Vajna? Vagy nem?

2015. október 16. 07:27

Andy Vajnán semmi sem múlt. Ő nagyon tudja, hogyan lehet feltűnést kelteni.

2015. október 16. 07:27
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Eddig úgy tudtuk, Andy Vajna pontosan ismeri a hollywoodi receptet, miképpen lehet feltűnést kelteni. Eddig ez jól működött. Februárban például még azt is elérte, hogy Orbán Viktor évértékelője után róla is legalább annyit beszéljenek, mint a miniszterelnökről. Ehhez csak azt kellett tennie, hogy - a kamerák kereszttüzében - kicsit elszunyókált. Illetve becsukta a szemét. Vagy úgy tett, mintha. Mert persze ez is lehetséges. Másik hollywoodi nagykövetünk, Gábor Zsazsa után szabadon, mindegy hogy mit, csak beszéljenek róla. 

Nem kétséges, pártunknak és kormányunknak ilyen emberre van szüksége. Aki tudja, mitől döglik a légy. Aki híven - de egyúttal önállóan - megvalósítja, amit magas helyeken elképzelnek. Aki bealszik, ha kell, de ébren van, ha úgy hozza a szükség. Ám elképzelhető, hogy ezúttal egy picit tovább szundított, mint kellett volna. Tegnap kora délutánig úgy látszott, nyeregben van. A hosszú ideje tartó tárgyalásokon nem kisebb volt a tét, mint hogy kié lesz a két nagy kereskedelmi tévé közül az egyik. És közölték, az övé lett. Aztán másvalakik azt közölték, hogy mégsem. Véletlenül olyanok, akik az utóbbi másfél év belháborújában nem a kormány oldalán álltak. Hanem Simicska Lajosén.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. október 27. 10:21
Ha igaz, akkor van két aláírt szerződés. Ez nem tranzakció, ez bűnügy. (Nem lehet kétszer eladni valamit)
dávid
2015. október 20. 22:18
Ezmiez?
Google
2015. október 20. 22:18
Vihar egy kanalis vizben!
Peter8811
2015. október 20. 22:18
A Népszara is tudja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!