Előretör a konzervatív afrikai kereszténység

2016. január 15. 12:56

A nyomás az anglikán egyházon, hogy maradjon hű a hagyományos keresztény tanításhoz a házassággal kapcsolatban, egyértelműen az afrikaiak műve. Ez azt jelenti, hogy a harmadik világ fiatal, ortodox, többségi egyháza hivatalosan is megmutatta erejét.

2016. január 15. 12:56
Dwight Longenecker atya
Standing on My Head

„Emlékszem egy történetre abból a korból, amikor anglikán voltam, egy Lambeth-konferenciáról (az összes anglikán püspök tízévenkénti találkozója Canterburyben). Egy episzkopális püspök vitába keveredett egy afrikaival a homoszexualitásról. Végül azt mondta az afrikainak egyfajta leereszkedő, beképzelt stílusban, hogy »amikor ti, afrikaiak kicsit kifinomultabbak és műveltebbek lesztek, jobban fogjátok érteni az emberi szexualitást«.

Az afrikai azzal vágott vissza: »Rasszista vagy! Csak mert fekete vagyok, azt hiszed, tanulatlan ősember vagyok. Pedig nekünk, afrikai püspököknek is megvan a magunk doktorija. Oxfordban és Cambridge-ben tanultunk teológiát. Ott voltunk a Harvardon és a Yale-en. Nem vagyunk tanulatlan bennszülöttek!«

Az episzkopális püspök (akinek a számára a rasszizmus a megbocsáthatatlan bűn) megfelelőképp helyre lett téve.

Ez még a kilencvenes években történt, amikor az évtizedek óta tartó küzdelem éppen csak elkezdődött az Anglikán Közösségen belül. (…) 

1. A nyomás az anglikán egyházon, hogy maradjon hű a hagyományos keresztény tanításhoz a házassággal kapcsolatban, egyértelműen az afrikaiak műve. Ez azt jelenti, hogy a harmadik világ fiatal, ortodox, többségi egyháza hivatalosan is megmutatta erejét. Az afrikaiak felnőttek a fejlett Észak történelmi egyházaihoz. Globális szempontból ez nagyon, nagyon fontos. (…)

4. Mindennek visszhangja lesz a katolikus egyházban is. A szinódus nyomonkövetői emlékezni fognak az ellentétre, amely az afrikai bíborosok és Európa, valamint az Egyesült Államok progresszív bíborosai közt volt. Ugyanaz az észak-dél ellentét jelenik meg a katolikus egyházban is, és mint az afrikai anglikánok esetében, harcol a történeti kereszténységért, azaz a katolikus püspökök ugyanezt fogják tenni a modernizmus és a kulturális relativizmus erői elleni harcban, ami szorongatja az európai és amerikai egyházakat.” 


az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2016. január 21. 14:17
Hogy ellenzik a buzik házasságát, az nem komnzervativizmus, hanem egyszerűen épelméjűség, a vallás szempontjából pedig a Bibliához való hűség. A homoszexualitás elvetése pedig nemcsak keresztyén tanítás, mivel az Ószövetségben fogalmazódik meg a tiltás.
Volo
2016. január 21. 14:17
Na vazzeg! Olyasmit tanultunk most tőled, amilyet még senki nem mondott idáig! Világosítsd fel azt az elmaradott néhány milliárd embert, aki rajtad kívül ezt nem tudta, hogy miért is gondolod ezt?
Volo
2016. január 21. 14:17
Ezt a hülyeséget mondták neked, vagy magadtól találod ki? Mindkét esetben buta primitív barom vagy! ráadásul tanulatlan ostoba, s ez nagy bűn ám!
Volo
2016. január 21. 14:17
Te tényleg ilyen buta vagy? Nem ezek jönnek! Ezek jobbára otthon maradnak! A muszlimok jönnek őket indította útnak Soros papa, Merkel hívására! Te együgyű!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!