Három T a hitéletben

2017. november 15. 19:10

Mielőtt bárki elbizonytalanodna, a hiba Orbán Viktor készülékében van.

2017. november 15. 19:10
Bősz Anett
168 Óra

„Nem hittük volna, hogy a 2017-es év még az állam és az egyház szétválasztásáért folyó küzdelemmel telik majd itthon, de ahogyan sok mindenben, ebben is tévedtünk.

Mielőtt bárki elbizonytalanodna, a hiba Orbán Viktor készülékében van.

Neki olyan készüléke van, amely a neki tetsző egyházak állammal való összefonódását, a nem tetszőknek pedig a megszűnését idézi elő. Ha ez nem lenne elég fölháborító, akkor hozzátehetjük, hogy jelen pillanatban az egyházi és a világnézetileg semleges iskolák diákjai között fejenkénti támogatásban csaknem háromszoros a különbség, az előbbiek javára.

Ha egy európai ország nem a déli határon épített kerítés, Esztergom, Biharkeresztes és Hegyeshalom között terül el, akkor elkötelezett a gondolat, a lelkiismeret és a vallásgyakorlás szabadsága mellett. A nyugati világban pontosan tudják, hogy nem szabad különbséget tenni az emberek között meggyőződésük, hitük vagy vallásuk szerint. Az elmúlt években az Orbán-kormány olyan törvényeket és intézkedéseket hozott, amelyek szembemennek az egyház és az állam szétválasztásának demokratikus elvével. Miközben például a római katolikus és a református egyház kiemelkedő támogatáshoz jutott, a Magyar Evangéliumi Testvérközösségtől és más egyházaktól még a jogállásukat is megvonták, önkényesen.

Ilyen körülmények között nem alakul ki valódi hitéleti autonómia, az egyházak pedig örökké a kiszolgáltatottjai vagy éppen a hű kiszolgálói, elkötelezettjei lesznek a hatalomnak.

A probléma többrétű. Az egyik, hogy jelenleg teljesen átláthatatlan az egyházak finanszírozása. A kormánynak tetsző és nem tetsző egyházak között vastag törésvonal választja el egymástól a »támogatott«, a »tűrt« és a »tiltott« kategóriákat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kortárs
2017. november 16. 14:58
Hú vazze, amikor egy libsi-komcsi egyházügyben szakért! Anettkának inkább mardnia kellene a Che Guavera -Marx - Lukács György tengelyen, az az ő szellemi szintje.
Morgen
2017. november 16. 12:30
Megint ez az ostoba tyúk, akit rá lehetett küldeni a klaviatúrára Orbánozni. Unalmas.
Peter8811
2017. november 16. 11:01
Mi a három T betű, Tömött Tamara Tunyája?
tango47
2017. november 16. 10:11
Anettka pártja a maga nemében olyan, mint Gyurcsok egyháza volt. Írjon sok ilyen butaságot, mert jövőre a pártvezetőknek kell majd összedobni a pénzt az állami támogatás visszafizetésére, mivel nem érték el az 1 százalékot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!