Korszakváltás

2015. december 20. 15:09

Önáltatás lenne nem látnunk, hogy a kormányfő tudatosan, lépésről lépésre próbálja felbontani a zsidóemancipáció és -asszimiláció nehéz évtizedek alatt kialakult, összeállt szerződését.

2015. december 20. 15:09
György Péter
Népszabadság

Az ortodox és neológ magyar zsidók, amint a nem zsidó zsidók, az alkalmanként kicsit zsidók, a kulturálisan azok, az eltűnt családjuk hiányától sújtottak, mind a maguk módján, de egyként magyarok.

Semmiféle kormány semmiféle felhatalmazást nem kapott arra, hogy ezt a hagyományt irgalmatlan intézkedésekkel megszüntesse, minek eredményeként a zsidók zsidókként valóban bántalom nélkül, fizikai biztonságban élhessenek. Csak épp megalázva, sértve és tönkretéve. A kiváló Tamás Gáspár Miklós ezért javasolta némiképp Swift modorában, hogy csak állítsa fel a kormány ezt a szobrot. Mert bizony megsértették. Büszke embernek ismerem – nincs kedve ahhoz, amit például én írok és teszek. Mert én valóban Magyarázom a bizonyítványom (Karinthy Frigyes). Ő amúgy evangélikus volt, tehát az enklávénak behódoltak szerint zsidó.

Mindazok, akik a Sorsok Házától a Hóman-szoborig tartó utat megtették, részben értelmiségiek, egyetemi tanárok és más hasonló foglalkozást űző kiváltságosok lennének. Ha tudják, ha nem: komoly fájdalmat okoznak mindazoknak, akik ellenükben is, továbbra is fenntartjuk a benső meggyőződésünk látszatát, hogy úgy vagyunk magyarok, zsidók a saját hazánkban, ahogy kedvünk tartja, mert itthon vagyunk.

Hóman Bálint szobrát azért nem tűrjük el, mert az félreérthetetlenné teszi, hogy csak a vagy-vagy létezik. Vagy a magyar kultúra iránt egy amerikai gyorsétterem szintjén érdeklődő Chabad által képviselt zsidóság, tehát amikor a magától értetődő gyakorlaton kívül semmi dolgunk sincs a saját identitásunkkal; vagy végképp és félreérthetetlenül eltűnni a saját múltunkból, kitörölni minden nyomot, egy tébolyult tanúvédelmi program keretében elköltözni otthonunkból, lemondani az életünkről, és így végül zombimagyarnak lenni: de azt is csak óvatosan, mert a Veritas Intézetben ott lesznek ám a felmenőink papírjai, és elég egy rossz mondat, s az álarc lehull.

Erről van szó, de erről szó nem lehet. Minden empátiám Tamás Gáspár Miklósé, de nem adom fel: mert bizony úgy tapasztaltam az elmúlt években, hogy a korszakváltás szándékától függetlenül a másik Magyarország igazán létezik. A zsidóemancipációért folytatott küzdelem a szerződéses rendszerek felbontásának megakadályozását jelenti, s ez bizony a gyakorlatban naponta megtörténik. És mindez rengeteg fájdalommal jár, mert az otthonosság látszatának fenntartása nélkül a mindennapi élet folytathatatlan. És azt mind tudjuk, hogy ha a zsidók nem lehetnek magyarok, azaz az enklávéban vagy megint az emigrációban van a helyünk, akkor az hazánknak, Magyarországnak végzetes ártalmára van.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feltuki és Gogylász
2015. december 21. 15:13
„Az ortodox és neológ magyar zsidók, amint a nem zsidó zsidók, az alkalmanként kicsit zsidók, a kulturálisan azok, az eltűnt családjuk hiányától sújtottak, mind a maguk módján, de egyként magyarok. " De ki a fene aza nemzsidó zsidók?
tas0125
2015. december 21. 14:53
Az egyik fő-gyűlölködő. - zsidó közösségedet megakarod tartani, azt nem így kell. mindig belevágni a Őshonos befogadó népbe.És nem kell okvetlenül kioktatni, mint egy felsőbbrendű lény. - A normális többségetek Magyarországon köszönöm szépen megvannak. Ha egy székely vagy zsidó vicc ,ami a közösségekre jobbára jellemző, az egyáltalán nem kirekesztés. - Európa harmadik legnagyobb zsidó közösség itt a fasiszta vagy náci, ahogy neked akarod, itt van Magyarországon. Sőt fajlagosan a legnagyobb. -Érdekes, a 80 %-s osztrák anschluss és pár héten belül fele tagja lett a náci pártnak. Az osztrák zsidó közösség létszáma 5 ezret sem éri el. És a büdös szót nem halottam tőled, hogy az osztrák kancellár le nácizta Mo-t. Pedig nálunk sokkal jobban éreznek a közösségeitek, annak ellenére,hogy szegények vagyunk. De te,amióta hallani tudok rólad állandóan ilyenekről nyafogsz és próbálod az őshonod nép ellen uszítani. Q...a unalmas, hasonlóan gondolkodó, azonos társaiddal egyetemben. A neológjaid nem találják a társadalom helyében. Inkább a neoliberó uszályában bújtok és onnan egy lépés és beindul a hazaárulás Brüsszel irányában. El kell dönteni végre belga vagy magyar zsidó szeretnél lenni. Végül is szabadság van.
haj rá
2015. december 20. 23:13
Peter george! Büdös gyilkos elletések vagytok a világban!1961 Benjamin Freedman beszéde/google-ba üsd be/ Palesztina sémi nép ! Ti antiszemiták vagytok akik százeres nagyságrendben irtjátok a Hazájukat védő Palesztinokat Az abortuszfasizmussal/Bauer Tamás :liberalizálni kell gyermekgyilkosságoka/Hat és félmiilió életnek indult Magar gyermeket gyilkoltattatok meg liberális eszmerendszeretekkel! Kulturfasizmus csak a holokamu/ötszörösére emelkedett a hollokosztáldozatok száma 1945-től/ lehet díjnyertes film,Nobel díjas mű! Bank ,gazdasági műválságok,deviza rablásaitokkal világszerte százmilliós nagyságrendben tettetek hajléktalan élőhalotta! A Soros zsidaj pénzén muszlimbaráttá váltatok,nem gondolál rá hogy reményem szerint egyszerre négy feka análozza meg unokáid? Fizikai munkást nem láttam a kb 400 általam ismert,vagy taníott zsidaj között! Bank,média tőzsde , spekuláció anarchia népirtás a tetthelyetek! Undorodunk,de csak verbálisan nevelünk! Alijázni,mert bűnözői elletéseitek is ugyanolyan jogokat fog élvezni,mint mi! Amikor szenvdve döglődsz kérj bocsánatot Istentől ,mert borzalmak várnak rátok! Adventi áldást ,békességet a munkára fogóitoknak! Ajvé,Salome,Solomon!
Békanász a hasadon
2015. december 20. 21:31
Lámpaernyő mit henyél? Nem is értem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!