Elegük van: a bevándorlás ellen tüntettek Írországban
„Az ír életek számítanak”, illetve „a gazdasági bevándorlók nem menekültek!” – ilyen feliratokkal vonultak fel Dublinban azok, akiknek elegük van a sátorvárosok „lakóiból”.
A vasárnap a határnál balhézók próbálták maguknak is bizonyítani, hogy potens emberek. Pedig csak játékszerei egy hatalmas meccsnek.
„A vasárnapi csata kiindulópontja egy szórólap volt, amelyen aktivisták buzdították csoportos határátlépésre a migránsokat. Sokan kisgyerekekkel indultak neki az útnak. Akik azonban őket azzal hitegették, hogy végre mehetnek Németország felé, valószínűleg politikai motivációból vezették félre őket. A határ megnyitását akarják elérni, ha kell, konfrontáció árán.
A görögök a többi uniós tagállammal tétlenül nézik az Idomeniben uralkodó állapotokat. Az ittrekedt emberek megérdemelnék, hogy sorsukat megnyugtatóan rendezzék, ám most Európának az az érdeke, hogy a távoli menekülttáborokba és nyomortanyákra is eljussanak az elborzasztó képek. Ha a magyar autópályán való vonulás és németországi érkezés azt jelezte: érdemes elindulni, most legyenek olyan fotók, hogy nem érdemes.
A vasárnap a határnál balhézók próbálták maguknak is bizonyítani, hogy potens emberek. Pedig csak játékszerei egy hatalmas meccsnek.”