Mély víz, csak úszóknak

2017. május 24. 09:54

Ha Gyárfás Tamásról azt írtuk tavaly év végén, nem sokkal a világbajnokság érdekében történő lemondása előtt, hogy zsákutcába került, úgy Bienerth Gusztávra duplán igaz ez.

2017. május 24. 09:54
Kálnoki Kis Attila
24.hu

„Bienerth regnálása négy hónapja alatt kiderült, joviális stílusa, megnyerő mosolya és perfekt körmondatai mögött jobbára nincs valódi tartalom. Ami pedig van, az elsősorban saját politikai kapcsolatépítését szolgálja. Márpedig a sport világa az már csak olyan, hogy ezt nem tűri.

A sportban sok a viszály, a veszekedés, de a teljesítmény szent és sérthetetlen, csak az számít, azt mindig, minden körülmények között elismerik. Még attól is, akit nem feltétlenül imádnak. Gyárfás Tamást, aki a MÚSZ 110 éves fennállása során 23 éven át uralkodott, autokrata vezetési stílusa miatt kritizálták leginkább, de pont a megkérdőjelezhetetlen teljesítménye miatt fogadták el. Ha nincs Shane Tusup, és nem jön vele a magyarral merőben ellentétes amerikai szemlélete, a mai napig ő az elnök.

Gyárfás regnálása alatt semmiképp sem fordulhatott elő, hogy:

  • alapszabály-ellenesen távolítson el szövetségi igazgatót,
  • alapszabály-ellenesen nevezzen ki három másik igazgatót,
  • a közgyűlés ne szavazzon a levezető elnök személyéről, ne legyenek időben minden tagnak kiküldve a szükséges írásos dokumentumok,
  • a közgyűlésre ne jöjjön el a két legfontosabb politikai kormányoldali meghívott, napirend előtti vendég: Dr. Navracsics Tibor – Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa és Dr. Szabó Tünde sportért felelős szakállamtitkár,
  • ne kerüljön be az elnökségbe az, akit ő akar, kiváltképp ne egy olyan politikai potentát, mint Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes,
  • ne szavazzák meg azt az alapszabály-módosító indítványt, amelyet ő akar, azaz elutasítsák a teljes átalakítási »reformprogramját«,
  • olyan sajtóanyagot jelentessen meg mindezek után, amelyik elhallgatja az igazságot.

Bienerth Gusztávval ezek a csúfságok estek meg az elmúlt négy hónap alatt, illetve a sportág hétvégi tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlésén.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. május 25. 17:22
Pártállami sportpolitika...
duzur
2017. május 25. 12:24
Igazából, én mint laikus, arra lennék kiváncsi, hogy Tusup, hasonlóan sikeres-e más uszókkal is mint Katinkával. Azt hiszem, a Polgár apukának se sikerült bebizonyítania, hogy bárkiböl tud sakkbajnokot faragni. Vagy igen?
Ipolypart
2017. május 24. 14:10
Na ki lesz a következő?
Mr.Falafel
2017. május 24. 13:46
Kálnoki mindig is Gyárfás párti volt és Katinka ellenes. Egyszer-kétszer ezt meg is mondtam neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!