A félreértések elkerülése végett

2016. március 19. 11:22

A nemzetközi ‪#‎winelover‬ közösség se nem hagyta jóvá, se nem adta áldását a Winelovers név használatára a szóban forgó hazai rendezvénysorozatra.

2016. március 19. 11:22
Tóth Rita
Facebook

Az alábbiakban Tóth Rita közleményét közöljük Tábor István, a Winelovers rendezvényeket szervező Trinety Media Kft. tulajdonosa lapunkban megjelent levelére reagálva. Tábor következőket írta a Winelovers-Winelover-kapcsolatról:

„Kézdy Facebook oldalán többen a Trinety Media Kft. #winelover „névvel való visszaélését” is bírálták. A Winelovers rendezvényszervező csoport első kampányának indulása előtt ugyanakkor egyeztetett Gabrovits Lottéval, aki abban az időben a #winelover közösség magyarországi vezető személyisége volt. Gabrovits akkori levelünket továbbította Luiz Albertonak, a #winelover alapítójának, aki részletesen választolt a kérdésekre, és áldását adta a névhasználatra.”

Következzék tehát Tóth Rita nyilatkozata.

„Félreértések elkerülése végett és Luiz Winelover Alberto kérésének megfelelően szeretném egyértelművé tenni, hogy a nemzetközi ‪#‎winelover‬ közösség se nem hagyta jóvá, se nem adta áldását a Winelovers név használatára a szóban forgó hazai rendezvénysorozatra. 2014 februárja óta a közösség kinevezett nagykövete Tóth Rita, Nemzetközi Borakadémikus. További info hamarosan...”

Tóth Rita posztja alatti hozzászólásában ezt Luiz Alberto is megerősítette.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2016. augusztus 19. 16:26
Az a lényeg, hogy jól szébasszátok a tokaji márkát a kicsinyes, személyes szarságokkal teli acsarkodással! Titeket úgy el kéne zavarni a tokaji brand környékéről, hogy a lábatok se érje a földet! Szégyen a viselkedésetek, amit itt ország-világ előtt csináltok! (és ha nem adta a beleegyezését akkor mi van? Pereld be, de kussban, csendben, hogy ne árts a márkának, mert azzal az országnak ártasz! Nem vagy te méltó e posztra, mert nem tudod a súlyát, nem tudod az értékét!)
Mojjo
2016. április 01. 01:44
Szerintem Tokajnak nem fog ártani, nem árthat ez a történet. Főleg, hogy bőven nem csak a Tokaj Grand átnevezéséről szól ez, hanem a Kékfrankos Most, meg a többi winelovers rendezvény is érintwtt. De szerintem azt mindenki látja, hogy Tokajnak, mint borvidéknek nincs köze ehhez a csatározáshoz.
1120
2016. március 29. 01:38
"Mi pöcs van?" (Laszlo Gogolak)
muszlimokat zsidókat együtt elzavavrni
2016. március 29. 01:38
röhej ez az egész teljesen öncélú, felfújt és felfuvalkodott, nárcisztikus borbiznisz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!