A rendszerváltoztatás évfordulója

2019. január 29. 11:03

Szüleink generációja pontosan tudta, hogy mit jelent diktatúrában élni.

2019. január 29. 11:03
Orbán Balázs
Orbán Balázs
Facebook

„»30 éve szabadon« – tegnap tartotta a rendszerváltoztatás évfordulójáról szóló megemlékezéssorozat összeállításáért felelős emlékbizottság az első ülését.

Azok nevében is beszélve, akik - mint én - akkor csupán gyerekek voltak, azt képviseltem, hogy a rendszerváltoztatás ennek a generációnak elsősorban azt a szabadságot jelenti, ami immár 30 éve a miénk.

Olyan lehetőségeink vannak, amelyekről szüleink ugyanebben az életkorban még csak nem is álmodhattak. Számunkra kinyílt a világ, amely számukra elérhetetlen volt.

Ők sajnos pontosan tudták, hogy mi jelent diktatúrában élni. Közös siker, hogy nekünk már csak az jut, hogy bármelyik kormányra - legyen az jobb- vagy baloldali - szabadon mondhatunk bármit, s a véleményünkért senki másnak, hanem csak magunknak tartozunk felelősséggel.

Másrészt, a generációnk immár a maga teljességében felelős Magyarország sorsáért is. Más nem arathatja le a babért és másra nem foghatjuk a kudarcot. Ez olyan adomány, amely évszázadok óta a magyarok hosszú generációinak nem adatott meg.

Harmadrészt, látni kell, hogy a marxizmus mint ideológia ugyan megbukott, de nem halott. Sőt! A nyugati világban, s különösen a fiatalok körében, egyre többen vannak, akik úgy lelkesednek ezen ideológia XXI. századi különböző reinkarnációiért, mintha nem tudnák, hogy a gyakorlati megvalósításukra tett kísérletek miképpen változtatták a szenvedések évszázadává a XX. századot.

Azt is egyértelművé kell tennünk, hogy soha többet nem kérünk ebből!

Van feladat bőven.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2019. január 30. 09:53
Lenne egy javaslatom: Fel kellene állítani az egykori recski munkatábor mását. Aki ma diktatúráról hadovál, azt bebaszni két hétre oda a kóterba, hogy éljen úgy, ahogy annak idején az ott fogvatartottak. Utána kiengedni, és megkérdezni tőle, hogy "Na, még mindig az a véleménye, hogy a mostani állapotok olyanok, mint a kommunista diktatúrában?"
KannibálTatárÚr
2019. január 29. 14:59
Ilyen semmitmondó szövegeket a szoci alatt szoktunk olvasni. Csakhogy akkor volt hazai gazdaság, nem német autógyár adta az alamizsnabért. Aki diktatúráról beszél az akkori időkben, olvassa el a mai Mandiban: "ZACHAR PÉTER KRISZTIÁN Francia-német Európa-projekt: újbor régi tömlőkbe?" Olyan piszkos diktatúra, amilyet még Sztalin sem ismert. Személy szerint a szüleim vagyonocskáját a kommunisták vették el, de adtak nekik munkát, az én mogspórolt pénzemet a rendszarváltók tették tönkre és munkanélkülivé tettek. Ezt elmondhatja a korosztályom 95 %-a. Úgyhogy: inkább jönne vissza a kommunista diktatúra a nép érdekében, mint ez a jelenlegi a tolvajok érdekében.
koronaszepe
2019. január 29. 14:53
Ha elfogy a pénz, a rezsicsökkentés, Erzsébet-utalványt követelő nyuggerek fogják taccsra tenni Orbánt... 1 forint a forró lángos, éljen soká Kádár János! 10 forint a forró lángos, rohadjon meg Kádár János!
zakar zoltán béla
2019. január 29. 14:09
A cím pontos! Aki most diktatúráról beszél az vagy aljas, vagy idióta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!