és ez nagyon félelmetes erő. A néppárttal is ugyanez történik, addig keresték a libsik kegyét, míg nem vették észre, hogy nem együttműködnek velük, hanem behajolnak. Még arra sem döbbentek rá, hogy a fidesz kizárásának követelése a saját erőd gyengítése, milyen szövetséges az, aki azt akarja, hogy vágd le a saját lábad? Az bizony ellenség, csak a néppárt úgy viselkedik, mint az a bizonyos hülye úriember, aki a keblén hüllőt melegített..
balbako_
2021. március 11. 06:48
Nocsak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!