Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

2016. július 27. 09:59

Természetesen a többi elbeszélés sem rossz, csak éppen nem kiemelkedő. Ha ezt a négy írást nem venném számításba, akkor azt mondanám, hogy a kötet egy közepes alkotások gyűjteménye, ami könnyen olvasható és még könnyebben felejthető.

2016. július 27. 09:59
Letya
Könyvek, ahogy én látom

Falak mögött a világ és a 2045 – Harminc év múlva SF-antológiák után itt a folytatás, a Távoli kolóniák. Az Ad Astra kiadó gondozásában megjelent kötet 16, magyar szerzők által írt elbeszélést tartalmaz.

A fő irányt az elbeszéléseknek ismét a kötet címe adta meg, amit nagyon sokan elég tágan értelmeztek. Sajnos, többen is arra használták fel ezt a lehetőséget, hogy visszanyúljanak a múltba és azt átalakítva, megbolygatva, átértelmezve egy másik bolygó felszínére helyezve az eseményeket, mintegy történelmi kalandregénnyé változtatták a kötet nagy részét. A visszanyúlással nincs is probléma, hiszen sok sci-fi író élt már ezzel a lehetőséggel és alkotott kiváló regényt a témában. Azonban itt valahogy nem sikerült megfogni a lényeget. Ami nekem hiányzott, az a csattanó az írások végén. Az elképedés az emberiség tettein és a főhajtás az univerzum előtt. (…)

Természetesen a többi elbeszélés sem rossz, csak éppen nem kiemelkedő. Ha ezt a négy írást nem venném számításba, akkor azt mondanám, hogy a kötet egy közepes alkotások gyűjteménye, ami könnyen olvasható és még könnyebben felejthető.

Mindennek ellenére, nagyon remélem, hogy jövőre egy újabb SF-antológiával lep meg bennünket a kiadó. Viszont a témaválasztásnál körültekintőbbnek kell lenni és nem szabad ennyire tágan értelmezhető címet választani. Hozzászólásban akár ötletelni is lehet, hogy mi legyen a következő kötet címe, amiről ti is szívesen olvasnátok.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!