Lombikprogram és életkérdés

2017. augusztus 24. 13:30

Skrabski Fruzsina kiáltása épp azért drámai, mert keresztyénként vár keresztyéni hozzáállást. Irgalmasságot, segítséget, lelki támogatást.

2017. augusztus 24. 13:30
Jakab Bálint
reposzt

„Éppen ezért az orvostudományt, mint technét el lehet fogadni vagy el lehet utasítani. Ez utóbbi a szélsőséges irányzatokat – szekták – kivéve nem jön szóba a keresztyén ember számára. Az orvostudomány lehetőség, Isten eszköze, ha az élet jobbá tételére vonatkozik. A mesterséges fogantatás technikai lehetőségének azt az etikai kihívást kellene kiküszöbölni, hogy a fogantatás utáni sejtek mindegyikét ne csak öt napig, hanem »teljességgel« felhasználja. A technika, ha jól használják, felmenthet az etikai kérdések súlya alól. (Nem kizárt, hogy újabbakat generál később). A tudomány lehetősége tehát pótolhatja azt, amit az ember elveszített a modernitás révén. Mert bizonyított a férfiak nemzőképességének csökkenése, a modern élettel járó negatív hatások következménye a reprodukcióra, de lehetőségként kell tekinteni arra, hogy megvannak ennek ellentételezési esélyei is. A gyermektelenség állapot, az élet vágya pedig lehetőség. Jó, amíg vannak, akik mindent megtesznek ennek beteljesedéséért.

A harmadik etikai szempont az érintettekhez való keresztyén hozzáállás. Skrabski Fruzsina kiáltása épp azért drámai, mert keresztyénként vár keresztyéni hozzáállást. Irgalmasságot, segítséget, lelki támogatást. Mérlegre kellene tenni az „eldobott” és „megfogant” életeket és matematikai logikával igazságot tenni? Melyik a több? Melyik a jobb? Egy eldobott élet is a világ. Egy elfogadott és világba érkező élet is az.

A technikát, a lehetőséget eszközként, minden életet Isten ajándékaként elfogadni keresztyéni. A legnehezebbet, a nemet elfogadni is keresztyéni. Az igenben és a nemben egymás mellé állni az igazán keresztyéni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
==T==
2017. augusztus 24. 19:46
" Én is kaptam levelet egy reformátustól, hogy hithű katolikus barátnője kérdezi, mi is lenne a református egyház álláspontja a kérdésben, mert lelkiismereti válságban vergődik egyháza tanítása és a gyermekáldás vágya között" Nos, ha a lány hithű katolikus, akkor nem lehetne reformátuspasija.
apika2
2017. augusztus 24. 16:53
...és mellette egy csomó olyan kezdemény felett ítélkezzen, mint akit beleültettek a méhébe... Etikailag egy lehetne elfogadható: Van egy petesejt (nem tucatnyi), azt egy spermium (férj) megtermékenyíti, azután, ez beültetve, kihordva, és mindenki boldog... Biztos ezzel is ellentmondok a katolicizmusnak, de nem annyira, mint amit a mai gyakorlat képvisel.
apika2
2017. augusztus 24. 15:08
Az etikai kérdés egyszerű. Ha a fogantatás pillanatától embernek tekintünk valakit, akkor nehéz azt mondani, hogy megvan a baba, a többi (megtermékenyített sejt) mehet a kukába... Vagy amikor beültetnek nyolcat, és a megtapadt 5-ből háromnak káliuminjekcióval megmutatják a keresztényi szeretetet, amit majd megkap a megszületett... Szépíthetjük, ez az orvosi gyakorlat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!