Ferenc pápa magasztalása

2017. október 27. 17:53

Ferenc pápa pápasága képviseli a végkimenetelét és tetőpontját az egyház önpusztító folyamatának.

2017. október 27. 17:53
Roberto de Mattei
Katolikus Válasz

„Nem kell történészeknek lennünk ahhoz, hogy megértsük: az egyház életének idáig még teljes mértékben példa nélküli fejezetét éljük. Nem arról van szó, hogy a világ végéhez érkeztünk, de napjainkban alkalmazhatjuk a mi Urunk szavait, aki az idők végezetekor való visszatéréséről szomorúan ezt mondta: »Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?« (Lk 18,8).

A hit elvesztése, még az egyháziak részéről is, most már nyilvánvaló. 2012. január 27-én, a Hittani Kongregáció Plenáris Üléséhez fordulva XVI. Benedek megállapította: »A hit mély válságával, a vallási érzék elvesztésével állunk szemben, amely a ma egyházának legnagyobb kihívását jelenti. A hit megújítása legyen tehát napjainkban az egész egyház elkötelezettségének elsődleges feladata«. A hitnek ez az elvesztése ma egy általános hittagadás jellemzőivel rendelkezik.

Robert Sarah bíboros, 2013. november 4-én, az Európai Püspöki Konferenciák trieszti találkozóján mondott beszédében megállapította, hogy »még a megkereszteltek és Krisztus tanítványai között is van egyfajta csöndes hittagadás, Isten és a keresztény hit visszautasítása a politikában, a gazdasági életben, a nyugati poszt-modern kultúra etikai és erkölcsi dimenziójában«. Raymond Leo Burke bíboros pedig 2017. október 13-án, a buckfasti apátságban mondott homíliájában emlékeztetett rá, hogy Fatima üzenete »hogyan szól azokról az ördögi erőkről, amelyek napjainkban a világra zúdulnak, belépve magába az egyházi életbe, messzire vezetve a lelkeket a hitigazságoktól, tehát az isteni szeretettől, amely Jézus dicsőséges, átszúrt Szívéből folyik«.

A lelkek elvesznek, mert a nyelvezet homályos és félrevezető, a tévedések és eretnekségek magvait minden nap elhintik a hívő nép körében. Ferenc pápa pápasága képviseli a végkimenetelét és tetőpontját az egyház önpusztító folyamatának, amelynek eredete a múltba nyúlik, de amely ma szédületes gyorsaságra tett szert. 

Az éjszakában, amelybe a lelkek merültek, a 2017. szeptember 24-i Correctio filialis úgy hatott, mint egy fénysugár, amely kettéhasítja a sötétséget. A Ferenc pápa által biztosan állított és hirdetett eretnekségek nyilvános leleplezése visszhangzott a föld egyik sarkából a másikig, futótűzként terjedt el a médiában és számos katolikus magánbeszélgetésének uralkodó témájává vált. Ezekben a beszélgetésekben kevesen tagadják a Correcito által leleplezett tények igazságát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2017. október 28. 07:55
Ferenc pápa egy libsi celeb..
Lolka-Bolka
2017. október 27. 22:36
Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya is. 24Bennetek az maradjon meg, amit kezdettől fogva hallottatok! Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. 25Ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk
Lolka-Bolka
2017. október 27. 22:35
18Gyermekeim, itt az utolsó óra! Hallottátok, hogy jön egy antikrisztus. Most sok antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. 19Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való. 20Titeket azonban fölkent a Szent, és mindannyian az ismeret birtokában vagytok. 21Nem azért írok nektek, mert nem ismeritek az igazságot, hanem azért, mert ismeritek, és azért, mert az igazságból semmiféle hazugság nem származik.
balint60
2017. október 27. 21:02
Nyilvánvaló, hogy Ferenc "pápa" egy migránssimogató Soros-bérenc, a Sátán tervének aktív végrehajtója.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!