Jönnek, hogy elfoglalják Európát

2016. július 20. 12:27

Lehet, hogy én tévedek, de ezernégyszáz év tanulságai alapján nem tartom valószínűnek, hogy lehetséges őket integrálni. A multikulturalizmusnak éppen az a gyengéje, hogy mi befogadnánk őket, de ők nem fogadnak el minket. Interjú.

2016. július 20. 12:27
Márfi Gyula
Magyar Hírlap

Komolyan úgy gondolja, hogy a több száz kilométert akár a gyermekeikkel megtevők is el akarják foglalni a kontinenst?

Biztosnak tartom, hogy van egy ilyen küldetésük is, persze, nem csak ezért jönnek. Háborúk és környezeti katasztrófák mindig voltak, de hogy most ekkora nyomás van Európán, az nem lehet véletlen, szerepet játszhat benne ez a hódítási szándék. Ezért támogatják őket az arab bankok. Katarba vagy az Egyesült Emírségekbe nem engedik be őket, de adnak nekik pénzt, buzdítva őket, vándoroljanak hozzánk. A migrációnak ugyanis nem csupán okai, de céljai is vannak. Ilyen Európa, illetve az euró destabilizálása, amiben meg az Egyesült Államoktól számíthatnak támogatásra. A harmadik cél pedig a munkaerő­hiány orvoslása egyes uniós tagállamokban, a nagyvállalkozóknak szükségük van olcsó munkaerőre, vagyis modern rabszolgákra.

Ferenc pápa, a katolikus egyház feje mégis azt mondta a minap, hogy az elküldött migránsban ott lehet Krisztus. Nincs ellentmondás?

Jézus azt mondta, legyetek szelídek, mint a galambok, de azt is: legyetek okosak, mint a kígyók! Attól még, hogy szeretjük a farkasokat, hiszen ők is Isten teremtményei, nem engedjük be őket a bárányok közé, még ha báránybőrben is érkeznek. A Szentatyának egyébként azért sem érdemes keményen fogalmaznia, mert akkor a Közel-Keleten élő keresztényeken állhatnak bosszút a muszlimok, az eddiginél is durvábban. Ferenc pápa ráadásul nyilván jobban ismeri azokat a muszlimokat, akikkel Dél-Amerikában találkozott, s akikkel együtt imádkozhatott a katolikus templomokban. De akik most jönnek, nem tesznek ilyet, muszlim és muszlim között is lehet különbség. Meg kell ismerni az iszlámot, hogy érdemben tudjunk nyilatkozni. Fontos az is, hogy míg a zsidó-keresztény hagyomány a bosszútól és a harctól a békés, megbocsájtó magatartás felé vezet –, hiszen Jézus már arra hív minket, szeressük az ellenséget is –, addig a muzulmánoknál ilyen nem létezik. Szakértők szerint a Mekkában keletkezett Korán-fejezetekben, azaz a szúrákban Allah még úgy szerepel, mint irgalmas isten, a medinaiakban azonban inkább bosszúálló, ott már több az antiszemita kijelentés, mint Hitler »Mein Kampf«-jában. Náluk még van olyan, hogy szent gyűlölet. Vagyis a folyamat fordított. Máig élő, érzékletes példa: a házasságtörésért halál jár, nyilvánosan kivégzik, aki ilyet tesz.

Sokan éppen a muszlim radikalizmus, az ilyen szabályok elől menekülnek Európába.

Nem hiszek benne, hogy emiatt menekülnének. Hiszen ezt tanulják, ebben nőnek fel. A háború persze más, az lehet oka az elvándorlásuknak. Ugyanakkor a gyermekek, akik velük jönnek, sokszor nem is a sajátjaik, csak tolják őket maguk előtt, hogy sajnálatot ébresszenek, aztán otthagyják a szerencsétleneket, vagy éppen átdobják a határkerítésen. Még egyszer mondom: tudnunk kell, hogy mások, mint mi, s ha ezt nem vesszük figyelembe, rossz döntéseket hozhatunk. Lehet, hogy én tévedek, de ezernégyszáz év tanulságai alapján nem tartom valószínűnek, hogy lehetséges őket integrálni. A multikulturalizmusnak éppen az a gyengéje, hogy mi befogadnánk őket, de ők nem fogadnak el minket. Saját képükre és hasonlatosságukra akarnak alakítani bennünket. Még azok is, akik menekültként érkeznek. Nem tisztelik, hanem megvetik a másságot, azaz minket, sőt egyfajta felsőbbrendűségi tudat van bennük. És még valami. Az iszlám nem csak vallás, hanem totalitárius politikai rendszer, ahogy azt az iráni Homeini ajatollah is megmondta már.”

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kohntalan
2018. január 03. 21:45
"Jézus azt mondta, legyetek szelídek, mint a galambok, de azt is: legyetek okosak, mint a kígyók! Attól még, hogy szeretjük a farkasokat, hiszen ők is Isten teremtményei, nem engedjük be őket a bárányok közé, még ha báránybőrben is érkeznek." Az ördög mindig tud idézni a Bibliából, ha szüksége van rá. Ez a pap is azt tette. Az pedig, hogy a migránsokat a farkasokhoz hasonlította, mélyen keresztényellenes, antihumánus, aljas cselekedet.
Sulammit
2016. szeptember 30. 23:11
Na de a népsűrűség is nagyobb? Igaz?
Vörös Gyuláné
2016. július 28. 19:50
"Az ördög mindig tud idézni a Bibliából, ha szüksége van rá" - ez viszont nem teszi igazzá azt az állításodat, hogy aki tud idézni a Bibliából, az maga a Sátán. A dolgokat nevén nevezni egyébként egyáltalán nem keresztényellenes. Köszönjük, hogy megmondod nekünk, milyen a jó keresztény, de ne fáraszd magad ezzel. Mi se akarjuk megmondani neked, milyen a jó kohn...
22-es csapdája
2016. július 28. 17:08
Kiegészítés: A nyugat-európai gazdasági elitnek nem biztos, hogy munkaerőre van szüksége. Inkább fogyasztóra, szavazóra. A termelés már túlnyomórészt gépesített, nincs benne szükség emberre, főleg nem képzetlen emberre. Az viszont a gazdasági elit számára kedvező módszer a folyamatos fejlődésre, hogy: - a bevándorlót az őslakosok befizetéseiből ÉS hitelből eltartja az állam - a bevándorló ebből vásárol, ami vásárlóerőt jelent - a bevándorló megszavazza, akit megmutatnak neki. Ami miatt - többek között - ez nekünk őslakosoknak nem tetszik: - a bevándorló jelenlétével, életmódjával, viselkedésével folyamatos konfliktusokat generál az őslakossággal - ez a konfliktus lefoglalja az őslakosok energiáit, így nem tudnak cselekvően fellépni, aktívan alakítani az életük feltételeit, legalábbis nagyban, hosszú távon - a hitelfelvételek miatt a következő generációk olyan elképesztő hátránnyal (adósság, munkanélküliség) indítanak majd, ami behozhatatlan - az igénytelen faj kiszaporodik minket a hazánkból, és szintén megfoszt minket attól a létminőségtől (biztonságtól, gazdagságtól) amiért mi megdolgoztunk, amiért elviseltünk egy csomó kultúrán alapuló önkorlátozást, civilizációs kényszert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!