Hagia Szophia

„A kereszténység egyik legjelentősebb emlékművének, a világörökség részévé is nyilvánított konstantinápolyi Hagia Szophia néven ismert katedrálisnak az aktív mecsetté való nyilvánítása csak azokat lephette meg, akik nem ismerik a törökországi viszonyokat. Recep Tayyip Erdoğan török elnök ugyanis még isztambuli polgármesterként ezzel a tervvel kampányolt. A katedrális ugyanis – Konstantinápoly 1453-as II. Mehmed, a »Hódító« általi elfoglalását követően egészen a Török Köztársaság Kemal Attatürk nevéhez fűződő kikiáltásáig, amikor is a mecsetet (hatalmas tiltakozások ellenére) Ayasofya néven múzeummá (s újabban a világörökség részévé) nyilvánították – dzsámiként (török imaházként) funkcionált. Erdoğan most, elnökként elérkezettnek látta a pillanatot, hogy – egyfajta önrestaurált Mehmed szultán gyanánt – teljesítse is ígéretét.

Tehette. Hiszen miután közvetlen elődei, Ciprus törökök lakta részét katonai agresszióval török fennhatóság alá vonták, a nemzetközi nyilvánosság (az akkor még tejhatalmú Amerikai Egyesült Államokkal az élen) az akciót a NATO második legnagyobb haderejét birtokló szövetségesnek kijáró ejnye-bejnyével elítélte ugyan, de magát a kialakult tényállást hallgatólagosan akceptálta. Így aztán Erdoğan joggal vélte úgy, hogy – a világhódító Török Birodalom hagyományainak méltó örököseként – ő is bármit megengedhet magának. És lőn. Az utóbbi években minden nemzetközi egyezménynek és jogelvnek fittyet hányva önkényesen Törökországhoz csatolta Szíria és Irak kurdok lakta területeinek jelentős részét. Líbiába is török csapatokat telepített, hogy megteremtse a Fekete-tenger olajban gazdag, Ciprus körüli részeinek török felségterületté nyilvánítását. A törökországi kurdok egyenjogú állampolgárokká való nyilvánításának viszont irgalmatlanul elejét veszi. (Hogy az örmény holocaustról, melyet az Amerikai Szenátus is csupán a legutóbbi hónapokban volt képes elítélni, ne is szóljak.) A törökök tehát – minden jel szerint – a térség legegyenlőbbjei. Legfeljebb csak a kínaiakhoz mérhetnék magukat… Mindezek a – mellesleg hajmeresztő – tények a román vagy a magyar sajtó ingerküszöbét sem nagyon szokták elérni, de – a németek kivételével, akiknek Erdoğannal saját elszámolni valóik is vannak – a nemzetközi sajtó sem csinált ügyet a történésekből.”