Világtársadalom versus nemzetállam

2015. november 27. 12:51

Az arab tavasz tapasztalatai világosak voltak a tekintetben, hogy mennyire lehet exportálni a demokráciát olyan térségekbe, amelyekben a feltételek erre egyáltalán nem értek s talán sosem érnek meg.

2015. november 27. 12:51
Csizmadia Ervin
Figyelő

„A továbbiakban már nem az a kérdés, hogy Európában létrehozhatók-e a demokráciák, hanem az, hogy Európán kívül is létrehozhatók-e. Továbbá az, hogy ha az öreg kontinensen kívül csak korlátozott az esély, akkor az ottani világot mégis hogyan lehet bekapcsolni a demokratizálásba.

Az arab tavasz tapasztalatai világosak voltak a tekintetben, hogy mennyire lehet exportálni a demokráciát olyan térségekbe, amelyekben a feltételek erre egyáltalán nem értek s talán sosem érnek meg. De a nyugati politikatudományt vagy tágabban a nyugati szellemi elitet nem úgy ismerjük, hogy egy kedvezőtlen tapasztalat a kedvét szegné. Az események tehát egymásból következnek. A kelet-közép-európai demokratizálási hullám sikeréből következik az arab tavasz kirobbantása; az arab tavasz kudarcából következnek a szellemi főáramlatba bekerülő világtársadalom-elméletek, ezen elméletek népszerűségéből pedig a mostani be- és népvándorlás.

Ugyanis a világtársadalom-elméletek lényege, hogy egy adott, történetesen fejletlen országban megszületni többé nem jelent örökös hátrányos helyzetet. Ha a liberális demokrácia különböző okokból nem exportálható bizonyos térségekbe, akkor érdemes másfajta stratégiával próbálkozni: az adott régiókból embereket importálni. Ezzel pedig két fontos reakciót is adhatunk. Egyrészt felülvizsgálhatjuk a korábbi demokráciaexportáló stratégiát, másrészt megoldást is találhatunk a nyugat-európai demokráciák demokratikus deficitjére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2015. november 27. 15:22
Jó reggelt! ennyi.
KannibálTatárÚr
2015. november 27. 13:04
A demokráciát nem lehet exportálni az arab (iszlám) térségbe, az iszlámot viszont lehet a demokratikus országokba. Ezzel a probléma megoldódik. Níhány évtized mulva iszlám államok lesznek a mai "demokratikusak" helyén.
egyetmondok
2015. november 27. 13:03
A liberális demokráciát ide se sikerült exportálni,hiába próbálkoztak a kapitalisták.
catalina9
2015. november 27. 13:00
Tömény blődli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!