Bocsánatot kérek

„Amikor nyilvánosságra került a zaklatási ügy, egyik itt tanító barátom jelezte, nagyon más lett a hangulat a dombon. Immár eltelt egy kis idő, s míg talán sikerült házon belül valamennyire feldolgozni a történteket, a sajtóban sorra jelentek meg a további részletek, amelyek alapján alighanem más színben látja a társadalom Pannonhalmát. Hogy élitek meg ti ezt, hogyan érzed magad ma főapátként?

Való igaz, hogy ez a két oldal egyszerre hat ránk. Mindannyiunkat megviselt az elmúlt időszak, a kiskorúak veszélyeztetésének tényével való szembesülés, az ennek rendezésével kapcsolatos kihívás és kötelezettség, ugyanakkor meg kellett magunkat védeni az oktalan támadásoktól, és ez az atya védelmére is vonatkozik. Hibázott, bűnt követett el, de meggyőződésem, hogy nem érdemli meg azt a brutális, embertelen reakcióáradatot, ami különféle csatornákon át a személye felé áradt. A világ szenzációt vár, erre nagyon jól lehet hecckampányt építeni. Ismétlem, ami történt, azt súlyos bűnnek tartom, nem mentegetem az érintettet. Azt mondhatom, hogy mostanra nagyjából visszatért a béke, a nyugalom, de ez a béke nem ugyanaz, mint azelőtt volt. Az élet zajlik tovább, a diákok vakáción vannak, a tanárok megérdemelt pihenésüket töltik, odakint aratják a levendulát, sorra érkeznek a turisták. De valami megsérült idebent, a közösségünkben, az egymásba vetett bizalom nem a régi.

Vajon a diákok között felütötte-e a fejét a bizalmatlanság a tanáraikkal szemben? Hiszen ők is hallják, olvassák, mi történt itt évekkel ezelőtt, s ugyanazokról a falakról, hálótermekről van szó, amelyeket ők is használnak.

Ellenkezőleg. Hihetetlen szolidaritást, szeretetet tapasztalunk a velünk közvetlen kapcsolatban állóktól. Ez annak is köszönhető talán, hogy amint tudomásunkra jutottak a tények és meggyőződtünk azok valóságtartalmáról, őszintén tájékoztattuk valamennyi munkatársunkat, még a takarítónőket is ideértve, a diákok szüleit, a volt diákokat is. Ez az őszinteség, nyitottság összefogást és megértést eredményezett.

Ami a sajtó kezelését illeti: profánul fogalmazva nem lebuktak a bencések, hanem feladták magukat. Miért álltatok a nyilvánosság elé önszántatokból – ismert tény, hogy ekkor már hónapok óta zajlott a vizsgálat, a feltárás és a rendezés folyamata –, amikor külső kényszer ezt nem feltétlenül indokolta?

Egyházi és társadalmi közegben is közismert szerzetesről volt szó. Iskola, irodalom, Arcus Temporum... Amikor a nyíltságot említettem, abba a nyilvánossággal való kapcsolat is beletartozik. Azt szerettük volna, hogy ne mástól, hanem tőlünk értesüljenek az egészről az emberek. Eszünk ágában sem volt eltussolni, ami történt. A Vatikánt is értesítettük, személyesen jártam a Hittani Kongregációnál az ügyben. Azt követően léptem a nyilvánosság elé, amikor már eljutott hozzám a vatikáni állásfoglalás. (...)

A pannonhalmi ügy kapcsán korábban úgy nyilatkoztál, hogy négy dolgot kell tennetek: feltárás, bűnbánat, bocsánatkérés és gyakorlati lépések a jövőt illetően. A sorból most a harmadik elemet szeretném kiemelni: ki fog bocsánatot kérni?