Hagia Szophia

2020. július 29. 08:33

Csak azokat lephette meg, akik nem ismerik a törökországi viszonyokat.

2020. július 29. 08:33
Bíró Béla
Maszol

„A kereszténység egyik legjelentősebb emlékművének, a világörökség részévé is nyilvánított konstantinápolyi Hagia Szophia néven ismert katedrálisnak az aktív mecsetté való nyilvánítása csak azokat lephette meg, akik nem ismerik a törökországi viszonyokat. Recep Tayyip Erdoğan török elnök ugyanis még isztambuli polgármesterként ezzel a tervvel kampányolt. A katedrális ugyanis – Konstantinápoly 1453-as II. Mehmed, a »Hódító« általi elfoglalását követően egészen a Török Köztársaság Kemal Attatürk nevéhez fűződő kikiáltásáig, amikor is a mecsetet (hatalmas tiltakozások ellenére) Ayasofya néven múzeummá (s újabban a világörökség részévé) nyilvánították – dzsámiként (török imaházként) funkcionált. Erdoğan most, elnökként elérkezettnek látta a pillanatot, hogy – egyfajta önrestaurált Mehmed szultán gyanánt – teljesítse is ígéretét.

Tehette. Hiszen miután közvetlen elődei, Ciprus törökök lakta részét katonai agresszióval török fennhatóság alá vonták, a nemzetközi nyilvánosság (az akkor még tejhatalmú Amerikai Egyesült Államokkal az élen) az akciót a NATO második legnagyobb haderejét birtokló szövetségesnek kijáró ejnye-bejnyével elítélte ugyan, de magát a kialakult tényállást hallgatólagosan akceptálta. Így aztán Erdoğan joggal vélte úgy, hogy – a világhódító Török Birodalom hagyományainak méltó örököseként – ő is bármit megengedhet magának. És lőn. Az utóbbi években minden nemzetközi egyezménynek és jogelvnek fittyet hányva önkényesen Törökországhoz csatolta Szíria és Irak kurdok lakta területeinek jelentős részét. Líbiába is török csapatokat telepített, hogy megteremtse a Fekete-tenger olajban gazdag, Ciprus körüli részeinek török felségterületté nyilvánítását. A törökországi kurdok egyenjogú állampolgárokká való nyilvánításának viszont irgalmatlanul elejét veszi. (Hogy az örmény holocaustról, melyet az Amerikai Szenátus is csupán a legutóbbi hónapokban volt képes elítélni, ne is szóljak.) A törökök tehát – minden jel szerint – a térség legegyenlőbbjei. Legfeljebb csak a kínaiakhoz mérhetnék magukat… Mindezek a – mellesleg hajmeresztő – tények a román vagy a magyar sajtó ingerküszöbét sem nagyon szokták elérni, de – a németek kivételével, akiknek Erdoğannal saját elszámolni valóik is vannak – a nemzetközi sajtó sem csinált ügyet a történésekből.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mirtilla
2020. július 29. 17:53
R.T.Erdogan nagyhatalmi terveibe a keresztényeken kivül a hittestvér kurdok sem férnek bele.Bizonyos szempontból még zavaróbbak is neki a keresztényektől, hiszen a Közel-Kelet negyedik legnagyobb közössége, ráadásul nincs saját államuk.A kurd autonómia követelése már az ifjutörököket is zavarta.Már M.K. Atatürk betiltotta az önálló kurd identitás valamennyi szervezeti csiráját.A közel multban a kurd lázadók még menedéket találtak Irán és Irak kurdok lakta vidékein, de ujabban az iraki kormányal megállapodtak, hogy a törökök iraki területen is üldözhetik őket. Erdogan tőlük is feltétel nélküli kapitulációt követel.
Benedek Zsolt
2020. július 29. 17:28
https://www.youtube.com/watch?v=FojQoaw6HWo
Kup Lung
2020. július 29. 13:40
Nehéz lenne belekötni. Röviden de Jól körbejárta a témát. Talán a szíriai menekülteket hagyta csak ki akik szintén nem mellékesek hisz velük is zsarol a szultán nemcsak a haderejével. ----- Nem mellesleg rámutatott hogy a szíriai és iraki kurdok lakta területekre is rátették a törökök a kezüket miután az amcsik kivonultak ill. csak az olajmezőket "Védik" (na hagyjuk is a dolgot) . És hát mint az ottani kisebbség elüldözése eléggé gáz ,nemhogy felszólaltunk volna értük (ki ha mi nem ilyen történelemmel ) hanem még támogattuk is az akciót. Törökország tekintetében egész látványos a magyar külpolitika melléfogása. ---- Persze a jobboldali újságírók sem szakadtak meg sem a Hagia Sophia sem a török területszerző ügyben. Valahogy a kereszténységet és kisebbséget védés ilyenkor mintha nem lenne kifizetődő. Márpedig nemcsak akkor kell hangosnak lenni amikor a kormány megadja a zöld jelzést.
56október
2020. július 29. 11:03
Hogy is van ez az erősebb kutyával??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!