Pillantás a VIP-páholyra

2016. március 02. 08:08

A VIP-szektorban tripla népsűrűség, mint a stadion egyéb helyein.

2016. március 02. 08:08
Uj Péter
Népszabadság

„A VIP-szektorban tripla népsűrűség, mint a stadion egyéb helyein. Az üvegfalak mögötti páholyba nem is látni be, csak a fehér abrosszal letakart kerek asztalok vehetők ki, néhány elegáns formájú pohárral, és egy mereven, szinte vigyázzban álló pincér alakja, kezében tálcát tart, karja előírásosan derékszöget zár be a törzsével, másik hátratéve. Kint, az üvegfal előtt áll a kormányfő. Jobb vállával egy oszlopnak dől, fedezékbe húzódik a szél elől, nyakát is behúzza a nagy sportkabátba. Talán az ő arca a legkomorabb. Szinte durcás. Vagy haragos. Összefonja maga előtt a karjait. Mellette Eperjes színművész, hátratett kézzel, lesütött szemmel áll fegyelmezetten, mintha temetésen volna. Kicsit odébb a Video­ton vezetői, Kovács Zoltán igazgató, Garancsi tulajdonos. Búskomoran.

A műbőr fotelokban a házigazdaklub milliárdos elnöke, a vállalkozózseni Mészáros és Mészáros Lőrinc, az MLSZ-elnök, a nemzetközi igazgató, a szövetségi kapitány, kisebb szakmai stáb. Majdnem alszanak. De lehet, hogy tényleg. Vagy halottak.

Még néhány szupermega-milliárdos és hivatásos Orbán után koslató. Néhányuk magával cipelte ladyjét. A ladyk sportosan elegánsak, frissen a fodrásztól, de nem túlöltözve persze. Az ő arcukon értetlen szenvedés. Mert oké, hogy van ára is annak, hogy a ház ura, a kicsim, akivel majd két hét múlva Seychelle­ről szelfizünk, olyan ügyesen talicskázza hazafele a miriádokat, de hát ez így, ahogy van, mégiscsak értelmetlen, fájdalmas, szomorú. Talán az is átsuhan néhány agyon, hogy nem éri meg. (...)

Aztán persze kiegyeznek magukkal, jókedvük ugyan ettől sem lesz, de ha osztanak-szoroznak, arra jutnak, hogy mégis jobb lesz így: dideregve, szomorúan, de mocskos gazdagon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. március 02. 17:21
Aki a kiraly kegyeibe ferkozik, milliardos lesz. Hanyinger. De nem konnyu neki: a diktatorok mar senkiben sem biznak. Neki is mar csak a tusko-egyszeru Meszaros maradt.
Tintamin
2016. március 02. 17:14
Kivalo abrazolasa a szemelyi kultusznak!!
néhai Ch.Pilot
2016. március 02. 13:52
Halottak. Vagy ők, vagy te, Péter. Agyhalott. Már csak a vegetatív szerveid működnek, az anyagi dolgok iránt fogékonyak. És ennek kapcsán a halott agyban érdekes módon megjelenik egy alapvetően elvont, lelki dimenzió: az irigység, majd ennek következtében a rosszindulat... és... megszületett a ZOMBI! Na, ez vagy te, Péter.
Laibach
2016. március 02. 13:11
"..Kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami támogatással Kozármislenyben. .." "..A harmadosztályú csapat meccseire 2014-ben átlagosan százhatvanan látogattak ki..." http://444.hu/2016/03/02/440-milliobol-indul-stadionfejlesztes-kozarmislenyben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!